Donald Trump Grönlandot érintő bejelentésével a messzi északra szegeződött a világ tekintete. Koppenhága, Washington és az inuit nemzetiségi érdekek csaptak össze, amikor a frissen hivatalba lépett elnök feltette a kérdést: „Mennyibe kerül ez a sziget?”. Sokan azonban megfeledkeznek egy másik kiemelt jelentőségű szigetcsoportról a Barents-tenger sarkán. Mit tud Svalbard, amit más nem?
Szokatlan morajlással zúg a téli Barents-tengernél. Norvégia egyik legészakibb településén, Kirkenesben állva az északi fény tündöklésében kozmikus csend mellett recseg-ropog a megfagyott tenger. Kirkenes a világ végének érződik, mégis az orosz–norvég határ mentén fekvő településtől északra még több ezren élnek. A Barents-tenger és a sarkpontig nyúló Jeges-tenger sarkában fekszik Svalbard.
A Spitzbergák néven is ismeretes szigetcsoport egy különleges hely. Területén nem lehet sem születni, sem meghalni, lakosai csak puskával hagyhatják el lakóhelyüket (mivel több jegesmedve él rajta, mint ember), ugyanakkor bárki letelepedhet rajta egy feltétellel: vállalja, hogy dolgozni fog.
Svalbard fővárosában, Longyearbyenben
1950 óta tilos meghalni és temetkezni. Ennek oka a permafroszt, az állandóan fagyott talaj ugyanis megakadályozza a holttestek bomlását.
Tudósok megállapították, hogy évszázados vírusok és baktériumok tökéletes állapotban maradtak meg a fagyos talajban. A spanyolnátha vírusát a mai napig ki tudják mutatni eltemetett svalbardiak testében, egészen 1918-ig visszamenőleg. Amennyiben valaki halálosan megbetegszik, a helyi törvények értelmében Norvégiába kell távoznia. Az utolsó napjait ennek megfelelően senki sem töltheti a szigetcsoport területén. Ha valaki mégis váratlanul elhuny, testét szintén azonnal a norvég szárazföldre szállítják.
A szigetcsoporton születni sem lehet. Svalbard ugyanis nem rendelkezik megfelelő orvosi infrastruktúrával a szülések levezetésére. A várandós nőknek egy hónappal a szülés előtt el kell hagyniuk a szigetcsoportot, hogy Norvégiában hozzák világra gyermeküket. Ez azt jelenti, hogy „nem léteznek őshonos svalbardiak”, minden lakos valahonnan máshonnan érkezik.
A szigetcsoport a világ egyetlen vízummentes zónája. Bárki bármennyi időt eltölthet a területén, ameddig az alábbi feltételeknek eleget tesz:
A munkavégzési feltételek felületes szemlélőknek kifejezetten csábítóak lehetnek. A fizetések rendkívül magasak, a munkakörülmények minden nemzetközi standardnak megfelelnek, az angol nyelv ismerete széles körű. Azonban az éghajlatból eredő adottságok már korántsem ennyire vonzóak a munkavállalóknak. A nyári maximum hőmérséklet mindössze 3-7°C, míg télen akár a -46°C-ot is elérheti.
Emellett nyáron 24 órás nappali világossággal, míg télen hónapokig tartó sötétséggel kell számolni. És még szóba sem kerültek a jegesmedvék, amelyek száma jelentősen meghaladja a mintegy 2500 fős lakosságét, ezért a városok területén kívül a puska és a vészjelző pisztoly hordozása kötelező.
Svalbard különleges jogállása speciális bevándorlási szabályokat eredményez. A szigetcsoport a norvég koronához tartozik, ám nem része a schengeni övezetnek. Az 1920-as svalbardi egyezmény kimondja, hogy bármely állampolgár vízum nélkül beléphet és élhet a szigetcsoport területén, ehhez tartózkodási vagy munkavállalási engedélyre sincs szükség. Norvég állampolgárságot vagy szárazföldi letelepedési engedélyt ugyanakkor nem biztosít a Svalbardon való tartózkodás, ehhez a standard bevándorlási szabályokon kell végighaladni.
