Ahogy várni lehetett, 2017 után Donald Trump amerikai elnök ismét megtiltotta a transzneműek számára, hogy szolgálhassanak az amerikai hadseregben. Az amerikai elnök ezenkívül elnöki rendeletben törölte el a kisebbségek felvételét és előmenetelét segítő programokat, valamint megerősítette elődje, Joe Biden egyik döntését is.
Újabb négy elnöki rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyek leginkább a transzneműeket, valamint a hadsereget érintik – számolt be róla a CNN.
Trump a négy rendeletben arról határozott, hogy
Az elnök a rendeleteket az Air Force One-on írta alá, miközben hétfőn visszatért Washingtonba floridai szállásáról.
Trump már első elnöksége alatt is megtiltotta a transznemű amerikaiaknak, hogy szolgáljanak a hadseregben, akkor kivételt azok jelentettek, akik még a szolgálatuk előtt estek át a nemátalakító műtétjükön, akik nem igényeltek nemváltást, valamint azok, akik a csatlakozást megelőzően 36 hónapig mentálisan stabilak voltak a biológiai nemükben.
Ugyanakkor erről nem az elnöki rendeletben, hanem a Pentagon belső iratában határoztak akkor, azaz Trump most kihirdetett elnöki rendelete után nem tudjuk, hogy lesznek-e ilyen kitételek. A sajtónak Trump új védelmi minisztere, a Fox News hírcsatorna reggeli műsorának korábbi hétvégi műsorvezetője, Pete Hegseth arról beszélt, erről majd szintén Trump fog határozni egy további elnöki rendeletben.
Egyébként nem valószínű, hogy most lesznek ilyen kivételek, hiszen a foxos karrierje előtt maga is szolgáló Hegseth egy könyvet is írt arról, amelyben a szerinte „woke” politikák eltörlése mellett érvelt a hadseregben – vélhetően részben eleve ennek köszönheti, hogy Trump választása rá esett a Pentagon élére.
A mostani rendeletben például határoztak arról, mi az új szakpolitika a névmások használata kapcsán, és ezenkívül megköveteli a mentális és fizikai felkészültséget a transzneműektől – amennyiben nem tudják teljesíteni, azonnal leszereltetik őket. Egy 2018-as kutatás szerint a közel 1,4 millió emberből álló hadseregben (beleszámítva a civil tisztviselőket és kisegítő személyzetet) nagyjából 14 ezer lehet transznemű.
Trump emellett bejelentette a kisebbségek felvételét és előmenetelét segítő DEI-programok leállítását, aminek felülvizsgálatára Hegsethet kérte fel. Ezenkívül Trump eltörölte a katonák számára korábban előírt kötelező koronavírus-oltást, valamint arra szólította fel Hegsethet, hogy korábbi rangjuknak megfelelően vegye vissza az oltást megtagadó katonákat – egyébként ezt az előírást Biden már 2023-ban eltörölte egy törvényben.
Az elnök ezenkívül arról is határozott, hogy meg kell újítani az Egyesült Államok légvédelmi rendszerét, és építsenek ki Izraelhez hasonló vaskupolát. Ez már részben eleve adott, de Trump szeretné azt még inkább modernizálni.
A rendelet szerint „a ballisztikus, hiperszonikus, fejlett robotrepülőgép (ACM) és a következő generációs légitámadások” ellen hozzák létre a következő generációs rakétavédelmi pajzsot. Ehhez egyébként az űrbe telepített eszközöket is előír a rendelet, ami segíti az Egyesült Államok elleni légitámadások észlelését, valamint lelövését.
(Borítókép: Donald Trump amerikai elnök felülvizsgálja a Capitolium épületében a beiktatási ünnepségén, Washingtonban 2025. január 20-án. Fotó: Greg Nash / Pool / Getty Images)