A túszok és szüleik elmondása alapján brutális körülmények között tartották őket fogva, emiatt szörnyű állapotban tértek vissza. Élelemre nem számíthattak, mezítláb kellett lenniük, és sebesüléseiket sem látták el. Izrael miniszterelnöke azonban nem hagyja annyiban a történteket.
Kegyetlenül bánt túszaival a Hamász: leláncolták, fojtogatták, megégették, lábuknál fogva fellógatták és éheztették a foglyokat – írja a The Times of Israel.
Ohad Ben Ami, Eli Sharabi, Eliya Cohen és Alon Ohel. Mindannyian foglyok voltak, a lábuknál való fellógatás, égetések és éhség miatt szörnyű állapotban tértek vissza. Cohen és Ohel még mindig Gázában tartózkodnak az október 7-én szerzett sebeik miatt.
Sigi Cohen – Eliya édesanyja – elmondása szerint fiát egész idő alatt egy alagútban tartották fogva, láncokra kötve, élelemet alig kapott, és napfényt sem látott. Emellett a Hamász 2023.október 7-i támadása közben kezeletlen golyós sebet szenvedett a lábán.
Hasonlóan nyilatkozott Alon Ohel édesanyja, Idit, aki elmondta, hogy az ő fiát is megkötözték, éheztették, sebeit nem látták el, így részben megvakult a szemében lévő repesz miatt.
Szombat óta egyre több részletet ismerünk meg, és már nem maradhatunk csendben. A miniszterelnök nem mondhatja, hogy nem tudott róla, nem mondhatja, hogy nem hallotta, és nem értesítették a túszok állapotáról. Mindennap maga a pokol
– nyilatkozta Idit Ohel a hadsereg rádiójának hétfőn, miközben túszul ejtett fia 24. születésnapját ünnepelte.
A közszolgálati műsorszolgáltató arról számolt be, hogy elfogóik hármukat külön hallgatták ki és kínozták meg. A kihallgatásokon a túszok egy fehéren izzó, azonosítatlan tárgytól égési sérüléseket szenvedtek. A jelentés szerint egy ponton az egyik túsz összeesett, és a rabtársak azt hitték, hogy meghalt.
A szombaton Izraelbe visszatért túszok – Beni Ami, Sharabi és Levy – azt mondták, napokig éltek úgy, hogy még csak egy szelet kenyeret sem kaptak fogvatartóiktól. Vastag ruhával takarták el a szájukat, ezzel is megnehezítve számukra a légzést.
Benjamin Netanjahu kormányfő hivatala szombaton közölte, nem hagyja, hogy a fiatalok súlyos állapota válasz nélkül maradjon.
A túszok közül 73 továbbra is Gázában maradt, közülük legalább 34-en már halottak. A Hamász eddig 21 túszt – civileket, katonákat és thai állampolgárokat – engedett szabadon a januárban kezdődött tűzszüneti megállapodás értelmében.