Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

2025. március 4., kedd 19:52

Szijjártó Péter kedden Washingtonban tárgyalt Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. A találkozót követően a külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hogy a megbeszélésen az ukrajnai helyzet került középpontba, de szó esett a USAID-ügyről is. A tárcavezetőt a látogatására már a frissen kinevezett kormánybiztos is elkísérte, aki a USAID-pénzek magyarországi felhasználásának kivizsgálásáért felel.

Az Egyesült Államok kormányzata minden konfliktus és nehézség ellenére kitart azon álláspontja mellett, hogy az ukrajnai háború nem folytatódik, ami jó hír Magyarországnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden amerikai kollégájával tárgyalt Washingtonban. A tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy Marco Rubio a béketárgyalásokban látja az egyetlen reális lehetőségét annak, hogy véget érjen az öldöklés.

Szijjártó Péter biztosította Marco Rubiot arról, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok elnökének és kormányának törekvéseit. A két külügyminiszter egyetértett abban is, hogy annak „szajkózása”, hogy a háborút folytatni kell, amíg csak lehet, egyrészt nem stratégia, másrészt pedig egy veszélyes álláspont, így minél tovább folytatódik ez a háború a szomszédságunkban, annál nagyobb az eszkaláció veszélye.

Marco Rubio személyesen is tudatta a magyar külügyminiszterrel, hogy az Egyesült Államok átmenetileg leállította az Ukrajnának szánt katonai támogatást, miközben Szijjártó Péter tájékoztatta hivatali partnerét arról, hogy „Európában, főleg annak nyugati felében egy szervezkedés zajlik Donald Trump és a béketerve ellen”.

A magyar külügyminiszter leszögezte, hogy Magyarország nem járul majd hozzá semmi olyan döntéshez az e heti európai uniós csúcstalálkozón, amely a háború folytatásának veszélyével járna.

„Mi is abszolút elkötelezetten kitartunk a béke és a béketárgyalások mellett” – hangsúlyozta Szijjártó Péter, aki az ENSZ-en belüli kiváló együttműködésre is kitért, emlékeztetve, hogy Magyarország egyetlen EU-tagállamként támogatta az amerikai békehatározatot.

„Európában természetesen meg is orroltak ránk, de annak folyamatos szajkózása, hogy ki a hibás, ki az agresszor, az nem segít. Ez történt három éven keresztül, és ez nem segített. Valami újra van szükség, béketárgyalásokra van szükség, és éppen ezért támogattuk az amerikai békehatározatot az ENSZ-ben, amit aztán a Biztonsági Tanács el is fogadott” – fogalmazott Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, majd rámutatott, abban is egyetértés volt a mostani találkozón, hogy hibás és tisztességtelen az a megközelítés, miszerint azonnal oroszpártisággal vádolják meg azokat, akik kiállnak a béke mellett.

Amiben mi itt a legtöbb segítséget tudjuk nyújtani, az az, hogy a nemzetközi politikában is a józan ész hangján szólva erősítjük a béketábor hangját, és folyamatos támogatásunkról biztosítjuk az amerikai–orosz tárgyalásokat, amelyek sikerére természetesen előre nem lehet fogadást kötni, de nincsen más megoldás

– vélekedett Szijjártó Péter. „Ha nem próbálnák az amerikaiak és az oroszok ezen tárgyalásokat sikerre vinni, akkor egész biztosan folytatódna a háború, és egy még nagyobb tragédia veszélye is egyre inkább megnőne” – tette hozzá.

Az új kormánybiztos is elkísérte a minisztert

A miniszter az egyeztetésen megköszönte az amerikai USAID forrásainak lezárását, mivel szavai szerint ezek jelentették az alapját a más államok belügyeibe való beavatkozásra épülő amerikai külpolitikának, amelytől „négy éven keresztül szenvedett a világ a demokrata kormány alatt”.

Azt hiszem, hogy a világ egy jelentős része fellélegzett

– mondta a tárcavezető.

Szijjártó Péter közölte, hogy látogatására elkísérte az új kormánybiztos, aki azért felel, hogy kivizsgálja a USAID-források magyarországi felhasználását a politikai befolyásolás szempontjából. „Ő a következő időszakban több tárgyalást is fog itt, az Egyesült Államokban folytatni annak érdekében, hogy világossá váljon, hogy kik és hogyan használták fel ezeket a beavatkozásra szolgáló forrásokat” – tájékoztatott.

Rovatok