Szlovéniában több mint 200 iskola és óvoda kapott bombafenyegetést hétfő reggel. A rendőrség alacsony biztonsági kockázatúnak értékelte a fenyegetést, de néhány iskolában ennek ellenére törölték a tanítást. Szlovénia már a negyedik olyan ország volt a régióban, amely ilyen támadással szembesült, korábban Szlovákiában, Bulgáriában, valamint múlt csütörtökön Magyarországon is lezajlott iskolai bombariadó.
A szlovén rendőrségi főigazgatóság közleménye szerint legalább 220 oktatási és nevelési intézmény érintett a hétfő reggeli bombafenyegetésben. Az említett intézmények olyan generált üzenetet kaptak, amely hasonló ahhoz, amit néhány más országban is rögzítettek − tették hozzá.
A rendőrség úgy értékelte, hogy a fenyegetés alacsony biztonsági kockázatot jelent, ezért azt tanácsolták az iskoláknak és az óvodáknak, hogy folytassák az oktatást. Több forrás szerint minden régióba és a fővárosba, Ljubljanába is érkeztek fenyegetések iskolákba − tájékoztatott az MTI.
Nuska Gajsek, Ptuj polgármestere elmondta: hogy az iskolák elektronikus levélben kaptak fenyegetést. „A rendőrség és a tűzoltóság a helyszínen van, és minden szükséges intézkedést megtesz a biztonság érdekében: ellenőrzi a területet a gyermekek és a serdülők biztonságának garantálása érdekében” − hangsúlyozta.
Az egyik Novo Mestó-i általános iskola az STA szlovén hírügynökséggel közölte, hogy minden tanulót és alkalmazottat evakuáltak az iskolából. Ales Tuhtar, a sevnicai általános iskola igazgatója elmondta: gyorsan cselekedtek, és mintegy 350 tanulót busszal küldtek haza, valamint értesítették a szülőket. „Fél óra alatt minden diák otthon volt” − mondta az STA-nak.
Az oktatási minisztérium közölte: az általános és középiskolákban azonnali hatállyal különleges protokollt vezettek be. Az iskolák ellen irányuló biztonsági fenyegetések esetén követendő eljárást meghatározó protokollt tavaly júniusban vezették be, két hónappal azután, hogy egy névtelen fenyegetés pánikot okozott az országban.
Múlt csütörtökön Magyarországon 313 iskola kapott bombafenyegetést (korábban Szlovákiában és Bulgáriában is történt hasonló eset), azonban egyik intézményben sem találtak robbanószerkezetet. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt rendeltek el nyomozást.
A levelek iszlamista szöveget tartalmaztak, ezért a magyar hatóságoknak az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezete is segít. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy az érintett iskolák biztonságát megerősítik, a bombariadók hátterét pedig felderítik.
Egy diák pedig csütörtökön 17 órakor küldött fenyegető e-mailt az egyik vésztői általános iskolába, de gyorsan lebukott, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nap alatt azonosította a levél íróját, és büntetőeljárást indítottak ellene, majd őrizetbe vették.