Amennyiben Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámtarifát vetne ki minden, az Európai Unióból származó termékre, az nemcsak a két fél közötti kereskedelemre, hanem a transzatlanti biztonságpolitikai és stratégiai kapcsolatokra is negatív hatással lenne. Ugyan nem tudhatjuk, hogy Trump ellenfélként tekint-e az Európai Unióra, vagy csak erővel próbálja keresztülvinni a követeléseit, de Európának mindenképp fel kell készülnie, ami ráadásul ott üthet vissza az amerikai elnöknek, ahol neki a legjobban fájna.
Donald Trump amerikai elnök február 26-án tartotta új kabinetjének első ülését, ahol többek között adminisztrációjának tagjai és újságírók előtt azt fejtegette, hogy szerinte az Európai Unió kihasználja az Egyesült Államokat, majd tévesen azt állította, hogy a szupranacionális szervezet eleve azért jött létre, hogy keresztbe tegyen országának.
Imádom az európai országokat. Azt hiszem, valamikor nagyon régen én is onnan jöttem, igaz? De az Európai Uniót azért hozták létre, hogy szétverje az Egyesült Államokat. Ez a célja, és jó munkát végeztek. De most már én vagyok az elnök
– fogalmazott az amerikai kabinetülésen, miközben megismételte azt az egyébként téves állítását, hogy az Egyesült Államok többet költött Ukrajna felfegyverzésére és segítésére, mint az Európai Unió és tagállamai.
Trump pedig azt is felvetette, hogy március 12-én az európai acélra és alumíniumra ismét 25 százalékos vámtarifát vet ki, amit áprilisban további termékek követhetnek, bár részletes tervet még nem prezentált egyáltalán.
Az amerikai elnök több ízben is kritizálta, hogy szerinte az Európai Unióba nem importálnak elég amerikai autót és agrárterméket, miközben szerinte Amerikát elárasztották az Európából érkező ilyen termékek.
Emiatt már régóta fenyegetőzik azzal, hogy az Európai Unióból érkező termékekre 25 százalékos vámtarifát vet ki, ami a kereskedelem mellett a transzatlanti kapcsolatokra is negatív hatással lehet, amelyek Trump visszatérésével eleve romlani kezdtek.
Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság már régóta próbálja felvenni a kapcsolatot az új amerikai kormányzattal, és barátságos, ám határozott nyilatkozatokkal igyekszik közeledni az új adminisztrációhoz.
Ursula von der Leyen többször is határozottan kijelentette, hogy egy kereskedelmi háborúnak csak vesztesei vannak, és ugyan keresik a megállapodás lehetőségét, de felkészültek arra az esetre is, amennyiben a Trump-adminisztráció kereskedelmi háborút indítana az Európai Unióval szemben.
Azonban von der Leyen eddig mindössze egyszer, még Trump novemberi választási győzelme alkalmával beszélt telefonon az amerikai elnökkel, de alelnökével, J. D. Vance-szel is csak egy rövid időre találkozott Párizsban még a Müncheni Biztonsági Konferencia előtt, ahol Vance elmondta az azóta is sokat hivatkozott, Európára nézve nem túl baráti beszédét.
A legmagasabb szintű diplomáciai találkozó eddig a kereskedelemért és gazdasági biztonságért felelős uniós biztos, Maros Sefcovic nevéhez kötődik, aki egy héttel ezelőtt találkozott Washingtonban az amerikai kereskedelmi miniszterrel. Sefcovic szerint ugyan produktív tárgyalást folytatott Howard Lutnickkal, azonban egy héttel később Trump mégis bejelentette, hogy vámtarifákat fog kivetni az Európai Unióra.
Azonban nem Trump az egyetlen, aki eddig nem mutatott hajlandóságot az uniós tisztviselőkkel való találkozóra: Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője már régóta szeretne tárgyalni Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, ám Rubio sokáig a telefont sem volt hajlandó felvenni neki, majd a héten, amikor a tervek szerint Kallasszal találkozott volna, azt végül a túl sűrű naptára miatt lemondta.
Ugyan elképzelhető, hogy az amerikai külügyminiszter valóban nem ért rá, mindenesetre ez is sokat elárul a Trump-adminisztrációról, ahogyan az az Európai Unióhoz viszonyul.
Az új amerikai kormány eleve kijelentette, hogy az Európai Uniónak nincs hely a tárgyalóasztalnál az ukrajnai háború kapcsán. Ugyan ezt később Rubio kissé finomította, de igazán ennek sem örülhettek az Európai Bizottság épületében, a Berlaymont-ban, hiszen kizárólag az Oroszországgal szembeni szankciók lehetséges kivezetése kapcsán merült fel Európa szerepe az amerikai külügyminiszter nyilatkozatában.
Ugyan ezután az Európai Bizottság nem győzte leszögezni, hogy a kapcsolatok továbbra is pozitívak és jók, valamint az egyik szóvivő szerint azok továbbra is folyamatosak magas politikai szinten, de az eddigi nyilatkozatok és tettek nem igazán ezt igazolják.
Emiatt is volt fontos Emmanuel Macron francia elnök, valamint Keir Starmer brit miniszterelnök fehér házi látogatása, még akkor is, ha az Egyesült Királyság már nem tagja az Európai Uniónak.
