Stratégiai időzítéssel, épp a német parlamenti választások napján tett látogatást Berlinben a Mi Hazánk Mozgalom delegációja, ahol az Alternative für Deutschland vezetőivel találkoztak. Toroczkai László, a párt elnöke rögtön el is oszlatott egy „tévhitet”. A jobboldali AfD minden előzetes várakozást felülmúló, 20 százalékos eredményt ért el a vasárnapi választásokon, ahol ugyan a CDU/CSU végzett az élen 28,5 százalékkal, de a korábban vártnál jóval kisebb előnnyel.
A Mi Hazánk Mozgalom képviselője Berlinbe látogatott az Alternative für Deutschland (AfD) meghívására a választások napján. A látogatás alkalmával a párt vezetői, Alice Weidel és Tino Chrupalla személyesen fogadták a magyar politikai delegációt.
A találkozó időzítése különösen jelentős, mivel az AfD jelentős támogatottságot élvez Németországban. A magyar delegáció optimistán nyilatkozott a német párt jövőbeli kilátásairól, hosszú távú kormányzati szerepvállalást prognosztizálva számukra.
Egyúttal szeretném cáfolni azokat a sajtóértesüléseket, hogy a Fidesz elcsábította volna a német szövetségeseinket. Mi vagyunk itt, nem ők. Marad az európai frakciónk
– írta Toroczkai László az X közösségi oldalán.
Ez a találkozó újabb jele a két párt között fennálló szoros együttműködésnek, ami várhatóan a jövőben is folytatódni fog az európai politikai színtéren.
Mint arról tájékoztattunk, a vasárnapi német parlamenti választásokon az exit pollok szerint a Friedrich Merz vezette CDU/CSU pártszövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot 28,5 százalékkal, azonban előnyük kisebb a vártnál a második helyen végző szélsőjobboldali AfD-vel szemben, amely 20 százalékot ért el. A legfontosabb kérdés, hogy a kisebb pártok közül hányan jutnak be a parlamentbe, mivel ez nagyban befolyásolhatja egy AfD-ellenes kormánykoalíció létrehozásának esélyeit. A választási részvétel rekordmagas, mintegy 83–84 százalékos volt.