Ha sikerülne megállapodni a háború lezárásáról, Európa biztonsági helyzete is javulhatna, és Ukrajnának is kedvezőbb lenne, ha tárgyalások útján próbálna jobb pozíciókat kiharcolni, hiszen a katonai megoldás amerikai támogatással sem bizonyult sikeresnek – vélekedik Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója.
Kedden megírtuk, hogy a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozó Vlagyimir Putyin orosz elnök együttműködési lehetőségeket ajánlott az Egyesült Államoknak, beleértve egy 15 milliárd dolláros közös alumíniumgyártási projektet és a ritkaföldfémkészletek kiaknázását.
Kosztur András szerint egy ilyen alku – ha egyáltalán létrejön azok után, hogy Washington megegyezett Kijevvel – mindkét fél számára kockázatokat rejt. A kutató arra hívta fel a figyelmet: Oroszországnak már az elmúlt években is problémát jelentett, hogy számos kiemelt szektorban nem csupán a nyugati vevőkre volt rászorulva – ezt még könnyebb megoldani –, hanem a nyugati cégek befektetéseire és technológiai tudására is.
„Ennek a pótlása hosszú, de elkerülhetetlen feladat, ha Moszkva gazdasági téren is függetlenségre törekszik. Ha egy kulcságazatba ismét amerikai tőkét és vállalatokat engednek be, azzal éppen ezt a technológiai önállósodást és importhelyettesítést hátráltatják” – mondta Kosztur András az Indexnek.
Ugyanakkor kifejtette: Kína példája alapján látható, hogy jelentős amerikai gazdasági érdekek esetén Washington jóval óvatosabb az új szankciók bevezetésében. Így az amerikai befektetések biztosítékként is szolgálhatnak Moszkva számára, és korlátozhatják az Egyesült Államok mozgásterét.
A kutató arra is figyelmeztetett, hogy nem kizárható:
az oroszok csupán elterelést alkalmaznak, és nyitottságot mutatva igyekeznek olyan helyzetet teremteni, amelyben a tárgyalások megszakadása – ami nem feltétlenül lenne rossz Moszkvának – nem az ő hibájuknak tűnne.
Kosztur András szerint ráadásul Oroszország az amerikaiaknak tett jó ajánlatokkal Ukrajna pozícióját is gyengítheti Washington szemében.
A XXI. Század Intézet vezető kutatója úgy véli, Putyin ajánlata látszólag ellentmond az orosz külpolitikai stratégiának, amely az elmúlt években a Nyugattól Dél és Kelet felé fordult. Várható volt azonban, hogy amikor lehetőség adódik, Oroszország újraépíti a nyugati kapcsolatok egy részét, hogy elkerülje a Kínával szembeni egyoldalú függőséget.
Moszkva vélhetően lehetőséget lát a jelenlegi helyzetben arra, hogy diverzifikálja kapcsolatrendszerét, és a globális Dél államainak többségéhez hasonlóan minden fontos szereplővel fenntartson egyfajta pragmatikus viszonyt. Egyelőre nincs jele annak, hogy az amerikai–orosz közeledés az orosz–kínai kapcsolatok rovására menne, már csak azért sem, mert eddig az amerikai–kínai konfrontáció sem bontakozott ki olyan élesen, mint ahogyan azt sokan talán várták
– fogalmazott a kutató.
A háború alatt először Moszkva, Washington és Peking együtt szavazott az ENSZ Biztonsági Tanácsában, elfogadva a semleges hangvételű, a háború lezárását szorgalmazó, Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatot. Az Index kérdésére, hogy ez jelezhet-e egy újfajta együttműködést a három nagyhatalom között, Kosztur András azt válaszolta:
Erről egyelőre nehéz biztosat mondani, de felfoghatjuk jelzésértékűnek is abból a szempontból, hogy a világ erőviszonyai és kapcsolatrendszerei megváltoztak. Úgy tűnik, az amerikaiak előreugrottak néhány évet, és a régi rend maradványainak védelmezése helyett az új viszonyokhoz igazodva próbálnak minél előnyösebb pozíciókat szerezni, ezzel lépéskényszerbe hozva a többieket is. Ez persze csak az egyik lehetséges olvasat – ha kiderül, hogy pontosan mit is tervez az USA Kínával kapcsolatban, akkor okosabbak leszünk. Ugyanakkor egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy az amerikaiak valóban a konfrontációt, és nem a kiegyezést választják majd Peking esetében is.
