Donald Trump megérkezésével hatalmas fordulat következett be az ukrajnai háború kapcsán folytatott diplomáciában, hiszen az új amerikai elnök elődjéhez képest immáron hivatalos csatornákon is kommunikál Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az események az elmúlt bő egy hétben felgyorsultak, az ugyanakkor kérdéses, hogy ki jár jól mindezzel. Trump korábban könyvében azt írta, néha az a jó megállapodás, amit nem kötnek meg, azonban úgy tűnik, e gondolatát megszegheti a háború minél hamarabbi lezárásának érdekében.
Vannak évtizedek, amikor semmi sem történik, és vannak hetek, amikor évtizedek zajlanak le
– akár ezzel a származását tekintve vitatott idézettel is le lehetne írni, ami az elmúlt bő egy héten történt a világpolitikában.
Donald Trump amerikai elnök február 12-én telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezt követően először Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter, majd J. D. Vance alelnök szembesítette európai kollégáit az új valósággal, hogyan tekint az amerikai kormány Európára és európai szövetségeseire, valamint az ukrajnai háború lehetséges lezárására.
Hegseth arról beszélt a NATO védelmi minisztereinek találkozóján kollégáinak, hogy az eddigi egységes nyugati álláspont – miszerint a háborút kizárólag a konfliktus 2014-es kitörése előtti határok visszaállításával és Ukrajnának nyújtott erős biztonsági garanciával, például NATO-tagsággal lezárni – nem reális elképzelés, sőt felvetette az Európában állomásozó amerikai csapatok kivonását is, míg Vance a Müncheni Biztonsági Konferencián mindenki meglepetésére egy európai szemszögből nézve ellenséges beszédet intézett szövetségeseihez.
Ráadásul az amerikai adminisztráció egy kérdőívet is kiosztott az eseményen részt vevő európai országoknak, hogy megjelöljék, milyen biztonsági garanciákat tudnának vállalni és adni Ukrajnának egy tűzszüneti, majd egy békemegállapodás után.
Az európai vezetők már ezen fejlemények miatt is több ízben tartottak válságtanácskozást Párizsban Emmanuel Macron francia elnök meghívására, miután az Egyesült Államok jelezte, Európának jelenleg nincs hely a tárgyalóasztalnál az ukrajnai háború kapcsán.
Egy héttel Trump és Putyin egyeztetése után az orosz invázió óta először tartottak hivatalos találkozót amerikai és orosz delegáltak, ami után Marco Rubio és Szergej Lavrov külügyminiszter szavai alapján inkább Oroszországnak kedvező módon tárgyaltak, hiszen még a hivatalos béketárgyalások előtt onnan indultak az egyeztetések, hogy Ukrajnának területekről kell lemondania az agresszor Oroszország javára, valamint a háború miatt kivetett szankciókat is eltörölhetik, mivel Rubio arra utalt, a jövőben a két ország gazdaságilag és kereskedelmileg együttműködhet.
Ezután Donald Trump szolgáltatta az igazi sokkot, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt tette felelőssé a háború kirobbanásáért, majd ezt követően személyeskedésbe menően jelzőkkel minősítették egymást.
Zelenszkij szerint Trump a Kreml dezinformációs buborékjába került, amire Trump részint az épp Kreml által szajkózott jelzőkkel vágott vissza ukrán kollégájának: először diktátornak minősítette őt, amiért a háború miatt az eredetileg 2023-ra tervezett parlamenti, majd 2024-es elnökválasztást is elhalasztották, amivel szerinte immáron nincs is legitimitása. Majd pedig Trump Zelenszkij politikai pályafutása előtti karrierjére utalva közepes humoristának nevezte őt, nem pedig elnöknek.
Ekkora változások rég nem történtek a már több mint egy évtizede tartó ukrán–orosz konfliktusban, amit 2022-ben Oroszország az inváziójával háborúvá szélesített, ráadásul a hivatalos amerikai kommunikáció és külpolitikai lépések is nagyon erős irányváltást jelölhetnek az eddigiektől.
De milyen nézetek és elemek között körvonalazódik Donald Trump béketerve, és ki járhat jól a politikára és nemzetközi kapcsolatokra eleve tranzakcióként tekintő Trump lehetséges ötletével?
Fontos leszögezni, hogy béketárgyalásra még egyáltalán nem került sor, csupán puhatolózás ebbe az irányba az Egyesült Államok és Oroszország részéről – emiatt sem látta sem Oroszország, sem pedig Amerika fontosnak, hogy Szaúd-Arábiában Ukrajna, valamint az Európai Unió is képviselje magát.
A nyilvános nyilatkozatok és az eddigi történések alapján jelenleg az látszik, hogy Joe Biden amerikai elnökhöz képest erős váltás történt Washingtonban a háborút illetően:
Biden minden hivatalos kommunikációt beszüntetett Vlagyimir Putyinnal, és a felek mindössze néhány üzenetet továbbítottak egymásnak alternatív csatornákon keresztül.
