A svéd hatóságok vizsgálatot indítottak egy újabb balti-tengeri kábel megrongálódása ügyében. Az elmúlt hónapokban feltűnően sok ehhez hasonló esetről tettek bejelentést.
A svéd miniszterelnök az X-en jelentette be, hogy újabb tengerfenéki kábel rongálódhatott meg, aminek ügyében már vizsgálódnak a helyi hatóságok.
A svéd parti őrség közölte, hogy a feltételezett rongálódás Svédország kizárólagos gazdasági övezetében történt, Gotland szigetétől keletre. Az elmúlt hónapokban gyanúsan megszaporodtak azok az esetek, amikor egy hajó a Balti-tenger fenekén lévő optikai kábeleket rongálja meg. Ez több alkalommal felvetette a szabotázs gyanúját.
Tavaly novemberben egy kínai zászló alatt közlekedő tankerhajó tépett el több kábelt, amelyek közül az egyik Litvániát Svédországgal, míg a másik Finnországot Németországgal kötötte össze. A műtrágyát szállító Ji Peng 3 a horgonyát leengedve haladt mintegy 150 kilométeren át, ráadásul ezen időszak alatt a hajó jeladóját is kikapcsolták. Kína a svéd ügyészség számára nem engedélyezte, hogy kivizsgálják a hajót.
Ezt követően decemberben történt hasonló eset, akkor Finnország és Svédország között. Az optikai kábel szakadása miatt több ezer finn háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül. A finn kormány már akkor sem zárta ki a szabotázst.
Az ügy felvetette annak gyanúját, hogy Oroszország egy szélesebb körű, Európa-szerte végrehajtott hibrid támadási kampány részeként a tenger alatti infrastruktúrát vette célba. Ezt a vádat később elvetették, miután a tisztviselők szerint az eddig folytatott vizsgálatok nem találtak arra utaló jeleket, hogy a tengerfenéki kábelek átszakításával gyanúsított kereskedelmi hajók Moszkva utasítására cselekedtek volna.