Index Vakbarát Hírportál

Kíméletlenül nekiment egy EP-képviselőnek Kovács Zoltán

2025. február 9., vasárnap 12:55

Kovács Zoltán államtitkár vasárnap közösségi oldalán Ilaria Salis, az antifasiszta támadások magyarországi elsőrendű vádlottja ügyére hívta fel a figyelmet, akit bár Magyarországon megpróbáltak felelősségre vonni, azonban EP-képviselőként elkerülte az igazságszolgáltatást. Az államtitkár kijelentette, Magyarország nem felejt, az áldozatok igazságot érdemelnek.

„Két év telt el, de Ilaria Salis áldozatai még mindig nem kaptak igazságot” – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán. Kovács Zoltán a bejegyzésben egy, a támadásokról készült videófelvételt is megosztva emlékeztetett arra, hogy két éve Magyarországot egy brutális, előre megfontolt erőszakhullám rázta meg. „Ilaria Salis és antifa társai Budapest utcáin ártatlan járókelőkre támadtak, brutálisan összeverve őket, néhányukat szinte élettelen állapotban hagyva hátra” – fogalmazott.

A magyar hatóságok gyorsan cselekedtek, letartóztatták Salist, és szervezett támadással vádolták meg – idézte fel az államtitkár, megjegyezve, hogy az igazságszolgáltatás azonban politikai akadályokba ütközött. Ahelyett, hogy felelősségre vonták volna tetteiért, Ilaria Salis európai parlamenti képviselőként mentelmi jog mögé bújt, és Brüsszel politikai védelmet biztosított számára. „EP-képviselővé választása lehetővé tette, hogy megkerülje a magyar igazságszolgáltatást, miközben a bíróság 11 év börtönbüntetést kért rá” – mutatott rá.

Salis nem hős. Nem egy politikai üldözött, nem egy mártír – hanem egy erőszakos szélsőséges, aki Budapest utcáin támadt védtelen emberekre. Ennek ellenére külföldi politikai és médiakampányok azon dolgoztak és dolgoznak, hogy tisztára mossák a nevét, miközben az áldozatok szenvedését elhallgatják

– fogalmazott Kovács Zoltán, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy már korábban is félrevezető állítások övezték az ügyet, ugyanis Ilaria Salis apja azt terjesztette, hogy lánya nem szavazhatott a börtönben, holott a magyar törvények szerint minden fogvatartott, így ő is rendelkezik választójoggal. „A magyar hatóságok egyértelműen cáfolták ezt, de a nemzetközi média mégis tovább építette a hamis narratívát” – fűzte hozzá.

„Magyarország nem felejt”

Kovács Zoltán arról is írt, hogy a magyar igazságszolgáltatás korábban világos döntést hozott, ami szerint Ilaria Salis nem kerülhetett házi őrizetbe Olaszországban, mert fennállt a szökés veszélye, ennek ellenére olasz politikusok és médiumok követelték kiadatását, kétségbe vonva Magyarország tisztességes eljárását.

Kiemelte, hogy az igazi áldozatok ebben az ügyben azok a magyar és külföldi állampolgárok, akiket Ilaria Salis és bandája brutálisan megtámadott. „Az ő szenvedésüket a mai napig figyelmen kívül hagyja a balliberális sajtó és politikusok, miközben egy erőszakos szélsőségest mentegetnek” – írta.

„Ennek egyértelmű az üzenete: ha megfelelő ideológiai háttérrel rendelkezel, bármit megúszhatsz, akár az erőszakot is” – fogalmazott Kovács Zoltán. „Magyarország nem felejt. Az igazságot nem lehet eltörölni. Az áldozatok igazságot érdemelnek” – zárta bejegyzését az államtitkár.

Rovatok