Erre jó példa, amikor a Biden-adminisztráció attól tartott, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert vetne be Ukrajnában a veszteségeik csökkentése érdekében, emiatt Bob Woodward könyve szerint Biden közvetlenül Putyinnal is telefonált, ebbe a közvéleményt azonban akkor nem avatták be.
Míg az előző amerikai vezetés hivatalosan kiállt Ukrajna addigi támogatása mellett, amíg ezt a háborút meg nem nyerik – miközben azzal Biden és nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan is tisztában volt, hogy a harcok egy befagyott konfliktus felé vezetnek, ahol egyik fél sem tud a másikon felülkerekedni –, addig Trump ezekkel a gyakorlatokkal látványosan szakított.
Ő maga számolt be arról, hogy Putyinnal telefonon egyeztetett, majd pedig egy héttel később az invázió óta először hivatalos, formális keretek között találkoztak amerikai és orosz tisztviselők.
Az amerikai elnök emellett Ukrajna támogatása mellett sem állt ki olyan határozottan, mint elődje, sőt az ukrán ritkaföldfémek ötven százalékát és több fontos infrastruktúra feletti ellenőrzést kér az Egyesült Államok eddigi támogatásáért cserébe ukrán kollégájától, miközben Európától azt várja, hogy GDP-jük öt százalékát költsék védelemre.
A retorikája és eddigi lépései alapján úgy tűnhet, Trump Amerikája magára hagyja Európát, valamint egy jövőbeni béketárgyalás során is a megállapodás minősége helyett annak gyorsaságát tartja leginkább szem előtt.
Ugyanekkor ez csak feltételezés, jelenleg nem teljesen tudni, hogy mi történik az Ovális Irodában: Trumpnál bevett tárgyalási stratégia, hogy először egy sokak által megbotránkoztató követeléssel áll elő, és erről politikai normákat sértő módon kommunikál, hogy ezzel saját érdekei felé mozdítsa el a kompromisszum irányát, még ha ez nem is minden esetben válik be. Emellett az is visszatérő elem, hogy olykor hízeleg, máskor pedig fenyegetőzik, és minősíti tárgyalópartnerét.
Ez a stratégia például jól kivehető volt, ahogy Észak-Koreához viszonyult első ciklusa alatt: kezdetben Kim Dzsongunt „rakétaembernek” nevezte, és országa elleni katonai akcióval fenyegetett, amivel diplomáciai normák sokaságát szegte meg, majd később egy történelmi találkozón személyesen egyeztetett vele. Ráadásul a találkozót lezáró megállapodást is inkább a gyorsaság, mintsem annak minősége jellemezte, hiszen olyan komoly engedményeket nem tett Észak-Korea, mint az Egyesült Államok, ennek ellenére azt Trump mégis a saját diplomáciai győzelmének állította be.
Ezt a mintát követheti most is Ukrajnával kapcsolatosan.
Az eddigi kommunikáció arra utal, hogy egy gyors megállapodás Trumpnak fontosabb lehet, mint annak tartós hatása. Marco Rubio a rijádi találkozó után arról beszélt, hogy a béke mindkét fél számára lemondásokkal kell járjon.
Míg Ukrajna kapcsán ez egyértelműen területről való lemondást jelent, addig Oroszország számára valószínűsíthetően azt, hogy tiszteletben kell tartania a háború után Ukrajna szuverenitását és megmaradt területének integritását, amit akár NATO-csapatok Ukrajnába küldésével is szavatolnának – nem véletlen, hogy a találkozó után Szergej Lavrov orosz külügyminiszter rögtön leszögezte, Moszkva számára eszkalációt jelentene, ha európai katonák állomásoznának Ukrajnában, bármilyen zászló alatt, amiből arra lehet következtetni, hogy a két delegáció egyeztetése során ez szóba kerülhetett.
Bár nyilatkozatai és politikai üzenetei gyakran más képet festenek, de Trump olykor határozottan oroszellenes politikát folytatott a múltban is. Például ő engedélyezte először az éles lőfegyverek szállítását Ukrajnának, miközben korábban attól tartottak, hogy az eszkalálná a konfliktust.
Ugyanakkor ettől még azt sem lehet kizárni, hogy Trump épp egy külpolitikai fordulatot vezet elő, amiben Európa már nem szövetséges, hanem rivális, Oroszország pedig nem feltétlenül ellenség, hanem egy eszköz, amivel gyengíteni lehet az orosz–kínai együttműködést, ezáltal pedig Kínát.
Trump számára ugyanis a prioritást elsősorban a Pekinggel szembeni rivalizáció adja, és ezért teljesen elképzelhető, hogy adminisztrációja minden lépést elsősorban ennek rendelne alá, vagy ebből a szempontból közelít meg. Ez pedig azzal is járhat, hogy Trump akár hajlandó lenne magára hagyni az öreg kontinens egy részét, amennyiben az érdeke ezt diktálná.
