Index Vakbarát Hírportál

Vészterhes időszak elé néz Ukrajna, amerikai támogatás nélkül heteken belül összeroppanhatnak

2025. március 4., kedd 10:08

Heteken belül összeroppanhat Ukrajna hadserege az amerikai fegyverek nélkül. Az európai államok ugyan igyekezhetnek pótolni ezeket az eszközöket, de csak ideig-óráig menthetik meg Ukrajnát, és legkésőbb a nyár elején kapitulálhatnak is. Ezeket a véleményeket fogalmazták meg az elemzők, miután a Fehér Ház megerősítette, szüneteltetik a katonai támogatások küldését Ukrajnába. Az Európai Unió már reagált is, 800 milliárd eurót biztosítanak az ország haderejének a fejlesztésére.

Sötét képet festenek fel Ukrajna számára a politikai és a katonai elemzők Donald Trump döntése után, miszerint az Egyesült Államok szünetelteti a háborúban álló ország számára a katonai támogatások küldését. Abban nagyjából mindenki egy véleményen van, hogy Ukrajna az amerikai fegyverek nélkül hetekig még képes lehet tartani magát a fronton, de idővel olyan súlyos veszteségeket fognak szenvedni, ami katasztrofális eredményekhez vezethet. 

Maggie Haberman, a The New York Times fehér házi tudósítója szerint Trump teszteli, hogy „meddig mehet el” az Ukrajnának nyújtott katonai támogatások visszavételével azok után, hogy a hivatalba lépése óta súrlódások vannak Washington és Kijev között. Haberman arról beszél, hogy amíg Vlagyimir Putyintól nem kér engedményeket az amerikai elnök, addig Volodimir Zelenszkijtől igenis sokat a békemegállapodás érdekében. 

„Ahelyett, hogy Ukrajnát európai szövetségesnek tekintené, gazdasági szemüvegen keresztül szemléli az országot” – mondta a tudósító, utalva arra a ritkaföldfémekről szóló egyezségre, amit az eredeti tervekkel ellentétben mégsem írtak alá a Fehér Házban. Az ukrán ásványkincsekről szóló megállapodással Washingtonnak az a terve, hogy Ukrajna minden segélyt visszafizessen az Egyesült Államoknak anélkül, hogy közben biztonsági garanciákat nyújtanának. 

Meddig húzhatja Ukrajna amerikai fegyverek nélkül?

Több hétig, akár hónapokig is eltarthat, mire az amerikai katonai segélyek leállítása éreztetni fogja a hatását a fronton, nagyjából eddig tudná tartani magát az ukrán hadsereg a fronton az európai nemzetek által küldött fegyvereknek köszönhetően – erről beszélt a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának a vezetője. Mark Cancian szerint Ukrajnának kapacitásbeli hiányosságai vannak, amit ideig-óráig tudnak csak pótolni az európai államok. „Nagy lesz a hatása, de inkább bénítónak nevezném” – fogalmazott Cancian, aki szerint a készletek fokozatos csökkenésével az ukránok frontvonalai is gyengülnek majd, de előbb-utóbb meg is szakadnak, ami után Ukrajnának egy számukra „katasztrofális békemegállapodást” kellene elfogadnia.

Lehet, hogy van ebből kiút, de az rendkívül megalázó lesz Zelenszkij számára

– állította a szakértő, hozzátéve azt is, hogy Donald Trump olyan támogatások megszüntetésével is élhet, amelyek nem lennének végzetesek Ukrajna számára, a fegyverszállítások leállításával ellentétben. Ilyen például az ukrán katonák kiképzése vagy a hírszerzési információk megosztása.

Egy magas rangú európai tisztviselő a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy „kicsinyesnek és helytelennek” tartja Donald Trump döntését, ez a lépés ugyanis csak elmélyíti az ukrán nép bizalmatlanságát az amerikai kormányzattal szemben. A meg nem nevezett tisztviselő súlyosabb következményekről is beszélt: szükségtelenül megnőhet a civil áldozatoknak a száma, mivel Ukrajna nem lesz képes védekezni az orosz légitámadásokkal szemben légvédelmi rakéták hiányában. Az európai politikus szerint is képes lesz még fenntartani a harci tempóját Ukrajna,

de legkésőbb a nyár elején már komoly hatásai lesznek az amerikai fegyverek hiányának, amelyeknek köszönhetően – többek között a nagy hatótávolságú ATACMS rakétával – Oroszország területére tudott csapásokat mérni. 

A fenti véleményekkel egyetértésben nyilatkozott Cedric Leighton nyugállományú ezredes is, hogy jelentősen visszaveti a döntés Ukrajna harci képességét, szerinte azonban ennek a hatása évekig is elhúzódhat. „Vannak eszközök, amelyeknek évekbe telik, mire eljutnak a frontra, és ennek a konkrét esetnek olyan lépcsőzetes hatásai lehetnek, amelyek jelentősen visszavetik Ukrajna háborús képességeit” – fogalmazott az ezredes.

A Kreml nagyjából mindent megkap, amit akar

– így fogalmazott a New Haven-i Egyetem nemzetbiztonsági és politikatudományi docense, aki szerint Oroszország ünnepel Donald Trump bejelentése után. Matthew Schmidt a CNN-nek beszélt a hétvégén Londonban európai vezetők által tartott biztonsági csúcskonferenciáról is, ahol egy alternatív békeszerződést dolgoztak ki. A politikai elemző nem tartja valószínűnek, hogy Donald Trump azt elfogadná, ahogyan azt sem, hogy Európa képes lenne több tízezer katonát Ukrajnába vezényelni békefenntartónak egy esetleges tűzszünetet követően.

Teljes a sokk Ukrajnában, de valaki így is bizakodó

„Hihetetlen, ami történik. Még a legrosszabb rémálmaimban sem tudtam volna elképzelni, hogy Trump visszatarthatja a katonai segítséget Ukrajnának abban az időben, amikor a legnagyobb szükségünk van rá” – nyilatkozott a BBC-nek Olekszandr Merezsko, aki Zelenszkij pártjának az országgyűlési képviselője. A politikus szerint Donald Trumpnak meg kellene fontolnia a döntését, ami alapján fennmarad az emlékezete a történelemben. 

Ukrajna korábbi védelmiminiszter-helyettese azonban mindenkinek a véleményével szemben azt állítja, az országa európai segítséggel is képes lesz megfelelő harci erőt képviselni a jövőben. „Európa felfelé ível, elláthatja Ukrajnát fegyverekkel és a mindennapi szükségletek nagy részével” – állítja Volodimir Harvilov, aki 2022 és 2023 között töltötte be a tisztségét. Hozzátette, azokat a kifinomult eszközöket is képes lehet Ukrajna beszerezni, amiket eddig csak az Egyesült Államoktól kaptak meg.

Ursula von der Leyen fegyverkezési programot hirdetett

A The Guardian szerint Ursula von der Leyen a döntés után már be is jelentette, hogy az Európai Unió kész 800 milliárd eurót biztosítani Ukrajna számára a védelmi ipar megerősítésére és a katonai képességek növelésére.

Az Európai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy az EU javasolni fogja a tagállamoknak a nagyobb költségvetési mozgásteret a védelmi beruházások biztosításához, amihez a magántőkét is bevonnák, és hajlandóak 150 milliárd eurós hitelt is nyújtani.

Von der Leyen bejelentésére Bóka János egy Mr. Bean mémmel reagált: az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az EU csak ígérget, de nem cselekszik, és ehhez több példát is felhozott. „Európa hét éve ígérte meg az óraátállítás eltörlését, három éve ígérte az EU-s országok felfegyverzését, és fél éve fogadta el a versenyképességi nyilatkozatot, amely megmenthetné a gazdaságot. Ma Ursula von der Leyen 800 milliárd eurót ígért a védelmi ipar támogatására. Sok sikert!” – fogalmazott ironikusan Bóka János a Facebookon.

Mint ismert, pénteken mérgesedett el a viszony Trump és Volodimir Zelenszkij között, az egész világ szemtanúja lehetett a heves szópárbajnak, aminek a végén az amerikai elnök távozásra szólította fel ukrán kollégáját. A találkozó után már szárnyra keltek a hírek, hogy Washington szünetelteti a fegyverszállítmányokat és az egyéb katonai támogatásokat, mostanra azonban már hivatalossá is vált. A döntés azt jelentheti, hogy Ukrajna nem jut hozzá amerikai radarokhoz, harcjárművekhez, lőszerekhez és rakétákhoz, valamint a hírszerzési támogatás is szünetel. A rendelkezés minden szállítmányt érint, beleértve a repülőgépeken és hajókon szállított, illetve a már Lengyelországba érkezett fegyvereket is. Az Egyesült Államok az elmúlt három évben sok milliárd dollár értékben szállított fegyvereket Ukrajnának.

Az orosz–ukrán háború eseményeit kedden is percről percre követi az Index, a legfrissebb hírekről ide kattintva tájékozódhat.

(Borítókép: Egy ukrán katona tüzérségi ágyúval tüzel Donyeck irányába Ukrajnában 2024. április 1-én. Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu / Getty Images)

Rovatok