Viktor Traski elismert matematikus volt azelőtt, hogy önként jelentkezett volna az ukrán fegyveres erőkhöz, hogy segítse hazáját. Igaz, a tudomány a fronton is utolérte, ugyanis az MTA megítélt neki egy tudományos díjat, azonban akkor nem hagyta hátra bajtársait, hogy átvegye a kitüntetést. Most viszont Magyarországra jött, hogy felszólaljon az orosz–ukrán háború kirobbanásának harmadik évfordulójára szervezett megemlékezésen. A tüzérségben szolgáló ukrajnai magyar az évforduló alkalmából elmesélte az Indexnek, milyen érzés volt először kimenni a frontra, és azt is, hogyan élte meg, hogy egy éjszakát Budapesten töltött, távol a légvédelmi riadók zajától.
A 38 éves Viktor Traski, a fizika- és matematikatudományok kandidátusa, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Fizika és Matematika Tanszékének docense, és immáron három éve az ukrán fegyveres erők elismert katonája.
A kétgyermekes édesapa, a hároméves Davyddal és az egyéves Daniellel is beszél magyarul és ukránul egyaránt, ugyanis az ő szülei is mind a két nyelvre megtanították gyermekkorában, és számára ugyanolyan fontos mind a magyar, mind az ukrán nemzetisége.
Nem szeretem azt mondani, hogy kárpátaljai magyar vagyok, inkább azt szoktam használni, hogy ukrajnai magyar. Mert nemzetiségileg ugyan magyar vagyok, de Ukrajnában vagyok otthon
– magyarázta el az Indexnek a matematikus, aki szerint inkább másoknak szokott fontos lenni az, hogy ő hogyan definiálja magát.
„Én csak szimplán az vagyok, aki vagyok, se több, se kevesebb” – tette hozzá.
Annak ellenére, hogy ő maga nem tartja fontosnak, hogyan identifikálja magát, Ukrajnához fűződő viszonya szerepet játszott abban, hogy a fronton kötött ki. Ugyanis a kötelező sorozások alkalmával nem felelt meg az elvárásoknak, de ő önként jelentkezett, hogy fegyverrel védje meg hazáját.
A nagyapámat elnyomták, és Donbászba küldték, csak azért, mert magyar volt. Évekkel később rehabilitálták. A nagymamám már meghalt, amikor kitört a mostani háború, de nagyon tisztán emlékeztem minden történetére. Elhatároztam, mindent megteszek annak érdekében, hogy ne jöjjön újra ilyen szörnyűség Kárpátaljába és Ukrajnába
– indokolta meg belépését Viktor Traski.
Matematikai ismereteit azonban nem hagyta teljesen maga mögött, ugyanis a tüzérséget erősíti, ahol nagy hasznát veszik különleges tudásának. De attól még, hogy katonának állt, a tudományos világ sem feledkezett meg róla. A fronton tudta meg, hogy elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia a tudomány fejlődéséhez való jelentős hozzájárulásért járó Arany János-díját, így lehetősége nyílt volna Magyarországra utaznia, hogy átvegye az elismerést, ő viszont maradt és harcolt.
Most azonban kivételt tett, és Budapestre utazott, hogy részt vegyen a Momentum Mozgalom és az Európához Tartozunk Egyesület „Ruszkik, haza! Legyen béke és szabadság! – Megemlékezés Putyin háborújának harmadik évfordulóján” címmel megrendezett demonstrációján. Ahol színpadra is állt, hogy elmondja, senki nem értheti meg jobban az ukránokat, mint a magyarok, akik bátran kiálltak az orosz tankok elé 1956-ban.
Van, aki azt mondja, hogy Magyarországnak nem szabad belépnie a háborúba. Ezzel egyetértek, sőt ki is egészítem, mert nemcsak ebbe a háborúba, hanem semmilyen háborúba nem szabad Magyarországnak belesodródni. De ezzel együtt nem szabad elfelejteni, hogy teljesen más lenne a helyzet, ha az orosz hadsereg most nem Ukrajnát ostromolná, hanem a határon állomásozna
– jelentette ki beszédében.
Viktor Troski hangsúlyozta, teljesen más békeidőben katonának lenni, és teljesen más a fronton harcolni, már csak azért is, mert többségük nem katona, csak szolgálatot teljesítő egykori civil, aki védi a hazáját. Szerinte amikor az ember először kikerül a frontra, akkor még fel sem fogja, mibe keveredett.
