Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Az új amerikai adminisztráció felülvizsgálja a korábbi, bosszúból hozott intézkedéseket

2025. január 26., vasárnap 19:57

Szijjártó Péter Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetését követően bejelentette, hogy az új amerikai adminisztráció felül fogja vizsgálni a korábbi, bosszúból hozott intézkedéseket – utalva ezzel Rogán Antal szankcionálására. A külgazdasági és külügyminiszter szerint új aranykor érkezik a magyar–amerikai kapcsolatokban.

Küszöbön áll az új aranykor Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatrendszerében – jelentette ki vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter új amerikai hivatali partnerével, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetését követően az MTI szerint.

Új világpolitikai korszak köszöntött ránk azzal, hogy Donald Trump hivatalba lépett az Egyesült Államokban – hangsúlyozta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel „megerősítettük kölcsönös elkötelezettségünket amellett, hogy újraépítjük, újjáépítjük az Egyesült Államok és Magyarország közötti politikai kapcsolatrendszert”.

A magyar külügyminiszter rávilágított, hogy „a demokrata párti adminisztráció alatt ez a kapcsolatrendszer mélypontra került, most azonban Marco Rubio világossá tette, hogy ő és az elnöki adminisztráció is abban érdekelt, hogy a magyar–amerikai kapcsolatrendszert újjáépítsük, és ez a kapcsolatrendszer olyan jó legyen, mint korábban soha”.

Ez a telefonbeszélgetés is megerősített abban, hogy küszöbön áll az új aranykor az Egyesült Államok és Magyarország politikai kapcsolatrendszerében

– emelte ki a tárcavezető.

„Megerősítettük kölcsönös elkötelezettségünket a béke mellett, külügyminiszter kollegám arról biztosított, hogy Donald Trump elnöknek nagyon fontos célja az, hogy véget vessen a három éve a szomszédságunkban zajló háborúnak. Én arról biztosítottam Marco Rubio külügyminiszter urat, hogy Magyarország minden olyan kezdeményezést lelkesen, határozottan és hangosan támogatni fog a jövőben is, amely kezdeményezések közelebb vihetnek minket a háború lezárásához és a békéhez. Magyarország nagyon komoly biztonsági kockázatok között élt az elmúlt három esztendőben, nagyon komoly gazdasági károk értek minket” – mondta.

Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy Donald Trump sikeres legyen, és le tudja zárni ezt a háborút. Külügyminiszter kollegám megerősítette, hogy ez Donald Trumpnak, az amerikai kormánynak egyik legfontosabb célkitűzése

– ismertette tovább Szijjártó Péter.

Felülvizsgálat jön?

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az új amerikai elnök és adminisztrációja, valamint a magyar kormány fontos kérdésekben azonos álláspontot képvisel. „Üdvözöltem az amerikai elnöki rendeleteket, amelyeket ezen a héten adtak ki, amelyek a migráció tekintetében, a béke vagy háború tekintetében, a családok támogatása tekintetében, a szuverenitás tiszteletben tartása tekintetében, a patriotizmus tekintetében teljes mértékben egybevágnak a magyar kormány politikájával” – mondta.

Szót ejtett arról is, hogy a beszélgetésben

azt sem rejtettük véka alá, hogy az előző adminisztráció ellenségként tekintett ránk, ezért számos intézkedést hoztak velünk szemben bosszúból. És arról biztosított külügyminiszter kollegám, hogy amikor arról beszél, hogy a magyar–amerikai politikai kapcsolatrendszert újjáépítjük, akkor ő ebbe beleérti azt is, hogy a korábbi, bosszúból hozott intézkedéseket az Egyesült Államok új kormánya felül fogja vizsgálni.

Marco Rubio egyben kifejezte azon kívánságát, hogy minél előbb személyesen is találkozhasson magyar hivatali partnerével.

Rovatok