A legfrissebb hírek szerint a Moldovagaz a Mol-csoporttal és az MVM-mel tárgyalásokat folytat arról, hogy a Dnyeszteren túli régiót földgázzal lássák el, ezt Moldova miniszterelnöke megerősítette. A Dnyeszter Menti Köztársaságban energiaválság következtében december végére több százezer ember maradt fűtés és meleg víz nélkül.
A Moldovagaz állítólag tárgyalásokat folytat a Mol-csoporttal és az MVM a Dnyeszteren túli régió földgázának lehetséges beszerzéséről – írta meg az IPN. A vállalatoknak nincs saját gázfeleslegük, így valószínűleg a piacon kell azt megvásárolniuk.
Korábban pedig a moldovai kormány bírálta azt az elképzelést, hogy a Natural Gaz D.C. vállalaton keresztül vásároljanak gázt. Az akkori indoklás szerint a kabinet egyik elvárása, hogy a szállítási folyamatot átlátható módon, a Moldovagazon keresztül szervezzék meg.
A források szerint március végén, április elején kezdődhetnek meg a szállítások, de az útvonal és az ár még tisztázatlan. A Dnyeszteren túli régiónak naponta mintegy hárommillió köbméter gázra lesz szüksége.
Bár az energiaügyi minisztérium képviselői azt tanácsolták a lapnak, hogy forduljon a Moldovagazhoz a tisztázás érdekében, később Dorin Recean, Moldova miniszterelnöke megerősítette a magyar érdeklődésű cég lehetséges földgázvásárlásokban való részvételét.
A kormányfő annak is hangot adott, hogy más megoldások is az asztalra kerültek, de a kormány ezeket „bizonyos okok” miatt elutasította. Itt feltehetően arra utalt, hogy január 20-án a ciprusi Ozbor Enterprises cég a Török Áramlaton keresztül napi 3,1 millió köbméter gázkapacitást foglalt le a Dnyeszteren túli régió számára. Akkor azonban Oroszország által nyújtott pénzügyi támogatás is felvetődött.
Pontosan egy hete írtuk meg, hogy az energiaválság, amely miatt több százezer ember maradt fűtés és meleg víz nélkül az el nem ismert, szakadár Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságban, hamarosan véget érhet. A moldovai tisztviselők arról számoltak be hétfőn, hogy a Dnyeszteren túli régió Moszkva-barát vezetői jelezték, elfogadnák az európai piacról érkező gázszállítmányokat az elmaradt orosz szállítások pótlására.
Ez a lépés politikai fordulatot jelenthet, és lehetőséget teremt a moldovai hatóságok számára, hogy megszilárdítsák a Dnyeszteren túli területek, azaz Transznisztria feletti ellenőrzést.
A Politico szerint Oleg Serebrian, Moldova miniszterelnök-helyettese és a területi reintegrációért felelős vezetője azt mondta, olyan megoldás kell, amely „megoldja az energetikai és szociális válságot” a Dnyeszteren túli területen.
A Gazprom orosz állami energetikai vállalat még tavaly jelentette be, hogy a moldovai kormány által vitatott kifizetetlen tartozásokra hivatkozva az év elején leállítja az el nem ismert államba irányuló exportot, és 709 millió dollár tartozás kifizetését követelte az országtól.