A Fehér Házban a francia elnök egy barátságos, ám sokszor így is kínos sajtótájékoztatót tartott amerikai kollégájával, ahol Trump fizikai kontaktussal akarta dominálni őt, miközben Macron több esetben is korrigálta Trump téves kijelentéseit az Ukrajnának nyújtott támogatások kapcsán, vagy akkor, amikor arra terelődött a szó, hogy egyáltalán ki felelős a háborúért.
Azt, hogy a Trump-adminisztráció nem tekint komolyan vehető partnerként az Európai Unióra – annak ellenére, hogy a Müncheni Biztonsági Konferencián például Lindsey Graham amerikai szenátor kiállt a NATO és a transzatlanti kapcsolatok mellett több ízben is –, legjobban talán Dan Crenshaw republikánus képviselő szemléltette, aki a Politico podcastjében kijelentette,
Hacsak [Európa] nem hajlandó csapatokat mozgósítani és ezzel növelni a Nyugat befolyását... Ha erre nem hajlandó, akkor fogja be, és hagyja, hogy Trump tegye a tőle telhető legjobbat
– fogalmazott, később kiegészítve e gondolatát azzal, hogy szerinte az Európai Uniótól a világon senki sem fél katonailag, és amíg Európában nem lesz ütőképes hadsereg, addig az nem fogja megállítani Putyint sem.
Az amerikai kormány eddig több téma kapcsán is kritizálta az Európai Uniót:
Azzal, hogy a Trump-adminisztráció ezeknek hangot ad, valószínűleg az európai fegyverkezésre, az amerikai import növelésére akarja rávenni az EU-tagállamokat, valamint az amerikai techvállalatok szabályozásának az eltörlését akarhatja elérni – ezért fenyegetőzik a vámtarifák emelésével, valamint azzal, hogy az európai biztonsági architektúra jövőjét évtizedekig meghatározó béketárgyalásokon nem akar az EU-nak helyet biztosítani.
Az előbbi kettő egyébként jelentősen javult már a Biden-adminisztráció alatt is: az Európai Unió tagállamai már az orosz invázió kezdete óta arról beszélnek, hogy növelni kell a védelmi kiadásokat, ezzel kapcsolatosan régóta egyetértés van – Emmanuel Macron pedig még az európai stratégiai autonómiát is felvetette –, ugyanakkor Kijev folyamatos segítése, a védelmi ipari kapacitások végessége, valamint az európai hadseregek régóta elmaradt fejlesztései miatt hatalmas lemaradásban van az Egyesült Államokhoz képest, amely világpolitikai vezető szerepe miatt eleve jóval többet költ a honvédelemre, mint a világon bárki más.
Az orosz agresszió miatt pedig az európai országok többsége lecsatlakozott az orosz energiáról, ráadásul az orosz gáz kiesését leginkább amerikai LNG-vel próbálják pótolni.
Azonban Trump eddig nem igazán utalt arra, hogy tárgyalni szeretne mindezekről az Európai Unióval.
Nem véletlen, hogy a leendő német kancellár, az egyébként atlantista Friedrich Merz is arról beszélt a német parlamenti választási kampánya során, hogy Európának függetlenednie kell az Egyesült Államoktól, és Európában más országok is hangot adtak már ennek, sőt elméletileg már felkészültek egy lehetséges kereskedelmi háborúra is, miközben von der Leyen és António Costa Európai Tanács-elnök épp a világot járja, hogy új kereskedelmi megállapodásokat kössenek Dél-Amerikában vagy Indiában.
Az Európai Bizottság ezen a héten már azt is felvetette, hogy amennyiben az Egyesült Államok egyoldalúan megnövelné a vámtarifákat, akkor használhatják a 2023 decemberében bevezetett, a gazdasági kényszerítő intézkedések elleni eszközt is.
Amennyiben Trump mégsem az egyezséget keresné, úgy az Európai Unió is vissza tud vágni: ugyan az amerikai elnök próbálja az unió egységét megtörni, de az eszköz életbe léptetéséhez a 27 tagállamból 15 támogatása szükséges, amivel az Európai Bizottság azonnal válaszvámokat tudna kivetni, vagy akár a szolgáltatások és a szellemitulajdon-jogok kereskedelmét korlátozhatja, de közvetlenül a külföldi befektetésekhez és a közbeszerzésekhez való hozzáférést is korlátozhatja.
Ezzel pedig az EU keményen vissza tudna vágni Amerikának, hiszen EUrópa több szolgáltatást importál Amerikából,
viszont először valószínűleg visszaállítanák azokat a büntetővámokat, amelyeket Trump első ciklusában vetettek ki válaszul az elnök lépésére.
Azonban a kereskedelmi és transzatlanti kapcsolatok hanyatlása mellett egy másik hatása is lehet, amennyiben Trump a kereskedelmi háborúban lenne érdekelt egy megállapodás helyett az EU-val szemben, ami egyébként az amerikai elnök egy másik célját gyengítené: ez pedig az EU közeledése Kínához – bár, mint arra a londoni Chatham House kutatója is rámutat, ez Brüsszel számára is veszélyeket rejt.
Kína már eleve régóta próbálja megvetni lábát az európai piacon, és paradox módon Trump az Európai Unióval szembeni erőfitogtatásával épp Pekingnek segíthet, miközben az amerikai külpolitika fókuszát épp a Kínával szembeni rivalizálás határozza meg.
(Borítókép: Donald Trump 2025. február 25-én Washingtonban. Fotó: Alex Wong / Getty Images)