A hivatalos amerikai kommunikáció Európából nézve aggasztó, hiszen mint fentebb írtuk, ez alapján Trumpnak lehet, hogy egy ukrajnai béke kapcsán nem annak minősége, hanem a megállapodás minél hamarabbi megkötése lehet a célja, ez pedig értelemszerűen Ukrajnának és Európának jelentene nagyobb lemondásokat – ez pedig Putyin számára jelentene győzelmet.
Amennyiben a háború lezárásáról mindössze Amerika és Oroszország döntene, az nem jelentene a térségben valódi, hosszú távú békét, hiszen akkor épp Vlagyimir Putyin követelései teljesülnének.
Ukrajna eleve jelezte, egy ilyen békemegállapodást sehogy sem fogadna el, és már a felvetés is gyengíti Kijev helyzetét egy valódi békét célzó tárgyalásokon.
Ahhoz, hogy Putyint valódi tárgyalásokra lehessen rávenni, ahhoz Oroszország számára még drágábbá kell tenni a háborút – Putyin csak az erőből ért, valódi békét pedig csak abban az esetben kötne, ha úgy számol, a háború fenntartása immáron drágább lenne, mint egy mindenki számára elfogadható megállapodás.
Az elhamarkodott megállapodás nemcsak a harcok végét nem biztosítaná Európában, hanem a konfliktus folytatódásának veszélyét is magában hordozná, ahogy a hidegháború alatt tapasztalt biztonságpolitikai veszélyeket is visszahozná. Az orosz elnök például már a Krím félsziget 2014-es annektálását is következmények nélkül megúszta, egy újabb elhamarkodott megállapodás pedig továbbra sem biztos, hogy visszatartaná a jövőbeni agressziótól.
Jonathan Sweet leszerelt ezredes és Mark Toth a The Hillen publikált véleménycikkében is arra figyelmeztetnek, hogy Trumpnak nem szabad beleegyeznie egy Jalta 2.0-ba, amelyben Putyinnal Ukrajna és az új európai védelmi architektúra sorsáról Kijev és Európa kihagyásával döntenének.
Hosszabb távon ugyanis egy elhamarkodott megállapodás épp újabb problémákat szülne.
Oroszország ugyan meggyengülve, de a világpolitikai helyzetét nem csökkentve jönne ki abból, ami nem tartaná vissza a további lehetséges agressziótól, ráadásul ezzel a globális világrend jelenlegi alapelvei – melyek szerint az országok közötti konfliktusokat nem erőszakkal, hanem nemzetközi fórumokon, diplomáciai úton kezelik – súlyosan sérülnének, ami a világ más részein is konfliktusokat szülhet.
Ezért a háború lezárásának sikerességét leginkább az fogja eldönteni, hogy a tárgyalásokba mennyire vonják be Ukrajnát és Európát, valamint Amerika hajlandó lesz-e kezeskedni a tartós békéért – erre jelenleg ugyanis mindössze az Egyesült Államok lenne képes.
Rubio is hangsúlyozta, hogy egy olyan békére van szükség Ukrajnában, amit minden érdekelt fél el tud fogadni, hiszen csak így lehet a háborút tartósan lezárni. Ez pedig csak abban az esetben érhető el, ha Kijev elég garanciát kapna arra, hogy Moszkva nem támadhatja meg ismét, valamint ez a garancia elegendő visszatartó erőt jelentene Vlagyimir Putyin számára is.
A hivatalos kommunikáció azonban arra utal, hogy a tárgyalások majd inkább Oroszország számára kedvező álláspontról indulhatnak, és Trump számára talán fontosabb a gyors lezárás, mintsem annak hosszú távú hatásai.
Amerika még a rijádi találkozó előtt belement több fontos orosz követelésbe, mint például hogy a területi rendezés alapját ne Ukrajna 2014-es határai adják – ami egyébként sem volt reális –, ahogy Ukrajna NATO-hoz való csatlakozását is kizárták.
Ráadásul a puhatolózó tárgyalásokat Ukrajna nélkül kezdték meg, ami szintén inkább Putyin számára kedvező, ahogyan az is, hogy Trump már előre belement egy orosz–amerikai elnöki csúcstalálkozóba anélkül, hogy Oroszországnak bármilyen feltételt szabott volna ezért – például, hogy az ukrán elektromos hálózattal szembeni légitámadásokat fejezzék be, vagy akár rögtön azt egy tűzszüneti megállapodáshoz kötötte volna –, ráadásul immáron Trump is a választások kiírását követeli az épp honvédő háborút folytató Ukrajnától.
A biztonsági garanciák tekintetében még mindig nem ismert semmi biztos, és ez alapvetően befolyásolja a béke tartósságát.
Annak érdekében, hogy ne egy újabb működésképtelen minszki megállapodás szülessen, és a harcok szünetelése helyett valódi békét biztosítson, elengedhetetlen, hogy Ukrajna megfelelő biztosítékokat kapjon. A gyors lezárás, ha nem biztosítja a biztonságot és a valódi békét, csak újabb problémákat szülne a jövőben.
(Borítókép: Donald Trump amerikai elnök Fehér Házban 2025. január 30-án Washingtonban. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)