A vízummentesség ellenére a szigetcsoportra eljutni korántsem egyszerű: a beutazásra a legegyszerűbben Norvégián keresztül van lehetőség, ami schengeni tagállam. Amennyiben a látogató ezen az útvonalon, vízumköteles országból utazna Svalbardra, kettős beutazásra jogosító schengeni vízumot kell igényelnie a svalbardi kormányzói hivatalnál és a Norvég Bevándorlási Igazgatóságnál (UDI).
A svalbardi lakosság a világ egyik legdiverzebb közössége, a világon itt a legmagasabb az egy főre jutó bevándorlók száma. A legnagyobb közösséget a norvégok mellett a svédek, az oroszok, az ukránok, a filippínók és a thaiok alkotják. A gazdasági lehetőségek korlátozottak, a legtöbben a turizmusban, a tudományos életben vagy a szénbányászatban találják meg a megélhetésüket.
Mivel Svalbard nem nyújt szociális támogatást vagy ingyenes egészségügyi ellátást, az itt élőknek képesnek kell lenniük az önellátásra, hogy megtarthassák tartózkodási engedélyüket. Az egészségbiztosítás elengedhetetlen, mivel az egészségügyi szolgáltatások korlátozottak és önköltségesek. Emellett a lakhatás is problémás: a korlátozott lehetőségek mellett rendkívül drágának is bizonyul az európai piacon. A tartózkodáshoz továbbá kötelező kiváltani a fegyverviselési és -használati engedélyt.
Érdemes röviden kitérni arra is, hogy miként működik a svalbardi autonómia a hétköznapokban. A svalbardi egyezményt az 1952-es kiegészítése ruházta fel a Kormányzó hivatalával, mellyel a norvég korona alatt áll, ám a speciális helyi szabályozásokat figyelembe véve kiegészítették saját irányítással is. A kormányzó a norvég állam képviselője, aki egyszerre látja el a rendőrfőkapitány és a megyei kormányzó feladatait. A kormányzó a norvég Igazságügyi és Közbiztonsági Minisztérium alá tartozik, főbb feladatai közé sorolható a rendészet, a vészhelyzeti szolgáltatások, a környezetvédelmi jogszabályok betartatása, a polgári védelem és a katasztrófaelhárítás.
Az ő munkáját egészíti ki a longyearbyeni helyi önkormányzat (Lokalstyret), mely egyfajta helyi „parlamentként” funkcionál. A Lokalystyretet 2002-ben hozták létre. A szervezet demokratikus elvek alapján működik, és egy 15 tagból álló képviselő-testülete van. Felelősségeik közé tartozik a településfejlesztés, az infrastruktúra, az üzleti környezet, az oktatás, a kulturális és sporttevékenységek, a közszolgáltatások és az energiaellátás. Az önkormányzat kizárólag a Longyearbyen körüli mintegy 260 négyzetkilométeres területet menedzseli – a többiért a kormányzó és a településeket működtető külföldi államok (például az Orosz Föderáció) felelősek.
Az 1920. február 9-én elfogadott svalbardi egyezmény elismerte Norvégia teljes és abszolút szuverenitását a szigetcsoport felett, előtte Svalbard egy terra nullius volt, azaz nem tartozott egyetlen ország fennhatósága alá sem. Az egyezmény értelmében minden aláíró ország állampolgárai azonos jogokkal rendelkeznek Svalbardon a vadászat, a halászat, a kereskedelem és a kutatás területein. A szerződés emellett tiltja a katonai támaszpontok létesítését és a hadi célú felhasználást.
A szerződésre azért volt szükség, mert az orosz vadászok és bányászok már a 20. század elején megjelentek a szigetcsoporton. Végül Moszkva csak 1935-ben csatlakozott az egyezményhez, hogy a hidegháború időszaka alatt bányásztelepüléseket építsen ki. Ilyenek lettek Barentsburg vagy Pyramiden. Ma a legnagyobb svalbardi orosz közösség Barentbsurgban lakik. A mintegy 400 lakost az Arktikugol nevű állami vállalat foglalkoztatja.
A település fő gazdasági tevékenysége a szénbányászat, bár a bányák termelése az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent. Ezzel szemben az egykoron virágzó Pyramiden 1998-ra elhagyatottá vált. Ma a település turisztikai látványosságként szolgál. Barentsburgon és Pyramidenen kívül két bányásztelepülés működött még orosz fennhatóság alatt, Grumant és Colesbukta, ám mára mindkettő szellemvárossá vált.
