Már több mint egy éve Berlin repterén parkol egy szürke színű Volkswagen Golf. Azt nem tudni, hogy kié a kocsi, de ez idő alatt meghaladta a 200 ezer eurót a parkolás díja (ez jelenlegi árfolyamon átszámítva több mint 81 millió forint).
A Der Spiegel beszámolója szerint a szóban forgó parkolóhelyen, a Brandenburgi repülőtérnél (BER) óránként 23 euróba – vagyis nagyjából 9400 forintba – kerül a parkolás. Ebből is következik, hogy a több mint egyéves időtartam alatt már meghaladta a 200 ezer eurót az összegyűlt parkolási díj (ezáltal a parkolás díja többszöröse az autó tényleges árának).
Az elhagyott kisautóról azt sem lehet tudni, hogy ki a tulajdonosa. A Der Spiegel szerint a Berliner Zeitungnak korábban az érintett hatósági szervek – a hannoveri rendőrség, a dél-brandenburgi rendőrkapitányság és a schönefeldi rendvédelmi hivatal – egyike sem tudott tájékoztatást adni a jármű tulajdonosáról (hogy miért, az nem világos). Az sem elképzelhetetlen, hogy az autót valaki ellopta a jogos tulajdonosától.
A Bild korábban arról írt, hogy a parkolót üzemeltető vállalat, az APCOA felvette a kapcsolatot a hatóságokkal a titokzatos autó miatt, annak érdekében, hogy a tulajdonost fizetésre szólíthassák fel. „Az, hogy az esedékes parkolási díjakat ebben az összefüggésben be lehet-e hajtani, attól függ, hogy az adós azonosítható-e, és rendelkezik-e a szükséges anyagi forrásokkal” – közölte a vállalat a lappal.
Cikkünk végére érve láttuk, hogy a Berliner Zeitung nemrég megosztott egy frissebb fejleményt az ügyben:
az autót nemrég elvontatták a helyszínről, és egy másik, meg nem nevezett parkolóhelyre szállították.
A lap pár nappal ezelőtt még lefényképezte a hannoveri rendszámú kocsit, amely a parkoló második sorának első harmadában parkolt.
Ezzel a lap szerint az autó ügye körüli „bürokratikus bohózat a következő fordulóba” érhet. „Ott marad, amíg a tulajdonjogi kérdés nem rendeződik” – közölte az APCOA szóvivője az új parkolóhelyről.
Az egyelőre nem világos, hogy az új helyen is ketyeg-e majd egy parkolóóra – tette hozzá a Berliner Zeitung. A lap azt feltételezi, hogy a reptér üzemeltetője, valamint az APCOA megegyezése után vontathatták el az autót.