Index Vakbarát Hírportál

Halászhajó süllyedt el a dél-koreai partoknál, a 14 fős legénységből négyen élték túl a hajótörést

2025. február 9., vasárnap 19:39

Hajótörést szenvedett és elsüllyedt egy csaknem 140 tonnás halászhajó a dél-koreai partoknál. A szerencsétlenséget négyen élték túl, négyen meghaltak, a hajótörzsben megtalált személy állapotáról nincsenek hírek, a legénység öt tagját pedig eltűntként tartják számon.

Halászhajó süllyedt el vasárnap Joszu kikötőváros előtt a dél-koreai partoknál – közölték a helyi hatóságok.

A délkeleti Puszanból induló 139 tonnás halászhajó Joszu kikötője előtt tűnt el a radarernyőkről. A 14 fős legénységből négyen élték túl a hajótörést, négyen meghaltak, egy embert a hajótörzsben találtak meg, de állapotára vonatkozóan nincsenek pontosabb értesülések, öt másikat pedig továbbra is eltűntként kezelnek. A parti őrség egységeinek a rossz időjárási körülmények ellenére a roncsot mintegy 80 méteres mélységben sikerült megtalálniuk 17 kilométerre keletre Habek szigetétől.

Kezdetben még arról számoltak be, hogy nyolc embert sikerült kimenteni, akik közül öten egy mentőcsónakon sodródtak, míg a többieket a jéghideg tengerből vették fel. Négyen közülük azonban nem élték túl a viszontagságokat. A tájékoztatás szerint a halottak között van a hajó 66 éves kapitánya is.

A hatóságok szerint a legénység nyolc dél-koreai, három vietnámi és három indonéziai állampolgár tagja közül két vietnámi és két indonéziai élte túl a balesetet.

Legutóbb tavaly novemberben szintén Dél-Koreában, a Dzsedzsu-sziget partjainál történt hasonló baleset. Akkor  a halászhajó a szigettől 24 kilométerre süllyedt el, és a 27 fős legénység 13 tagját sikerült élve kimenteni a vízből.

Rovatok