A szerződés, valamint a két bányászváros ellenére az évek alatt számos feszültség alakult ki Svalbardon a norvég és az orosz fél között. Norvégia többször is korlátozta az orosz helikopterek használatát a szigetek felett, amit Moszkva sérelmezett. Oroszország emellett vitatja a norvég halászati szabályokat a Svalbard körüli vizeken, és úgy látja, Norvégia túlzottan kiterjeszti a demilitarizált területeket. De sérelmezték azt is, hogy több orosz állampolgárt kiutasítottak a szigetekről.
A leggyakoribbak ugyanakkor a területi viták. Norvégia határozottan érvényesíti szuverenitását, elutasítva bármilyen indítványt a közös igazgatásról. Oslo nem vitatja a svalbardi egyezményben megjelölt jogokat, de nem terjeszti ki azokat a kizárólagos gazdasági övezetére és a szigetek kontinentális talapzatára. Oroszország ugyanakkor vitatja Norvégia egyoldalú szabályozásait, különös tekintettel a halászatra és az erőforrás-kitermelésre. Moszkva többször is tiltakozott Oslo döntései ellen, például 1977-ben, amikor felállítottak egy 322 kilométer hosszú halászati védelmi övezetet.
2015 óta az orosz kormányzat többször is hivatalosan kifogásolta továbbá, hogy Norvégia kiadott három olaj- és gázkitermelési engedélyt a Barents-tenger egyes részein, amelyeket Oroszország Svalbardhoz, nem pedig Oslóhoz tartozó területeknek tekint. 2017-ben pedig diplomáciai feszültséget is okozott, hogy az oroszok lefoglaltak egy lett hajót Svalbard mellett, ami az EU engedélyével rákászott a térségben.
Norvégia továbbra is határozottan fenntartja ellenőrzését, és nem enged a közös igazgatási javaslatoknak.
A térségben Peking is egyre aktívabb arktiszi stratégiája révén. A magát „közel-arktiszi államnak” tartó Kína a Ny-Ålesund kutatóállomáson keresztül jelen van Svalbardon, és egyre aktívabban érdeklődik az északi sarkköri erőforrások és hajózási lehetőségek iránt. Oroszország – együttműködve Kínával – egyre szorosabb kapcsolatot épít ki az Északi-sarkon, ami hosszú távon kihívást jelenthet Norvégia és a NATO számára.
Norvégia ugyan többször is egyértelművé tette, hogy Svalbard a NATO védelme alatt áll, az 1920-as egyezmény továbbra is tiltja a katonai létesítményeket. A védelmi szövetség több hadgyakorlatot is szervezett a térségben, hogy demonstrálja elkötelezettségét. Ezzel párhuzamosan az orosz hibrid hadviselés jelei is ott vannak a térségben. 2022-ben egy kulcsfontosságú vízalatti informatikai kábelt ismeretlenek elvágtak, ami mögött sokan Moszkva akcióját sejtik.
Svalbard az északi sarkköri geopolitikai versengés egyik kulcsfontosságú helyszíne, ahol Oroszország, Norvégia és a NATO, valamint Kína érdekei ütköznek. Oslo és a Nyugat célja a térség stabilitásának fenntartása és a norvég szuverenitás megerősítése a szigetek felett, míg Oroszország geopolitikai érdekből tartja fenn jelenlétét.
Kína hosszútávon erősíteni kívánja szerepét az Arktiszon, kihasználva az 1920-as svalbardi egyezmény nyújtotta kiskaput, valamint Oroszország Ukrajna miatt jelenlegi sebezhetőségét. A sarkkörön túl forró a hangulat. Bár Svalbardon több jegesmedve él, mint ember, a sziget kiemelt fontosságúvá léphet elő a következő időszakban. Márpedig a jégsapkák olvadásával egyértelművé vált: a nagyhatalmi versengés egyik legjelentősebb arénája az Északi sarkkör térsége lesz.
A szerző a Migrációkutató Intézet elemzője.
(Borítókép: Elhagyott szovjet-orosz bányásztelepülés Svalbard területén. Fotó: Getty Images)