Index Vakbarát Hírportál

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

2025. február 8., szombat 17:42

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma az elmúlt több mint 10 évben 300 millió forinttal támogatta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet. A támogatást többek között a tudományos és mérnöki tudományágakban a jövő kutatóinak képzésére és motiválására fordíthatták.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kapta a legtöbb anyagi támogatást a tengerentúlról az amerikai kormány kiadásait számon tartó hivatalos oldal, az USAspendig.gov szerint.

A campust 2010 óta az amerikai adófizetők összesen 766 ezer 990 dollárral támogatták, ez mai árfolyamon több mint 300 millió forintot jelent.

A Magyar Hang információi szerint a támogatásokat kizárólag a Department of Defence, vagyis az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta, amely a hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság, a légierő és az űrerő működtetéséért felel.

A Pázmány Péter Katolikus egyetem a kormányzati honlap adatai alapján 2010 óta kap rendszeresen pénzt az amerikai védelmi minisztériumtól: az első évben 120 ezer dollárt, 2021-ben, az eddigi utolsó utalás évében 183 ezer 594-et. A jogcím, ami alapján kapják a támogatást: „az oktatási intézményekben, nonprofit és egyéb kutatóintézetekben folyó olyan alap- és alkalmazott kutatások és technológiák támogatása és ösztönzése, amelyek a haditengerészeti műveletek javításában kiemelkedő potenciállal bírnak, valamint a jövő kutatóinak képzése és motiválása a tudományos és mérnöki tudományágakban”.

A Pázmány amerikai finanszírozású legutóbbi kutatása a honlap szerint 2023. április 24-én zárult – közli a lap.

Rovatok