Szingapúrban van Délkelet-Ázsia egyik leggyorsabban öregedő népessége. A kormányzati tisztviselők pedig arra figyelmeztettek, hogy az „ezüst cunami” hosszú távon a legfőbb fenyegetést jelenti. A gazdag városállam most új kezdeményezést indított a lovasterápiát alkalmazó idősgondozási programjának kiterjesztésére, miközben a gyorsan öregedő népesség kihívásaira igyekszik választ találni.
Az „Aranykor lovakkal” (Haydays with Horses) egy kétéves program, amelynek célja, hogy a kis termetű lovak terápiás erejét kihasználva segítse az idős lakosokat fizikai egészségük, kognitív funkcióik és pszichológiai jólétük javításában.
Néhány szingapúri szervezet már bevezette a balettórákat és a csendesdiszkó-foglalkozásokat a gondozásukban élő idősek számára. Most először patás, négylábú barátok is csatlakoznak a közösséghez.
A nyugdíjasok városszerte interakcióba léphetnek pónilovakkal az „aktív öregedési” központokban, ápolhatják őket, fésülhetik a sörényüket, vagy egyszerűen csak simogathatják az állatokat. A foglalkozásokat a szingapúri állami befektetési alap, a Temasek filantróp karja támogatja, és a résztvevők számára ingyenesek. Az idősek a lóterápiára átképzett, nyugdíjas verseny- vagy pólólovakat is megsimogathatják és sétáltathatják.
A program keretében szakértők tanulmányozzák a terápia hatásait, és lehetséges iránymutatásokat dolgoznak ki a politikai döntéshozatalhoz. A kutatásban részt vevő egyik egészségügyi szakértő szerint a lovasterápiával kapcsolatos legtöbb tanulmányt általában nyugaton végezték.
Nem sok olyan tanulmányra bukkantunk, amelyet Ázsiában végeztek
– mondta Mythily Subramaniam, a Mentális Egészségügyi Intézet kutatási orvosi bizottságának elnökhelyettese, aki elmondta, hogy ha a kutatási eredmények hatékonynak bizonyulnak, az új és innovatív módszerek előtt nyithatná meg az utat az idősgondozásban, beleértve a robotokat, amelyek segítenének megbirkózni a Szingapúr egyre növekvő számú idős polgárának gondozása jelentette kihívással.
2023-ban a hatmilliós Szingapúr lakosságának mintegy 17,6 százaléka volt 65 éves vagy annál idősebb, és ez az arány 2030-ra várhatóan mintegy 25 százalékra emelkedik. Az idősek, különösen a 80 évesek és annál idősebbek száma is drámai növekedést mutat: a 2013-as 80 ezerről 70 százalékkal 2023-ra 136 ezerre emelkedett. Ezt a demográfiai változást elsősorban olyan tényezők okozzák, mint a várható élettartam növekedése és a csökkenő születési arányszám.
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam világszerte, amely jelenleg 84 év körül van.
Ez a növekedés azt jelenti, hogy egyre többen fognak tovább élni, ami támogatást igényel a későbbi években.
Ezzel párhuzamosan a gazdasági kihívás is nő, hiszen a nyugdíjasok növekvő arányával a munkaképes korú népesség (15–64 évesek) csökkenése fenyeget. Ez munkaerőhiányhoz, az eltartottak arányának növekedéséhez és potenciális gazdasági stagnáláshoz vezethet.
Ennek pedig egy olyan következménye is lesz, hogy a munkavállalóknak termelékenyebbnek kell lenniük, hogy ellensúlyozzák a kevesebb munkavállalót. A hangsúly a munkaerő képzettségének növelésén és átképzésén van, hogy alkalmazkodni tudjon az elöregedő demográfiához.
A Központi Nyugdíjpénztár (CPF) és más nyugdíjrendszerek nyomás alá kerülhetnek, mert egyre többen mennek nyugdíjba, és veszik igénybe az ellátásokat, miközben kevesebb munkavállaló fizet járulékot. Az egészségügyi szolgáltatások iránti kereslet is nőni fog, mivel a krónikus betegségek gyakoribbá lesznek az idősek között. Ez potenciálisan magasabb állami egészségügyi kiadásokhoz vezethet.
Az öregedéssel kapcsolatos kihívásokra válaszul a szingapúri kormány különböző kezdeményezéseket indított, köztük a Sikeres öregedésért cselekvési tervet. Ez a program az aktív öregedésre, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférésre, a társadalmi befogadásra és az életkorbarát infrastruktúra fejlesztésére helyezi a hangsúlyt. A beruházások célja, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat az idősek igényeihez igazítsák.
A kormány célja, hogy ne csak az idősek egészségét és jólétét támogassa, hanem az egész életen át tartó tanulást és a társadalomba való megfelelő beilleszkedésüket is elősegítse.
Az idősgondozás általános terve az idős felnőttek egészségének és jólétének javítását célozza. Tartalmazza az orvosi ellátásra, a mentális jóllétre és a közösségi szerepvállalásra vonatkozó kezdeményezéseket is.
A kormány különböző programokkal támogatja az aktív időskort, amelyek az idősek körében a fizikai aktivitást, az egész életen át tartó tanulást és az önkéntességet ösztönzik.
A különböző programok, mint például a MediShield Life és a CareShield Life, az egészségügyi kiadások fedezésére szolgálnak, enyhítve a családok pénzügyi terhein.
Szingapúrban az idősödő népesség egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Miközben jelentős nyomást gyakorol a gazdaságra, az egészségügyi rendszerre és a társadalmi szerkezetre, a proaktív politikák és közösségi kezdeményezések enyhíthetik e kihívások egy részét. A szingapúri kormány elkötelezettsége, hogy átfogó tervezéssel és innovációval kezelje ezeket a kérdéseket, döntő fontosságú lesz az idősödő polgárok magas életminőségének biztosításában, valamint a társadalmi stabilitás és a gazdasági növekedés fenntartásában.
Vitathatatlan, hogy növekedni fog az idősotthonok, a palliatív ellátás és a rehabilitációs szolgáltatások iránti igény. A kormány jelenleg az ilyen létesítmények minőségének és elérhetőségének javításán dolgozik.
Egyértelmű, hogy több, az időskori problémák kezelésére képzett egészségügyi szakemberre lesz szükség, ami stratégiai toborzási és képzési kezdeményezések indítását teszi szükségessé.
Sok idős ember tapasztalhatja a társadalmi elszigeteltséget, ami hatással lehet a mentális egészségre. Létfontosságú, hogy közösségközpontú kezdeményezések jöjjenek létre az idősek interakciójának és elkötelezettségének előmozdítására.
A városi környezetet úgy kell átalakítani, hogy az idősek számára is hozzáférhető legyen, beleértve a közlekedést, a közterületeket és a lakhatási lehetőségeket.
A családok gyakran viselik az idős rokonok gondozásának felelősségét. Alapvető fontosságú, hogy a gondozók számára támogató szolgáltatásokat, például pihenőidős ellátást és tanácsadást biztosítsanak.
Az idősödéssel és az idősekkel kapcsolatos társadalmi hozzáállás változik, és egyre inkább elismerik, hogy az idősek milyen sokat tehetnek. Az öregedéssel kapcsolatos pozitív narratívák népszerűsítése alapvető fontosságú.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ tudományos főmunkatársa.
(Borítókép: Albany Times Union / Hearst Newspa / Getty Images)