„A háború kirobbanása után azonnal megkezdtük a tevékenységünket, ennek alapvető feltétele volt, hogy állandó központtal rendelkeztünk és rendelkezünk Beregszászon, Ukrajnában hivatalosan bejegyzett szervezet vagyunk. Ez biztosította a jogi alapot a háború kezdete utáni munkánkhoz is” – válaszolta lapunknak Lehel László, hozzátéve, a háború első szakaszában heteken belül megnyitották a lembergi központjukat. Akkoriban a nemzetközi szervezetek többsége elhagyta Kijevet, és Lembergbe tette át székhelyét. Az Ökumenikus Segélyszervezet harmadik képviselete Kijevben, a negyedik Dnyipróban nyílt, ezek azóta is működnek állandó stábbal, magyar és ukrán munkatársakkal.

Lehel László kifejtette, hogy több mint harminc évnyi tapasztalattal rendelkeznek a segítségnyújtásban, valamennyi katasztrófahelyzet esetén vannak olyan visszatérő elemek, amelyekre az első szakaszban szükség van. „Így volt ez az orosz–ukrán háborúban is. El kellett helyezni a menekülőket, országosan háromszáz menekültszállás létrehozásában segítettünk. Végigjártuk a szálláshelyeket, ahol kellett próbáltunk változtatni a körülményeken, többek között kultúrházakból és iskolákból lettek menekültszállók, sok esetben nem volt megfelelő tisztálkodási lehetőség, konyha vagy elegendő fekhely. Különböző felszerelések beszerzésével segítettünk” – mondta az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője.

Lehel László hangsúlyozta,

fontos, hogy minden esetben egyeztessünk a megfelelő hatóságokkal. Nem is volna normális, ha egy külföldi segélyszervezet megkerülné a helyi hatóságokat. A kormányzóságok megkapják a friss adatokat, vészjelzéseket a problémákról, figyelünk a közléseikre, viszont ahhoz, hogy számunkra is megnyugtató legyen a helyzet, a munkatársaink személyesen győződnek meg arról, hogy hol és milyen formában tudunk segíteni. Nem megrendelésekre dolgozunk, megnézzük, próbáljuk megérteni az adott problémát, utánajárunk, és ha meggyőződtünk arról, hogy valóban nagy szükség van a segítségnyújtásra, akkor lépünk.

Ukrajnában komoly nemzetközi együttműködés jött létre, több segélyszervezet aktív, az Ökumenikus Segélyszervezet is rendszeres résztvevője a köztük és az ENSZ szakosított szervei közti különböző szektoregyeztetéseknek. Többek között a helyreállítás vagy a készpénzes segítségnyújtás és az élelmiszer-ellátás területén is rendszeres az egyeztetés a segélyszervezetek között. „Ezen a szinten ilyen munkát csak így lehet végezni. Komoly elemzőmunka zajlik, jelentős donorokkal. Nem úgy működünk, hogy összegyűjtünk csomagokat és azokat valahol kitesszük” – fűzte hozzá Lehel László, aki arra is felhívta a figyelmünket, hogy a magyar kormányzati segítségnyújtás szintén jelentős tétel, az újjáépítés tekintetében közelíti a hatmilliárd forintot.

Lehel László arra a kérdésünkre, hogy milyen típusú segítségnyújtásban vettek, vesznek részt, felsorolta: „Élelmiszer és higiéniai csomagokat, fűtőanyagokat, generátorokat, valamint gyógyszereket is biztosítunk, több ezer tonnáról beszélünk. Háromszáz menedékhelyet támogatunk. Ukrán szervezeteket is bevontunk, hasznos lehet, ha az ő erejüket is támogatjuk, 176 szervezetet támogattunk, ők több mint 130 ezer kedvezményezettet értek el. A működésünk földrajzilag kiterjedt, Ukrajna huszonhárom megyéjében nyújtottunk segítséget. Készpénzes támogatást is biztosítunk, ezen a módon 57 ezer embernek – elsősorban belső menekülteknek – segítettünk több mint 9 millió dollár értékben. Pszichoszociális segítségnyújtó programot szintén működtetünk. A magyar kormány és nemzetközi partnereink támogatásával részt veszünk fejlesztésben, újjáépítésben is. Számos komoly projekt valósult meg, idén adunk át egy nagy iskolát, amelynek a felújításán dolgozunk. Három év alatt 832 006 főnek segítettünk. Ez történelmünk eddigi legnagyobb segélyprogramja, összességében több mint 20 milliárd forintról van szó, amelyet a kormányzati támogatás mellett gyűjtéseink és a nemzetközi pályázatok tettek lehetővé.”

„Ha egy év múltán visszatértem ugyanoda, sokszorosa lett a sírok száma”

Az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője arra a kérdésünkre, hogy voltak-e olyan helyzetek, amikor veszélybe kerültek a munkatársaik, elárulta:

Olyan értelemben igen, hogy átéltek légiriadókat, bombázásokat, de körültekintően igyekeztünk megválasztani azokat a helyszíneket, ahol a munkatársaink elhelyezése történik. Olyan stratégiai pontok közelébe nem költöztünk, amelyek esetleg bombázások célpontjai lehetnek. Ha a frontvonal közelében dolgoztunk, szigorú szabályokkal és nyomon követéssel zajlott a folyamat. Az aktív harccselekmények helyszíneire nem léptünk be, erre nincs jogosítványunk, és felelőtlenség is lenne.

Lehel László többször is ellátogatott Ukrajnába, tapasztalatait lapunknak így foglalta össze: „Jelentős változás érzékelhető, a korábbi euforikus hangulat után, három évet követően realistább hangok jelennek meg. Az első időszakban a »mindent visszaszerzünk és győzünk« hangulat uralkodott, a második időszakban, miután egyre többen haltak meg, már felvetődtek azok a kérdések, hogy mi értelme ennek az egésznek. Végigutaztam az országot, nem autópályákon, hanem a településeken keresztül, és azt láttam, ha egy év múltán visszatértem ugyanoda, sokszorosa lett a sírok száma, amelyeken kint vannak az ukrán zászlók a hősi halottaknak. Borzasztóan nyomasztó látni, hogy mennyi zászló van a temetőkben. Három év után egyre inkább azt az álláspontot érzékelem, hogy legyen már vége ennek.”

(Borítókép: Az ukrán hadsereg katonai Donyeck régióban, Ukrajnában 2023. január 7-én. Fotó: Diego Herrera Carcedo / Anadolu Agency / Getty Images)