Szomorú dátumhoz értünk: három éve éppen ma, február 24- én tört ki a háború Ukrajna és Oroszország között, pontosabban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az elmúlt 36 hónap történéseit és a kilábalás lehetőségeit két szakértővel, Tálas Péterrel és Csiki Tamással elemeztük, mindketten a Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársai. Azzal kezdtük, hogy mit gondolnak a szaúdi fővárosban tartott béketárgyalási nyitányról, és nem tekinthető-e politikai hullarablásnak az, amit Trump tesz most Ukrajnával.
Tálas Péter szerint kölcsönösen mézesmadzagokat húzogattak egymás orra előtt az amerikaiak és az oroszok. Ha például megnézzük a delegációk összeállítását, akkor látjuk, hogy az oroszok hoztak egy olyan embert, aki az északi sarkvidék szakértője, máris reagálva arra, hogy Trumpot érdekli Grönland és az Északi-sarkvidék. Hoztak olyan embert is, aki elmondta, hogy továbbra is nagy lehetőségek vannak az amerikai olajcégek számára. Egyértelműen tapogatózás zajlik, és ez simán belefér Donald Trump stílusába.
Csiki Tamás emlékeztetett arra, hogy sem Európa, sem Ukrajna nem volt jelen a tárgyalásokon, mert ez illik abba a mintába, hogy az Egyesült Államok és Oroszország szemében, vagyis a trumpi és a putyini nagyhatalmi gondolkodásban ezen államok egy külön kasztot képviselnek: ők a nagyhatalmak, és csak azokat tekintik tárgyalópartnernek, aki kellő erőforrással és tétekkel tud beszállni ebbe a tárgyalási folyamatba. Európa másodhegedűsi szerepbe kényszerült. Viszont ez még nem végleges, az oroszok is és az amerikaiak is tesztelik, hogy a másik fél mennyire komolyan akar tárgyalni. Jelenleg a háború úgy áll, hogy az oroszok nincsenek rákényszerítve a tárgyalásokra.
A helyzet egyre inkább egy új Jalta-rendszerre emlékeztet, ahol a nagyhatalmak saját érdekszféráik kialakításáért küzdenek. Tálas Péter szerint „most a poszthegemoniális korszakban vagyunk, ami azt jelenti, hogy az amerikai hegemónia megszűnt”.
A szakértő kifejtette, hogy a status quót megkérdőjelező hatalmak, mint Kína, Oroszország és Irán többpólusú világban gondolkodnak. Azt mondják, hogy azért kell többpólusú rendszer, mert nekik van egy érdekszférájuk, és ez szükséges ahhoz, hogy a saját érdekeiket érvényesíteni tudják, és nektek is kell legyen egy érdekszférátok, viszont azon túl nem szabad terjeszkednetek.
Különösen problémás, hogy Donald Trump számára ez az érdekszféra-politika megfelelőnek tűnik, a baj csak az, hogy eddigi szövetségeseit tekinti érdekszférának, lásd Kanada legyen az USA 51. tagállama, a Panama-csatornát visszaveszik, és Grönlandot is megszereznék.
Mindkét szakértő egyetértett abban, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangoztatott a nemrégiben tartott Müncheni Biztonsági Konferencián, hogy Európának egy önálló hadseregre van szüksége, mert eljöhet az a pillanat, amikor Amerika kilép a vén kontinens háta mögül. Másfelől pedig tényleg több mint fura, hogy egy 500 milliós kontinensnek nincs önálló hadereje, amit az elmúlt 20 évben fel lehetett volna építeni. Csiki Tamás ugyanakkor megjegyezte, hogy ez nem uniós szintű elvárás, hanem tagállami szinten dől el, de ezzel együtt sem volt meg a közös akarat a tagországokban egy ilyen haderő felállítására.
A szakértő úgy véli, van az uniónak jelenleg 10-12 olyan tagállama, amelyik pontosan érti az orosz fenyegetést, rendelkezik feljövőben lévő védelmi iparral, és tisztában van vele, hogy Ukrajnát azért kell támogatni, mert jelenleg ők állítják meg az oroszokat, és nem Európa.
A szakértők a garanciák kérdését emelték ki. Amíg Ukrajna úgy látja, hogy megállapodás esetén olyan biztosítékai vannak, amelyek alkalmasak egy újabb orosz invázió elkerülésére, akkor lesz megegyezés. Ennek akár az is része lehet, amit Zelenszkij tavalyi ötpontos béketervében javasolt, hogy „beteszi a közösbe” Ukrajna ritkaföldfém- és általában ásványi kincseinek egy jelentős részét biztonsági garanciákért cserébe. Kérdés: tud-e, akar-e ilyen garanciákat adni az USA?
Az egyik véglet, hogy
lesz egy minden más résztvevő nélkül születő, érdekszféra-alapú orosz–amerikai megállapodás, amivel Ukrajnát gyakorlatilag a busz elé lökik.
Az amerikaiak megszüntetik a támogatást, az európaiak adott esetben vagy tudnak, vagy nem tudnak a továbbiakban segíteni, Ukrajna kiszolgáltatottá válik, nem lesz tűzszünet, sem békemegállapodás, hanem orosz győzelem.
A másik véglet pedig az lehet – Tálas Péter szerint –, hogy Trump rájön, igazából az oroszok nem is akarnak tárgyalni. Ekkor beismerné, hogy ugyan megpróbált békét teremteni, de ez nem sikerült, ezért megad minden támogatást az ukránoknak, hogy komoly nyomás alá helyezze Putyinékat. Ismerve az amerikai elnök logikáját, ezt a fordulatot nem Amerika fogja finanszírozni, hanem rábízza Európára, mondván, ez úgyis nekik fontosabb. Egy biztos, mostantól teljesen új viszony kezdődik Európa és Amerika között.
Villámháborúnak szánták, mára egy elhúzódó, véres háborúvá vált. Ismét bebizonyosodott, hogy a mennyiség nagyon is számít, akár nagy létszámú tömeghadseregről, akár tartalék haditechnikáról vagy területvédelemről beszélünk.
Ami a haditechnikában mindenképp újdonság, az a lég- és rakétavédelem, valamint a rakétafegyverek és -csapások nagyságrendje, amit kiegészít a drónok megjelenése. Ezek ugyanis minden szinten – a taktikaitól a stratégiai csapásmérésig – mindent megváltoztattak. Például a drónok tömegessé válása elhozta a szárazföldi hadviselés átalakulását. Mivel szinte az egész frontvonalat belátják, ezért öngyilkossággal ér fel a nagyobb erők csoportosítása egy tömbben, ugyanis a kémdrónok azonnal jelzik, hogy támadás készül, és az ellenfél pedig pontos és nagy erejű csapást mérhet rájuk. Ennek eredménye, hogy az orosz előrenyomulás is kisebb műveletekben, csoportokban zajlik. Nyoma sincs ma már a II. világháborúban vívott nagy páncéloscsatáknak.
Azért stratégiai szempontból – és teljesen mindegy, hogy most milyen a helyzet a fronton –, világossá vált, hogy Oroszország nem olyan erős, mint amilyennek gondoltuk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Oroszország gyakorlatilag Európa egyik legszegényebb országát támadta meg. Kiderült az elmúlt három évben, hogy Európa és Amerika, tehát a Nyugat tud úgy támogatni gazdaságilag, katonailag egy partnert, hogy az képes legyen hatékonyan ellenállni. „Szerintem ez bizonyíték arra, hogy vannak olyan közös ügyek, amelyek képesek összefogásra késztetni az európaiakat” – zárta gondolatait Tálas Péter.
A műsorban még szó volt arról is, hogy