Index Vakbarát Hírportál

Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül

2025. február 26., szerda 06:34

Áramszolgáltatás nélkül maradt kedden Chile nagy része az északi Aricától a déli Puerto Monttig – közölte a latin-amerikai ország polgári védelmi hatósága.

A La Tercera című helyi lap az energetikai felügyeleti hatóságra hivatkozva arról számolt be, hogy a háztartások mintegy 80 százaléka maradt áram nélkül – írja az MTI.

Az áramkimaradás a világ legnagyobb rézkitermelőjének bányáit és az ország fővárosát, Santiago de Chilét sem kímélte, ahol egyebek mellett a metró is leállt, és helyi lakosok szerint közvilágítás sincs. A közlekedési minisztérium pedig óvatosságra intette az autósokat, tekintettel arra, hogy számos közlekedési lámpa sem működik.

Carolina Tohá belügyminiszter az X-en közölte: a történtek nyomán összehívták az ország katasztrófavédelmi bizottságát, hogy összehangolhassák a szükséges intézkedéseket és az áramszolgáltatás helyreállítását.

Hozzátette, hogy a tárcavezető szerint az ország északi részén egy távvezeték meghibásodása okozhatta az áramszünetet, egyben pedig kizárta egy kibertámadás lehetőségét. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő órákban helyre fog állni az áramszolgáltatás.

A BBC beszámolója szerint Gabriel Boric elnök televíziós beszédében azt mondta, hogy nyolcmillió otthont érintett az áramszünet, de a háztartások mintegy felében azóta már sikerült visszaállítani a szolgáltatást.

„Ami ma történt, az felháborító” – mondta. „Nem tűrhetjük, hogy egy vagy több vállalat befolyásolja a chileiek mindennapi életét, ezért az állam kötelessége, hogy felelősségre vonja őket.”

Rovatok