Milos Vucsevics azután jelentette be lemondását, hogy Alekszandar Vucsics egy nappal korábban a kormány azonnali és jelentős mértékű átalakítását jelentette be. A szerb elnök valószínűleg abban reménykedik, ez enyhítheti a rendszere elleni tüntetések intenzitását, ugyanakkor ahhoz valószínűleg többre lesz szükség.
Január 28-án, kedden 11 órakor tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette Milos Vucsevics szerb miniszterelnök, hogy azonnali hatállyal lemond a posztjáról – számolt be róla többek között a Szabad Magyar Szó.
Vucsevics azután jelentette be lemondását, hogy az újvidéki katasztrófa miatti tüntetések egyre intenzívebbé váltak, hétfőn például a szerb egyetemisták 24 órás blokád alá vonták a főváros egyik legfontosabb csomópontját.
A korábban védelmi miniszterként tevékenykedő Vucsevics tavaly lett miniszterelnök, aki Ana Brnabicsot váltotta a pozícióban még áprilisban.
Beszédében Vucsevics arról beszélt, hogy tavalyi kinevezésekor komoly kihívásokkal nézett szembe, azonban büszke az elért eredményekre, külön kiemelte a gazdaság területén elért sikereket, valamint hogy Szerbia katonailag független maradt.
Szerinte az egyetlen esemény, amely a kormány munkájára rossz fényt vetett, az újvidéki katasztrófa, aminek következtében tizenöt ember vesztette életét.
Mint fogalmazott, úgy tűnik, mintha Szerbia akkor megrekedt volna, és politikai haszonszerzésnek nevezte azt, hogy az ellenzéki pártok, valamint az egyetemisták az ügyet napirenden tartva tüntetnek még a mai napig miatta, miközben a most lemondó Vucsevics szerint az ügyben vádemelés történt, valamint a kért dokumentumokat a felújítással kapcsolatban nyilvánosságra hozta kormánya.
„A tragédia megosztotta a diákokat, a tanárokat, a szülőket. Aki ezt kitalálta, és nyugodtan mondhatom, hogy ezt külföldről szervezték, az a diákok oktatását vette célba. Ez azt eredményezte, hogy utakat, hidakat blokkoltak le egyesek, és nemcsak verbális, hanem fizikai összecsapásokra is sor került” – vádaskodott Vucsevics, aki szerint a mostani politikai helyzetből a kiút a párbeszéd, amiben szerinte a Szerb Haladó Pártnak kell lépnie először.
Lemondásának konkrét okaként a blokádot, valamint az azalatt történt atrocitást nevezte meg, amikor verőlegények kedd hajnalban az egyik blokád alatt lévő egyetem hallgatóit megtámadták, a támadásban pedig egy 22 éves lány súlyosan meg is sérült, akit jelenleg kórházban ápolnak.
Vucsevics mellett Milan Durics, Újvidék polgármestere is bejelentette lemondását. A polgármester sajtóközleményében a miniszterelnökhöz hasonlóan a párbeszéd, a társadalmi nyugalom, valamint a felelősségvállalás fontosságáról beszélt. Mint fogalmazott, ebben a jelenlegi hatalmas feszültségekben „a felelősségvállalás és a lemondás emberi, politikai és erkölcsi kötelessége”.
Vucsevics azután tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, hogy egy nappal korábban Alekszandar Vucsics egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a kormányt azonnal és jelentős mértékben át kell alakítani.
A szerb elnök hétfőn arról beszélt, hogy a már több mint három hónapja tüntető egyetemisták több követelését is teljesítették,
Vucsics akkor azt ígérte, a miniszterek legalább ötven százalékát lecserélik.
Mint arról az Indexen részletesen írtunk, Szerbiában azóta rendszeresek a tüntetések, hogy tavaly novemberben leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, aminek következtében 15-en vesztették életüket.
Az eset azért okozott nagy felháborodást, mert az egyetemisták szerint az jól illusztrálja a rendszer korruptságát,
hiszen a tragédia véleményük szerint megelőzhető lett volna.
A hatalom szerint a tüntetéseket külföldről finanszírozzák, és eleinte próbálták azt elnyomni, sőt legutóbb még azt is felvetették, hogy a tüntetések valódi célja az lehet, hogy a Vajdaság elszakadjon Szerbiától. Ugyanakkor hiába próbálták Vucsicsék a demonstrációkat ilyennek bemutatni, azok intenzitása nem enyhült, sőt rendszerellenes éle is lett. A megosztásra épülő rendszere miatt a kormánypárti szavazók gyakran összecsapnak az egyetemistákkal, múlt héten például egy autós hajtott a demonstráló egyetemisták közé.
Vucsics hétfői sajtótájékoztatóján – csakúgy, mint kedden a lemondott miniszterelnök – a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és arra kérte a rektorokat és dékánokat, hogy dolgozzanak együtt, hogy a diákok visszatérhessenek a tanuláshoz.
A miniszterelnök távozása ugyanakkor valószínűleg ha valamennyire enyhíti is a tüntetések intenzitását, az csak ideiglenes lesz: Szerbiában a fő hatalom Alekszandar Vucsics kezében van, a kormányfői pozíció a gyakorlatban elég kiüresített, hiszen mindenről az elnök dönt.
Kedd este egyébként rendkívüli kormányülést tartanak, amelyen részt vesz Vucsics elnök is. A Blic információi szerint
A kormány az elnökkel arról tárgyal, hogy egy új miniszterelnökkel próbálják folytatni a kormányzást, vagy pedig oszlassák fel a szerb parlamentet és írjanak ki új választásokat.
Legutóbb egyébként 2023 decemberében tartottak parlamenti választást, ahol a Szerb Haladó Párt győzött, ugyanakkor sokan nem tartották tisztának és fairnek annak a megrendezését, hiszen egyértelműen a kormányzó párt felé lejtett a pálya.
Emellett a szerdai rendkívüli parlamenti ülést is elnapolták, amelynek témáját a kormány melletti bizalom szolgáltatta volna. A képviselőknek küldött értesítésben nem jelölték meg a döntés okát, ugyanakkor vélhetően közrejátszik benne Vucsevics lemondása.
(Borítókép: Milos Vucsevics szerb miniszterelnök Belgrádban, Szerbiában 2025. január 28-án. Fotó: Amir Hamzagic / Reuters)