Csütörtök délelőtt egy afgán férfi hajtott a tömegbe München belvárosában, amelynek következtében 28-an megsérültek. Az incidensről elmondták véleményüket a vezető német politikusok. Olaf Scholz kancellár szerint a gyanúsítottat meg kell büntetni, és el kell hagynia az országot, de a német migrációs politika szigorításáról beszélt Friedrich Merz, Alice Weidel, valamint a német és a bajor belügyminiszter is az eset miatt.
Olaf Scholz német kancellár sajtótájékoztatóján „szörnyű támadásnak” nevezte és elítélte a csütörtök reggel Münchenben történt incidenst. Hozzátette, hogy „az elkövető nem feltételezheti, hogy itt maradhat”. A gyanúsítottat „meg kell büntetni, és el kell hagynia az országot” − hangsúlyozta a kancellár. „A kormány a diplomáciai kapcsolatok hiánya ellenére is indít majd járatokat Afganisztánba. És bár ez bonyolult, mert nem lehet őket közvetlenül odarepíteni, ám olyasvalami, amit folytatni fogunk, nem csak egyszeri alkalommal, hanem folyamatosan” − részletezte Olaf Scholz.
Augusztusban ugyanis Németország közölte, hogy újraindítja az elítélt afgán állampolgárságú bűnözők hazaszállítását. Ez néhány nappal a tartományi választások előtt történt, amelyeknek a bevándorlás volt az egyik fő kampánytémája − írta a Sky News.
Friedrich Merz, a konzervatív CDU/CSU pártszövetség vezetője és kancellárjelöltje is kommentálta a támadást. A közösségi médiában közzétett bejegyzésében megismételte Markus Söder bajor miniszterelnök szavait, miszerint „valaminek változnia kell Németországban”, és hozzátette, hogy pártja számára a polgárok biztonsága lesz a legfontosabb. „Következetesen érvényre fogjuk juttatni a törvényt és a rendet” − fogalmazott a pártelnök.
Robert Habeck német gazdasági miniszter, a Zöldek képviselője szintén elítélte a támadást a közösségi médiában közzétett bejegyzésében. Közölte, hogy gondolatai a sérültekkel vannak, miközben köszönetet mondott a rendőrségnek, és fontosnak tartotta, hogy a támadás hátterét „gyorsan tisztázzák” − írta a The Guardian.
Az Alternative für Deutschland (AfD) párt társelnöke, Alice Weidel szintén leírta véleményét az X-en a támadásról. „Mély együttérzésemet fejezem ki az áldozatoknak és családjuknak. Ez így fog örökké menni?” − tette fel a kérdést, és „fordulatot” követelt az ország migrációs és menekültpolitikájában.
Joachim Hermann bajor belügyminiszter a helyi médiának elmondta, hogy a gyanúsított menedékkérő volt, akinek a kérelmét elutasították, de nem lehetett kitoloncolni Afganisztánba, így maradhatott Németországban.
A Süddeutsche Zeitung című müncheni napilap által közölt kommentárjában elmondta, hogy a gyanúsított korábban kábítószerrel és bolti lopással kapcsolatos bűncselekmények miatt volt ismert a rendőrség számára.
Elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában feltételezik, hogy nem kifejezetten a tüntetést szervező szakszervezet volt a férfi célpontja, de ezt még vizsgálják.
Nancy Faeser belügyminiszter keménységre szólított fel a müncheni támadás után. „A feltételezett elkövető ismét egy afganisztáni fiatalember” − mondta az SPD politikusa Berlinben. „A válasz csak ez lehet: a jogállamnak maximális szigorral kell fellépnie.”
Faeser hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány „masszívan megszigorította” az erőszakos bűnözők kitoloncolására vonatkozó törvényeket. Most ezeket a legnagyobb szigorral kell végrehajtani. „Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, amely a tálibok uralma ellenére is visszatoloncol embereket Afganisztánba, és ezt továbbra is folytatni fogjuk” − tette hozzá.
Csütörtök délelőtt megírtuk, hogy München belvárosában, a központi pályaudvar mellett a demonstráló tömegbe hajtott egy 24 éves afgán férfi fél 11 körül. A helyszínen már alapból jelen lévő rendőrség szerint több sérült is van, a szemtanúk szerint legalább 28-an megsérültek. Az autóban két férfi ült, a rendőrök rájuk lőttek, amit később meg is erősítettek.
Halálesetről még nincs szó, a rendőrség viszont felvételeket és fotókat vár az esetről – amennyiben ilyesmivel rendelkezik valaki. Marcus Söder bajor miniszterelnök szerint szándékos támadásról van szó. A Külgazdasági és Külügyminisztériumot is megkerestük, de tájékoztatásuk szerint eddig nem tudnak magyar sérültről.
(Borítókép: Rendőrök egy autó mellett, amely Münchenben a tömegbe hajtott 2025. február 13-án. Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters)