Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

2025. március 2., vasárnap 13:00

Elon Musk a minap az X-en tette egyértelművé, hogy szerinte az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie a NATO-ból és az ENSZ-ből. Nyilatkozata összecseng Donald Trump korábbi, nemzetközi szövetségekkel kapcsolatos bírálataival.

Elon Musk techmilliárdos és egyben Donald Trump amerikai elnök főtanácsadója, valamint a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetője retweetelte Gunther Eagleman republikánus, trumpista influenszer rövid X-bejegyzését, melyben az influenszer az alábbiakat írta: „Ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből” – szúrta ki a 444.

Ehhez Musk mindössze annyit tett hozzá: „Egyetértek”.

A techmilliárdos nyilatkozata összecseng Donald Trump korábbi kijelentéseivel, aki szintén bírálta a NATO működését és az amerikai hozzájárulás mértékét. Trump korábban többször is kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok felhagyhat a szövetség finanszírozásával, ha a többi tagállam nem vállal nagyobb anyagi felelősséget.

Rovatok