A szerb elnök is megszólalt a pénteki Trump−Zelenszkij-találkozó után, és úgy vélekedett, hogy egyre nagyobb a szakadék Amerika és Európa között, ezért Szerbiának döntést kell hoznia arról, hogyan helyezkedjen. Kiemelte, hogy az európai vezetők az ukrán elnököt védték, míg Donald Trumpot támadták kijelentései miatt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb katonai hatalma, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Alekszandar Vucsics szerb elnök is elmondta véleményét a pénteki Trump−Zelenszkij-találkozóról, melyről azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna közötti „súlyos nézeteltérés” azt jelzi, hogy „egyre nagyobb a szakadék Amerika és Európa között”, ezért Szerbiának meg kell vizsgálnia, hogyan helyezkedjen, mert a világ másféleképpen lesz megosztott, mint eddig − írta a horvát Index.
A szerb elnök úgy értékelte, hogy a pénteki sikertelen egyeztetés után az európai vezetők rohantak megvédeni Zelenszkijt, és kritizálták Donald Trumpot.
Európa, véleményem szerint, megpróbál a szabadság új jelzőfényeként szerepelni. Megpróbálnak majd mindenféle támadást szervezni Trump ellen az amerikai liberális médián és a Demokrata Párton keresztül, ezért nagyon aggódom, hogy min kell keresztülmennie
− mondta Alekszandar Vucsics, majd kijelentette, biztos abban, hogy a következő évben nem állítják helyre a nyugati stratégiai partnerséget.
Kicsik vagyunk, de következetesek, ragaszkodunk politikánkhoz, de a vitorlákat a megfelelő irányba kell fordítanunk, annak ellenére, hogy ugyanebben a csónakban maradsz ugyanazokkal az utasokkal. Sok dolgot kell megvizsgálnunk államunk, nemzeti érdekeink szempontjából
− közölte a szerb elnök. A Fehér Házban történt események után egész éjjel gondolkodott és konzultált, majd azt tanácsolta az európai vezetőknek, hogy mosakodjanak meg hideg vízzel, és értsék meg, hogy a világ katonai erejének felét az Egyesült Államok birtokolja, hiszen Németországban, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában is vannak egységei.
Végül azt állította, hogy Szerbia most sokkal jobban megérti a folyamatokat, és bölcsen cselekszik, ellentétben az 1990-es évekkel, amikor nem értette meg a berlini fal leomlásának jelentőségét.