Index Vakbarát Hírportál

Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben

2025. február 8., szombat 06:15

Egy Buenos Aires melletti folyó élénkvörösre változik a feltételezett ipari festékszivárgás után. A Sarandí közelében élő lakosok már régóta panaszkodnak a környék szennyezettségére.

Buenos Aires egyik kis folyója csütörtökön mélyvörösre színeződött, miután – a feltételezések szerint – egy közeli gyárból festék szivárgott ki.

A Sarandí színváltozása, amely az argentin fővárostól 9,6 kilométerre délre fekvő Avellaneda településen folyik keresztül, nagy riadalmat keltett a helyi lakosokban, akik már régóta panaszkodnak a környék ipari szennyezése miatt.

The Guardian szemléje szerint a La Verdad című helyi lap arról számolt be, hogy a lakosok a vízből áradó „émelyítő” szagra panaszkodtak, és azt gyanították, hogy a kialakult állapotokért egy közeli cserzőüzem a felelős.

Az egyik lakos, María Ducomls azt mondta, hogy a folyó „véres pataknak” tűnt, de a panaszok ellenére senki sem adott magyarázatot a folyamatos szennyezésre, pedig a vörös víz csak a legfrissebb példa a Sarandí szennyezésére.

Láttunk már kékes, zöldes, rózsaszínű és lilás színű vizet, a felszínen olajnak látszó zsiradékkal

– tette hozzá az 52 éves nő.

A regionális környezetvédelmi hivatal közölte, hogy vizsgálják a nyilvánvaló szivárgást.

Február 6-án, reggel kaptunk egy bejelentést arról, hogy a Sarandí csatorna vize vörösre színeződött. Mobil elemző laboratóriumunkat a területre küldtük, és két liter vizet vettünk mintaként alapvető kémiai elemzésre és folyadékkromatográfiás vizsgálatra, hogy megállapítsuk, milyen szerves anyag okozta az elszíneződést. A feltételezések szerint valamilyen szerves színezékről van szó

–  áll a közleményben.

Rovatok