Franciaországban történelmi tárgyalássorozat indul februárban, a vádlottak padján Joel Le Scouarnec egykori francia kisvárosi sebész foglalhat helyet, akit több száz gyermek elleni szexuális bűncselekményekkel vádolnak. A férfi már több ellene felhozott vádat is elismert, az ügy egészen júniusig tarthat.
A francia történelem legnagyobb gyermekbántalmazási pere kezdődik meg február 24-én Vannes-ban, ahol Joel Le Scouarnec egykori francia kisvárosi sebésznek 299 beteg megerőszakolásának vagy szexuális zaklatásának gyanúja miatt kell felelnie, amelyeket 1989 és 2014 között követhetett el – közölte hétfőn a The Guardian.
A feltételezett elkövető a gyanú szerint évtizedeken keresztül több száz fiatal beteget zaklathatott, egyeseket akkor, amikor altatásban, a műtét utáni lábadozási állapotban vagy a kórházi ágyban voltak. A 73 éves sebész, aki Bretagne és Nyugat-Franciaország kórházaiban dolgozott, gyakran vakbélgyulladással küzdő gyerekeket operált, állítólagos áldozatai rekordszámú, megrázó vallomást tettek ellene.
Joel Le Scouarnec 1989 és 2014 között 299 személy, 158 férfi és 141 női beteg ellen követhetett el bűncselekményt, akik közül 256-an 15 év alattiak voltak, az átlagéletkor pedig 11 év volt.
Az egykori sebész feltehetően 20 évnyi börtönbüntetéssel nézhet szembe, a négy hónapos tárgyaláson a bizonyítékok között szerepelnek majd kézzel írott jegyzetfüzetek, amelyekben Joel Le Scouarnec felsorolta a betegek monogramját és az ellenük elkövetett állítólagos bűncselekményeit. Az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy a férfi elfogadta az ellene felhozott vádak egy részét, többet azonban tagadott.
Annak ellenére, hogy 2004-ben az FBI felhívta a francia hatóságok figyelmét arra, hogy a sebész gyermekbántalmazásról szóló képeket nézegetett a dark weben, amiért végül 2005-ben Franciaországban elítélték és négy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, soha nem akadályozták meg abban, hogy gyermekekkel dolgozzon, és továbbra is tekintélyes állásokat kapott az ország kórházaiban.
2017-ben a férfi akkori szomszédai feljelentették a sebészt a rendőrségen. A házában tartott rendőrségi razzia során további gyermekbántalmazásokról készült képsorokat, jegyzetfüzeteket és a padlódeszkák alá rejtett babagyűjteményt fedeztek fel. Az egykori sebészt 2020-ban 15 évre ítélték négy gyermek, köztük egy kórházi beteg bántalmazásáért. Joel Le Scouarnec jelenleg is börtönben van.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon (h., k., cs., p. 18:00–22:00, k. 8:00–12:00, sze. 12:00–14:00). További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.