Index Vakbarát Hírportál

Lemond Klaus Iohannis román államfő

2025. február 10., hétfő 13:31

Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezést.

Hétfő kora délután Klaus Iohannis román köztársasági elnök bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Közlése szerint lemondását február 12-én, szerdán nyújtja be. A román parlament a kedden délelőtt kezdődő együttes plenáris ülésen szavaz majd az ellenzék Klaus Iohannis elnök felfüggesztésére irányuló kéréséről – számolt be a Maszol erdélyi magyar nyelvű hírportál.

Klaus Iohannis elmondása szerint azért döntött a lemondás mellett, hogy megelőzze felfüggesztését, illetve az ezzel járó procedúrát, ugyanis az megítélése szerint Románia jelenét és jövőjét is negatívan befolyásolná.

Klaus Iohannis 2014. december 21-én tette le először államfői esküjét, majd 2019-ben újra mandátumot szerzett.

Az legutóbbi romániai elnökválasztás első fordulójában teljesen borult a papírforma. A közvélemény-kutatások adatai, valamint a román mainstream sajtó egyöntetű véleménye az volt, hogy a választást vélhetően Marcel Ciolacu fogja megnyerni. Azonban Klaus Iohannis még a második fordulóba sem jutott tovább, az elnökválasztás első fordulóját a függetlenként induló szélsőjobboldali Calin Georgescu nyerte meg, a második helyre pedig a liberális Elena Lasconi futott be, aki a Mentsétek meg Romániát Szövetség nevű párt képviselője. Ők ketten mérkőztek volna meg a második fordulóban.

Beavatkozás miatt felfüggesztették az elnökválasztás első fordulójának eredményét

A román hatóságok ezután részleteket hoztak nyilvánosságra arról, hogy a jelek szerint a TikTok közösségi médiaplatform segítségével és kibertámadások sorozatával próbáltak beavatkozni az ország elnökválasztásába. A román belföldi hírszerző szolgálat szerint voltak arra utaló jelek, hogy az akciót „egy államilag támogatott szereplő koordinálta”. A román hírszerzés közlése alapján Marcel Ciolacu hirtelen és meglepő népszerűség-növekedése egy „jól szervezett gerillakampánynak” volt köszönhető a közösségi médiában, amelynek során azonos üzeneteket osztottak meg, és befolyásos személyek profilját használták fel. A kampányt „külső helyszínekről” folytatták, hogy megkerüljék az ellenőrzéseket. A BBC arra is utalt beszámolójában, hogy egy külön hírszerzési értékelés szerint Moszkva „ellenséges államként” azonosította Romániát, és az általa „agresszív hibrid akcióknak” nevezett művelet kiemelt célpontjának tekinti. 

A Román Alkotmánybíróság ezeknek az eseményeknek a hatására megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, titkosítás alól feloldott hírszerzési dokumentumok alapján. Az alkotmánybíróság határozata szerint a testület az alkotmány 146. cikkelyének f) pontja alapján érvényteleníti a román elnökválasztással kapcsolatos teljes választási folyamatot. A kormány jelöli ki az új választási időpontot, és a választási folyamat teljes egészében újraindul.

Lasconi első nyilatkozatában azt mondta, hogy a román államnak nem sikerült megvédenie a demokráciát.

Elítélem azt, ami ma történt, szerintem tönkretették mindazt, amit az elmúlt 35 évben megvalósítottunk […] Az alkotmánybíróság döntése törvénytelen és erkölcstelen, tönkreteszi a demokrácia lényegét, a szavazást 

– reagált Elena Lasconi péntek délután, miután az alkotmánybírák érvénytelenítették az államfőválasztás első fordulójának eredményeit.

(Borítókép: Klaus Iohannis 2017. december 14-én. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)

Rovatok