A Világbank szerint Nepál városi területein naponta mintegy 5000 tonna szilárd hulladék keletkezik, amelynek 13 százaléka műanyaghulladék. Habár az alacsony értékű műanyagok nem illeszkednek egyetlen újrahasznosítási kategóriába sem, azonban megfelelő alapanyagot jelentenek utak építéséhez, és ezt a lehetőséget most nepáli vállalkozók egy csoportja is igyekszik kiaknázni.
Minden nap 600 tonna műanyaghulladék kerül Nepál utcáira és hegyeire, gyakran szörnyű következményekkel. Az országban az elmúlt évtizedben drámaian megnőtt a műanyagimport, és bár a műanyagok rugalmas, kényelmes és sokoldalú anyagcsoportot alkotnak, az emberek, az állatok és a környezet károsodásának megelőzése érdekében felelősségteljes gazdálkodást igényelnek.
Míg a nagy értékű műanyagokat, például a palackokat az újrahasznosító ipar felszívja, addig az alacsony értékű műanyagok – mint a többrétegű csomagolóanyagok – hasznosítása már komoly kihívást jelent. Másrészről azonban egy fiatal nepáli vállalkozókból álló csoport számára az alacsony értékű műanyaghulladék felhalmozódása egyben új lehetőséget jelentett.
„Egy műanyag út még az alacsony értékű műanyagokat is felhasználhatja” – hangsúlyozta Bimal Bastola, a Green Road Waste Management alapítója, amely szervezet a kezdeményezés gazdája Nepálban.
Láttuk, hogy az ilyen műanyagokat nyersanyagként lehet hasznosítani, részben helyettesítve a bitument az útépítésben.
A szomszédos India a 2000-es évek eleje óta világelső a műanyag utak hálózatának kiépítésében, sőt 2015-ben kötelezővé tette a műanyaghulladék használatát a nagyvárosok közelében lévő utakon.
India már több mint 100 ezer kilométernyi utat épített műanyaghulladék felhasználásával.
Olyan városok, mint Csennai, Pune és Indore élenjárnak e fenntartható technológia alkalmazásában. A kormány is támogatja ezt a kezdeményezést a Swachh Bharat Abhiyan részeként, ami megmutatja, hogy ez az innováció országszerte elterjedhet. Manapság egyre több állam kísérletezik már ezzel, köztük a közeli Bhután és Banglades is.
A műanyag utak olyan burkolt utak, amelyek részben vagy teljesen műanyagból vagy műanyag kompozitokból készülnek, és a szokásos aszfaltos anyagok helyettesítésére szolgálnak. A legtöbb műanyag út a műanyaghulladék egy részét az aszfalt felhasználásával oldja meg.
A hagyományos útépítésben a bitumen a kötőanyag, egy kátrányos olajtermék, amelyet közvetlenül a forró adalékanyagokkal kevernek össze az útburkolat elkészítése előtt. A műanyag útépítési módszer azonban a bitumen hozzáadása előtt az aggregátumokat aprított műanyaggal vonja be. Ez a módszer csökkenti a friss nyersanyagok szükségességét, csökkenti a költségeket, megakadályozza a víz beszivárgását, és növeli az út élettartamát.
Tanulmányok szerint a műanyaghulladékkal burkolt utak kétszer olyan tartósak lehetnek, mint a normál eljárással készültek.
A műanyag utakat először Rajagopalan Vasudevan fejlesztette ki 2001-ben, amely műanyaghulladékot tartalmazó aszfaltkeverékből áll. A műanyagok utakba való beépítése további lehetőséget nyithat a fogyasztás utáni műanyagok újrahasznosításához. Ausztrália, Indonézia, India, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és számos más ország sikerrel próbált ki olyan technológiákat, amelyek képesek műanyaghulladékot beépíteni az aszfaltkeverékbe.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint világszerte a műanyaghulladéknak mindössze 9 százalékát hasznosítják újra, 19 százalékát elégetik, és közel fele ellenőrzött hulladéklerakókban végzi.
Ellenőrizetlenül hagyva a szintetikus polimerek – a műanyagok építőköveinek – termelése 2060-ra várhatóan eléri az évi 1,2 milliárd tonnát. A környezetben felhalmozódó műanyag nem biológiailag lebomló, több száz évig tart, mire lebomlik, és apró, mikroszkopikus részecskékre bomlik.
Habár Nepál betiltotta a 40 mikronnál vékonyabb, egyszer használatos műanyag zacskókat, a probléma, hogy ezt a tilalmat nem hajtják végre szigorúan.
A műanyag útépítések növelése kulcsfontosságú ahhoz, hogy az alacsony értékű műanyagok újrahasznosítása gazdaságilag életképessé váljon. A Green Road Waste Management szerint 1 kilométer út építéséhez körülbelül 2 tonna aprított műanyagot használnak fel. A szervezet eddig mintegy 10 projektet fejezett be, összesen valamivel több mint 1,5 kilométer hosszan.
Alapvetően a kormányzati szintű projektek megvalósítása a cél szoros együttműködésben az úthálózatokért felelős minisztériummal. A tervek szerint 2025-ben a fővárosban, Katmanduban egy kísérleti projektre készülnek végre egy nagy kereszteződésben.
„Nepál nagyon szeretné kipróbálni ezt a technológiát kísérleti projekteken keresztül” – fogalmazott Arjun Nepal, a katmandui úthálózatokért felelős hivatal mérnöke. „De a továbblépéshez kormányzati irányítású szabványokra van szükségünk a minőség biztosítása érdekében.”
A Világbank szerint a műanyag utak életciklus-elemzései korlátozottak, és még mindig nem világos, hogy az újrahasznosított műanyagnak milyen környezeti hatásai lehetnek – ha vannak egyáltalán – az útépítésben való felhasználás során.
Bár a kezdeti tapasztalatok és kísérleti tanulmányok ígéretesnek tűnnek, további kutatásokra van szükség a gyártás során keletkező kibocsátások méréséhez, a mikroműanyag-kibocsátás idővel történő értékeléséhez, és annak meghatározásához, hogy ezek az utak hogyan viselkednek, miután elbontják őket.
Az aggodalmak ellenére a műanyag utak fontos lehetőséget jelentenek Nepál számára, hiszen egy ilyen fejlődő országban ez egy olyan megoldás, amellyel egyszerre két problémát – a stabil utak szükségességét és a műanyaghulladék kezelését – meg lehet oldani. Valójában a műanyag utak több mint egy innovatív ötlet – gyakorlatias, fenntartható megoldást jelentenek Dél-Ázsia hulladékgazdálkodási és infrastrukturális igényeire. E technológia elfogadásával és elterjesztésével a régió értékes erőforrássá alakíthatja a műanyagproblémát, és utat nyithat a tisztább, zöldebb városok és falvak felé.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ tudományos főmunkatársa.
(Borítókép: Shutterstock)