A jelölt nyitóbeszédét azzal a kijelentéssel kezdte, hogy nem oltásellenes, hanem az oltásbiztonságot támogatja. Meghallgatásán az amerikai élelmiszer-biztonság javítását, a betegségmegelőzés előtérbe helyezését és a krónikus betegségek elleni fellépést ígérte.
Az amerikai élelmiszer-biztonság javítását, a betegségmegelőzés előtérbe helyezését és a krónikus betegségek elleni fellépést ígérte szerdán fiatalabb Robert F. Kennedy amerikai egészségügyiminiszter-jelölt a szenátusi meghallgatása első napján – írja az MTI.
A jelölt nyitóbeszédét azzal a kijelentéssel kezdte, hogy nem oltásellenes, hanem az oltásbiztonságot támogatja. Közölte, hogy meggyőződése szerint az oltások életbevágóan fontosak az egészségügyben, valamint megjegyezte, hogy minden gyermeke részesült oltásokban. Robert F. Kennedy a nyitómondatokkal azokra az őt érintő híresztelésekre reagált, hogy általánosságban ellenezné az oltásokat.
Demokrata szenátorok kérdéseikkel a jelöltet korábbi állításaival szembesítették, amelyek többek között a koronavírus elleni oltások biztonságát, gyerekekre gyakorolt hatását érintették a világjárvány idején, valamint további járványos megbetegedésekre vonatkoztak. A meghallgatást a hallgatóság soraiból a közönség egyes tagjai többször hangosan bekiabálásokkal szakították meg.
Robert F. Kennedy kifejtette, hogy az Egyesült Államok súlyos egészségügyi problémákkal küzd, amelyekkel „őszinte szembenézést” sürgetett.
Az Egyesült Államokban az egészségi állapotok rosszabbak, mint minden más fejlett országban, annak ellenére is, hogy sokkal többet költünk egészségügyre – legalább kétszer, de esetenként háromszor akkora összeget
– fogalmazott.
Az élelmiszer-minőség javítására vonatkozó terveivel kapcsolatban kijelentette, hogy az amerikai mezőgazdasági termelőket és élelmiszergyártókat szeretné szerephez juttatni. Azt hangoztatta, hogy a szövetségi költségvetés forrásaiból az egészséges élelmiszerek előállítását támogatja majd, valamint felülvizsgáltatná az élelmiszeriparban használt kémiai összetevőket.
Fiatalabb Robert F. Kennedy, amennyiben a szenátus megerősíti kinevezését, egészségügyi miniszterként 90 ezer embert foglalkoztató szövetségi intézményhálózatot irányít majd, amelynek éves költségvetése 1700 milliárd dollár. A minisztériumhoz tartozik többek között a Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, valamint az Nemzeti Egészségügyi Intézet.
Donald Trump egészségügyiminiszter-jelöltje környezetvédelmi aktivistaként és ügyvédként ismert. 2023-ban a Demokrata Párt színeiben szándékozott elindulni a párton belüli előválasztáson, Joe Bidennel szemben. Végül független jelöltként jelentette be indulását, majd 2024 nyarán több államban Donald Trump javára visszalépett.
Fiatalabb Robert F. Kennedy az 1968-ben meggyilkolt Robert F. Kennedy amerikai igazságügyi miniszter fia, és az 1963-as merényletben meggyilkolt John Fitzgerald Kennedy elnök unokaöccse.