A XXI. Század Intézet vezető kutatója szerint az Egyesült Államok és Oroszország kiegyezése jó eséllyel lezárná a háborút, bár nem zárható ki, hogy az Európai Unió és az ukrán vezetés ellenállna. Amerikai segítség nélkül azonban nehezen elképzelhető, hogy sokáig kitartanának. Így Kijev számára is kedvezőbb lehet, ha enged, és a tárgyalások keretein belül próbál jobb pozíciókat kiharcolni, hiszen a katonai megoldás már amerikai támogatással sem bizonyult járhatónak.
Ha sikerülne megállapodni a háború végéről, Európa biztonsági helyzete is javulhatna. De ha Oroszország és az Egyesült Államok megállapodása csak kettőjükre vonatkozna, miközben az ukrajnai konfliktus továbbra is fennmaradna, az kockázatokat jelentene a kontinens számára is, hiszen fokozná az európai országok belesodródásának veszélyét. Jelenleg azonban csekély az esélye annak, hogy az USA úgy vonuljon ki a konfliktusból, hogy azt legalábbis ne fagyasztotta volna be – ha már esetleg megoldani nem is sikerül
– fogalmazott a kutató.
Tavaly ősszel a Valdajon elmondott beszédében Vlagyimir Putyin már ajánlatot tett az Egyesült Államoknak. Az akkor lapunknak nyilatkozó Kosztur András arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz elnök többször is az Egyesült Államokat szólította meg, ami a kutató szerint arra utal, hogy Moszkvának az ukrán háborút lezáró megállapodáson túl egy másik ajánlata is lehet Washington számára. A kutató úgy vélekedett: ez az ajánlat összhangban van a kazanyi BRICS-zárónyilatkozattal, és arról szólhat, hogy az Egyesült Államok új vezetése ahelyett, hogy a már visszahozhatatlan hegemóniájának védelmében konfrontálódna a felemelkedő államokkal, inkább működjön együtt velük, és élvezze a világrend átalakulásának előnyeit.
Kosztur András most azt mondta, hogy egy ilyen együttműködés a következő évek alakulásának kulcskérdése. Szerinte nem zárható ki, hogy az Egyesült Államok ugyanúgy globális hegemónként akar majd fellépni, csak az eszközeit változtatja meg: a nyílt nyomásgyakorlást és a kétoldalú megállapodásokat, valamint a bevett szövetségi rendszerek helyett a szituatív szövetségeket részesítve előnyben.
Ez egy kockázatos játék lenne, és ebben az esetben az amerikai–orosz közeledés célja Moszkva eltávolítása lehetne Pekingtől. Valószínűbb azonban, hogy az USA valóban megállapodásokra törekszik: felad olyan pozíciókat, amelyek nem kulcsfontosságúak számára, miközben megerősíti magát azokon a területeken – legyen szó földrajzi régiókról vagy gazdasági szektorokról –, amelyek közvetlenül érintik biztonságát és fejlődését. Ebben az esetben Washington célja a visszaerősödés lehet, vagyis az, hogy ismét megkérdőjelezhetetlen első világhatalommá váljon
– mutatott rá a kutató.
Ugyanakkor szerinte az sem zárható ki, hogy az Egyesült Államok valóban csatlakozni kíván egy nagy globális együttműködéshez, és a tárgyalások már ennek feltételeiről zajlanak.