„Vannak különböző érzései az embernek, amikor először ott találja magát, de nagyon nehéz, mert nem érted, hogy mi és hogyan történik körülötted. Aztán, ha túléled ezt a nagyjából egy-két hét zavart, utána megpróbálsz adaptálódni, alkalmazkodni. Más lehetőséged nincs” – emlékezett vissza első fronton töltött időszakára a matematikus.
Minél hamarabb alkalmazkodsz, és megérted, hogy mi, hogyan és miért van ott, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezt túléled
– tette hozzá.
Viktor Troski szerint amíg az ember nem járt a fronton, és nem tapasztalta meg azokat a nehézségeket és szörnyűségeket, amelyekkel az ott harcolónak szembe kell néznie, addig nem tudja teljesen megérteni és átérezni a hazájukat védők helyzetét.
Remélem, a magyaroknak soha nem is kell ezt átélnie és átéreznie
– jelentette ki, majd hozzátette, minden ukrán és Ukrajna területén élő ember nagyon hálás a magyaroknak a támogatásokért, azért, mert befogadták a menekülteket, és az olyan kiállásokért, mint a vasárnapi megemlékezés.
Viktor Traski jelenleg is aktívan szolgálja az ukrán fegyveres erőket, mindössze négy nap eltávot kapott a rendezvény miatt, beszélgetésünk alapján azonban egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha zavarná, hogy hamarosan vissza kell térnie a frontra.
Nemcsak megjártam a frontot, hanem onnan jöttem és oda is megyek vissza
– mondta a matematikus, úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig egy átlagos embert, aki nem töltötte az elmúlt három évét a fronton, már a gondolat is megrémítené, különösen látva a háború pusztításáról készült képeket.
Számára pedig az, hogy visszatér, evidencia, és pont az hozza kicsit zavarba, hogy Budapesten van, ahol béke honol.
Nagyon különös, hogy itt nincsenek rendszeresen légiriadók, az emberek nyugodtan sétálnak az utcán és pihennek a padon. Persze Ukrajna hátországában sem olyan a helyzet, mint a fronton, de az emberekben mindig ott van az a feszültség, hogy bármelyik másodpercben megszólalhatnak a szirénák, és akkor el kell bújni
– fogalmazott Viktor Traski.
A matematikus elárulta, van benne nosztalgikus érzés, mert Budapest feleleveníti benne a Covid előtti ukrajnai időket, amikor még nem dúlták fel országát az oroszok, és mindenki élhette a civil életét.
Azt azonban hozzátette, hogy bár nem alakult ki olyan PTSD-je, mint amit a háborús filmek megszokott elemeként láthatunk, mert Ukrajnában nyugodtan tud aludni – amikor van rá lehetősége és nem zavarja meg az estét a szirénák fülsértő zaja –, az előző éjszakát Budapesten töltötte, és egész éjjel csak forgolódott.
Néhány napja az Egy hosszú nap című különleges, az orosz–ukrán háborúról szóló dokumentumfilm rendezője, Alan Badoev kritizálta a magyar kormányt, mert szerinte Orbánék kommunikációja gyakran „az oroszok oldalára billen”. Majd kitért az Egyesült Amerikai Államok elnökének, Donald Trumpnak kijelentéseire is, akit showmannek nevezett, és olyan embernek tart, akinek szavait nem kell komolyan venni.
Viktor Traski abban egyetértett honfitársával, hogy nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a politikusok szavainak, de ő jóval kevesebbet foglalkozik a politikával, mint a rendező.
Nem szoktam gondolni a politikára, sem a politikusok kijelentéseire. Próbálok nem odafigyelni. Hogyha figyelnénk arra, hogy az utóbbi két-három hétben milyen nyilatkozatokat tettek a politikusok, akkor az ember feje összezavarodna. Szerintem egyáltalán semmi értelme ezeket a kijelentéseket kommentálni, mert a politikus ma kiáll, egyet mond, holnap meg valami teljesen mást
– fejtette ki véleményét Viktor Traski.
Az Index ma tette közzé Maxim Dongyuk ukrán fotóművész exkluzív fotósorozatát, amelyben a híres fotográfus nem csak dokumentarista, hanem művészi képeken mutatja be a három éve tartó háborút. A „Néha úgy éreztem, mintha a II. világháború rémségeit fotóznám” című képsorozatot ide kattintva tekintheti meg.
(Borítókép: Viktor Traski 2025. február 23-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)