Orbán Viktor közösségi oldalán, az X-en üzent Németországnak azt követően, hogy szerdán a német törvényhozás elfogadott egy ötpontos határozatot a migrációról. A kormányfő nem sokkal később választ is kapott a bejegyzésére, nem is egyet.
Mint előzőleg írtuk, a Bundestag először fogadott el úgy egy határozatot, hogy a többség kialakításához a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) szavazatai is kellettek, azaz a párttal szemben eddig épített politikai karantén megrepedt. A döntést nem sokkal a februári választás előtt hozták meg.
Orbán Viktor már a határozat vitájában is szóba került, csütörtökön pedig reagált is a kormányfő a történtekre. Az X-en közzétett posztjában azt írta:
Jó reggelt, Németország! Üdv a klubban!
A bejegyzésre német oldalról két jelentősebb reakció is érkezett. Egyrészt az AfD vezetője, Alice Weidel azt írta: „Jó reggelt, Magyarország. Köszönjük Orbán Viktor, jó érzés a klubban lenni.” Másrészt pedig a (most még) Zöldek pártja által vezetett német külügyminisztérium azt válaszolta neki:
Már most is tagja vagyunk a legnagyobb klubnak. Ezt a klubot úgy hívják, hogy EU.
A Der Spiegel ezzel kapcsolatban megjegyezte: Orbán Viktor ugyan nem tekinti közvetlen partnernek az AfD-t (miután az európai politikában sincs azonos pártcsaládban a német formáció a Fidesszel), de a kormányközeli sajtótermékek már eddig is támogatólag írtak az AfD-ről, és értelmetlennek nevezték a velük szemben felállított politikai karantént.
Mindeközben Angela Merkel volt német kancellár, a határozatot szintén megszavazó CDU egykori vezetője a döntés miatt elítélte a párt élére került utódját, Friedrich Merz kancellárjelöltet.
Mint korábban írtuk, Németország szűk egy hónap múlva, február 23-án tartják az előrehozott szövetségi választásokat, amelyet követően várhatóan jelentősen átrendeződnek majd a pártok közti erőviszonyok.