Index Vakbarát Hírportál

Robert Fico is követné Donald Trumpot, alkotmányban rögzítené, hogy csak két nem létezik

2025. január 28., kedd 08:00

Alkotmánymódosítást jelentett be hétfőn Robert Fico szlovák miniszterelnök. A szociáldemokrata politikus „öt kultúretikai kérdésben pontosítaná az alkotmány szövegét, amely kiterjedne a nemekre és az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségeire is.

Robert Fico szlovák miniszterelnök egy sajtótájékoztató keretében jelentette be hétfőn, hogy olyan alkotmánymódosítást tervez, melyben egyértelműen leszögeznék, hogy Szlovákiában csak két nem létezik – írja az Új Szó.

A szlovák kormányfő hangsúlyozta, hogy gátat kell szabni a progresszív ideológiáknak, amelyek szerinte egyre inkább az „őrültségekre emlékeztetnek”. Ennek érdekében egy olyan javaslatot vázolt fel, amely „öt kultúretikai kérdésben pontosítaná az alkotmány szövegét”:

Szerinte Szlovákia szuverenitását azért szükséges leszögezni, hogy ha az Európai Unióban elfogadnak egy olyan javaslatot, amely nincs összhangban a hazai jogi előírásokkal, ilyen esetekben a szlovák alkotmány élvezzen elsőbbséget.

Képzeljük el, hogy megszületik egy új, az emberi jogokról szóló paktum, amelyben az szerepel, hogy házasság létrejöhet férfi és férfi, illetve nő és nő között. Rendben, elfogadhatnak egy ilyen paktumot, de az alapján, amit mi javasolunk, nem lehetne elsőbbsége a mi törvényeink és a mi alkotmányunk előtt

– részletezte Robert Fico.

Ezt követően a szlovák miniszterelnök arról beszélt, hogy olyan időket élünk, amikor az emberek szinte pillanatok alatt változtatják meg az álláspontjukat a nemi identitásukkal kapcsolatban, ezért alkotmányba kell foglalni azt az örökséget, amit az ország már évszázadok óta őriz: csak férfi és női nem létezik. A nemváltoztatás csak kivételes, indokolt esetekben lenne lehetséges, de erről még később fognak egyeztetni.

Ne lehessen csak azért, mert valaki reggel felkel, és úgy érzi, hogy mától nem férfi lesz, hanem nő, vagy fordítva

– húzta alá.

Azzal a mondattal is kiegészítenék a szlovák alkotmányt, hogy az iskolában csak azt oktathatják, amely összhangban van az alkotmánnyal, minden más esetben szülői beleegyezésre lenne szüksége a pedagógusoknak.

A negyedik módosítás eredményeként csak az alkotmányos értelemben vett szülők fogadhatnának örökbe gyermekeket, így gyakorlatilag felszámolná a melegek adoptálási lehetőségeit. Végül pedig azt szeretné, ha „ugyanazért a munkáért mindenki ugyanannyi pénzt kapna”, tehát ezzel akarják csökkenteni a nemek közti bérkülönbségeket.

Robert Fico kiemelte, hogy tervei szerint már márciusban beterjesztenék a javaslatot a parlament elé, de ha hosszabb vitára van szükség, nem idegenkedik attól sem, hogy később, áprilisban vagy májusban kerüljön fel a módosítás a napirendre. A portál ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormánynak sokat kell majd egyeztetnie a többi párttal is, hogy elegendő támogatást tudjanak szerezni a módosítások megszavazásához.

Trump lavinát indított el?

Bő egy hete, január 20-án iktatták be hivatalába a republikánus Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét, aki egyből egy sor rendeletet írt alá. Ezek közé tartozik az is, hogy ezentúl csak két nemet ismernek el.

„Visszahozom a szólásszabadságot Amerikába, és rendeletileg tiltok meg minden állami cenzúrát” – jelentette ki Donald Trump. Visszaállítják a városokban a rendet, mostantól csak két nem létezik, a férfi és a nő. Azokat, akiket elbocsátottak a Covid-járvány idején a hadseregből, mert nem vették fel a védőoltásokat, visszahelyezi eredeti posztjukra.

Nem sokkal később az Egyesült Államok szövetségi ügynökségeinél és minisztériumainál bezárták az úgynevezett diverzitás-egyenlősítés-inkluzivitás-hozzáférhetőség irodákat (DEIA). Joe Biden előző elnök 2021. június 25-én adott ki rendeletet Diverzitás, egyenlősítés, befogadás, hozzáférhetőség a szövetségi munkaerőnél címmel. Ez a többi között előírta minden szövetségi intézménynél az úgynevezett DEIA-iroda működtetését. A 14035-ös számú elnöki rendelet lehetővé tette, hogy

bizonyos társadalmi kisebbségi csoportok – többek között bőrszín alapján vagy szexuális kisebbségi közösséghez való tartozás miatt – külön elbírálás alá kerüljenek a munkahelyi felvétel és hivatali előrelépés során.

Emellett a szövetségi alkalmazottaknak a társadalmi diverzitásról szóló érzékenyítő továbbképzéseken is részt kellett venniük.

Már a Fidesz is pedzegette a kérdést

Ahogy arról beszámoltunk, már a Fidesz is sürgette az alaptörvény-módosítást. Kocsis Máté arról beszélt, hogy az ember csak férfi vagy nő lehet, aki pedig másképp gondolkodik, az „abnormális” és „hülye”.

Evidenciák kimondására csak akkor kényszerül az ember, ha abnormálisok/hülyék rákényszerítik: Trump nyomán még valami Magyarország Alaptörvényébe! Lassan már nincs az a magától értetődő tény vagy »dolog«, melyet a világ egyesült liberálisai ne kérdőjeleztek volna meg. Kitartó és állhatatos idiotizmusuk egén az egyik legfényesebb csillag eddig talán az volt, hogy az ember nem feltétlen csak férfi vagy nő lehet. Pedig de: az ember feltétlenül csak férfi vagy nő lehet. Ez a normalitás. Lenne

– véli a Fidesz frakcióvezetője.

Szerinte az „abnormálisok diadala miatt ott tart ma a világ »haladó« (és számottevő) része, hogy az evidenciáknak már a gyökereit vitatják, írják felül, így azokat le kell cövekelni, különben végül fel is számolják”.

Mint megírtuk, a parlament 2020-ban fogadta el az Alaptörvény kilencedik módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyben rögzítették, hogy az anya nő, az apa férfi. Majd 2023-ban megszavazták a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényjavaslatot is, és létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt.

(Borítókép: Robert Fico szlovák miniszterelnök 2024. november 7-én Budapesten. Fotó: Janos Kummer / Getty Images)

Rovatok