A magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter Belgrádban arról beszélt, hogy szégyen és gyávaság az EU részéről, hogy még mindig akadályozzák Szerbia uniós csatlakozását, de Magyarország továbbra is támogatja ezt a törekvést. Véleménye szerint Donald Trump véget vet más országok belügyeibe való beavatkozásoknak, így már a csak a brüsszeli támadásokat kell kivédeni, a washingtoniakat nem.
A magyar és a szerb kormányzat is stratégiai jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztésének, amelyre különösképpen nagy szükség van jelenleg, az új világrend kialakulása közepette – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
A minisztérium MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető szerb kollégájával, Marko Duriccsal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy új világrend, új realitás van kialakulóban az amerikai elnök beiktatása nyomán, ami jó hír, ugyanis Donald Trump patrióta politikát folytat, szembeszáll a woke ideológiával, és véget vet a korábbi „szégyentelen beavatkozásoknak” más országok belügyeibe.
Mindezekkel együtt még mindig azt látjuk természetesen, hogy a patrióta, szuverenista kormányokkal szemben folyamatosak a támadások (…) Annyi viszont változott, hogy ezek a támadások most már nem Brüsszelből és Washingtonból, hanem most már csak Brüsszelből érkeznek. Ez sem kellemes, de sokkal könnyebb őket kivédeni a korábbi időszakhoz képest
– mutatott rá, majd üdvözölte a szerb elnök és kormány azon erőfeszítéseit, amelyek teljességgel nélkülözhetetlenek a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése tekintetében.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió óriási bajban van, a versenyképessége igen mélyre süllyedt, ebben a helyzetben pedig a közösségnek új lendületre lenne szüksége, ami a Nyugat-Balkánról jöhet, ahol Szerbia tölti be a vezető szerepet. „Ma az Európai Uniónak legalább annyira érdeke a nyugat-balkáni államok csatlakozása, mint fordítva” – jegyezte meg.
Valamint szégyennek nevezte, hogy a brüsszeli intézmények és bizonyos európai országok még mindig blokkolják Szerbia csatlakozási folyamatát. Ezzel kapcsolatosan az érintettek „gyávaságát” is kiemelte, mivel szavai szerint a bővítést akadályozók a zárt ajtó mögött rendkívül bátrak, amikor azonban jelen vannak a szerb kormány képviselői is, akkor teljesen másként fogalmaznak.
Élesen kikelt az ellen, hogy az elmúlt években nem történt előrelépés a szerb integrációs folyamatban, és szánalmasnak minősítette, hogy egyes EU-s vezetők gátolják a harmadik csatlakozási fejezetcsoport megnyitását az országgal.
Én azt a tanácsot adtam az európai kollégáknak, hogy jöjjenek el Belgrádba, aztán menjenek haza, és két hét múlva jöjjenek el megint. Akkor látni fogják, hogy mit jelent a gazdasági növekedés, s mit jelent a gyors fejlődés
– mondta.
„Mi Magyarországról ezután is minden támogatást megadunk ahhoz, hogy Szerbia európai integrációs folyamata a lehető leggyorsabb legyen” – összegzett.