„Az amerikai és kínai technológiai szektorok, valamint az orosz nyersanyagforrások egyesítése megkérdőjelezhetetlen hegemóniát teremthetne – egészen addig, amíg ezt a szövetséget szét nem feszítenék a belső ellentétek, vagy fel nem emelkedne egy olyan szellemi, gazdasági, politikai vagy katonai hatalom, amely kihívójává válhatna, vagy legalábbis felboríthatná az erőviszonyokat” – fogalmazott Kosztur András.
Az Indexnek arról is beszélt a kutató, hogy
az európaiak előbb-utóbb kénytelenek lesznek tudomásul venni a világ átalakulását, függetlenül attól, milyen irányba haladnak tovább a változások.
Minél később alkalmazkodnak, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kapcsolatok alanyaiból azok tárgyává válnak – ahogyan Ukrajna is kiszolgáltatott helyzetbe került a nagyhatalmak között.
Kosztur András szerint ha a három nagyhatalom – Egyesült Államok, Kína, Oroszország – valóban kiegyezne, akár hosszabb időre is sikerülhetne egy stabil világrendet kialakítani, amely csökkentené a mindannyiukat érintő kihívásokból fakadó kockázatokat.
Más kérdés, hogy egy ilyen együttműködés legfeljebb lassítaná, de nem állítaná meg a társadalmi, gazdasági és világnézeti átalakulásokat – már ha az Egyesült Államok egyáltalán érdekelt a lassításban, és nem éppen a változások élére kíván állni, például a mesterséges intelligencia térnyerésével és az állam visszaszorításával a monopolisztikus vállalatok javára. Ráadásul a stabil globális együttműködéshez több más hatalmat is be kellene vonni, például Indiát, Brazíliát vagy Indonéziát
– fejtette ki a kutató, hozzátéve, akárhogy is, egy ilyen szövetség sem hozná el az örök békét, és főképp nem a történelem végét – „legkésőbb a század közepéig jó eséllyel összeomlana”, addig viszont szerepet játszhatna a nagyobb katonai konfliktusok és a jelentősebb társadalmi megrázkódtatások elkerülésében.
Korábban Vlagyimir Putyin – szintén a Rosszija 1 televíziónak – kifejtette, hogy szerinte Donald Trump hamarosan rendet tesz a nemzetközi politikában, és az európai vezetők hozzá fognak igazodni („mindannyian a gazda lábához fognak állni, a farkincájukat csóválva”), annak ellenére, hogy korábban Joe Bident támogatták.
Ha Putyinnak végül igaza lesz – amire megvan az esély –, akkor az orosz–európai viszony rendeződése is valószínűsíthető, ám ez inkább az orosz–amerikai kapcsolatok egyik mellékszálaként, nem pedig Európa saját kezdeményezésére történne
– jelentette ki Kosztur András.
A kutató szerint, amennyiben Európa kitart jelenlegi, Washingtonnak ellentartó pozíciója mellett, paradox módon ez akár hozzájárulhat bizonyos kétoldalú kapcsolatok javulásához is. Ha ugyanis az európai országok minden meghatározó hatalommal feszült viszonyt kívánnak fenntartani, idővel teljesen elszigetelődhetnek.
„Egy egységes európai vezetés talán még vállalná is ezt a forgatókönyvet, egyes tagállamok azonban valószínűleg ellenállnának, és ott keresnének kapcsolatokat, ahol érdekeiket érvényesíthetik. Ez pedig akár Oroszország vagy Kína is lehet – különösen, ha az Egyesült Államok valóban elfordul a kontinenstől” – vélekedett Kosztur András.
Donald Trump januári beiktatása után a XXI. Század Intézet vezető kutatójával azt fejtegettük, hogy az új amerikai elnök milyen változást hoz a világpolitikában, illetve mi az a három fontos tényező, amelyektől a világ jövője függ.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin és Donald Trump 2019. június 28-án. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)