Egy tanár halálosan megkéselte nyolcéves tanítványát egy dél-koreai általános iskolában, az egész ország gyászol.
Egy nyolcéves diáklányt helyi idő szerint hétfőn 18 órakor találtak meg az iskola második emeletén, később a kórházban nyilvánították halottnak. A gyilkosságot elkövető tanárnőre a kislány mellett találtak rá, akin szintén találtak sebeket, a rendőrség szerint ezeket magának okozhatta – írja a BBC.
A rendőrség keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a tanárnőt kórházban kezelik, a nyakán lévő sérülést össze kellett varrni.
A daejeoni oktatási hivatal korábban azt közölte, hogy a tanárnő december 9-én depresszióra hivatkozva hat hónapos szabadságot kért, de alig 20 nappal később visszatért az iskolába, miután egy orvos munkaképesnek értékelte. Napokkal a késelés előtt a tanár erőszakos magatartást tanúsított, többek között egy kollégájával is agresszívan viselkedett – közölte az oktatási hivatal. A munkatársat ért támadás után az oktatási hivatal javasolta, hogy a tanárt helyezzék szabadságra. A tanárnő maradt az intézményben, az igazgatóhelyettes íróasztala mellé ültették, hogy szoros felügyelet alatt lehessen tartani.
Az elkövető a rendőrségnek adott vallomása szerint „bosszantotta”, hogy nem tarthatott órát. Elmondta nekik, hogy a támadás napján vásárolt egy fegyvert és bevitte az iskolába – hozzátéve, azt tervezte, hogy egy gyerekkel együtt öngyilkos lesz.
A tanúvallomásban az is elhangzott, hogy a tanárnőnek „mindegy volt, hogy melyik gyerek az”, és az utolsóként távozót vette célba, akit sikerült „becsalogatnia a médiaterembe”, ahol megtámadta. A diák eltűnését az iskolabusz sofőrje vette észre, ezután kezdték el keresni.
Csoj Szang-mok dél-koreai ügyvezető elnök kedden elrendelte az eset kivizsgálását, és felszólította a hatóságokat, hogy „tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy ilyen incidensek soha többé ne fordulhassanak elő”.