„Majd később megtaláljuk, ki a felelős. Senki sem menekül meg a felelősségre vonás alól” – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök a Mario Nawfal amerikai bloggernek adott másfél órás interjújában, amelyben nemcsak az orosz–ukrán háború lezárásának lehetőségeit vázolta fel, hanem Donald Trump amerikai elnök visszatérésének jelentőségét is méltatta a globális békefolyamatban. A belorusz vezető szerint Minszk tökéletes helyszín lehetne Trump, Putyin és Zelenszkij történelmi csúcstalálkozójához, amely akár még idén véget vethetne a konfliktusnak.
Aljakszandr Lukasenka másfél órás interjút adott Mario Nawfal amerikai bloggernek még február 27-én. A beszélgetésben a belorusz vezető több váratlan javaslattal is előállt, köztük azzal, hogy Minszk adhatna otthont egy lehetséges Trump–Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozónak.
Az interjúban Lukasenka nemcsak az ukrajnai háború lezárása mellett érvelt, de azt is elárulta, szerinte mikor érhet véget.
Lukasenka részletesen beszélt az Ukrajnában zajló háborúról, hangsúlyozva, hogy elsősorban a békét kell elérni, nem pedig a felelősöket keresni. „Majd később megtaláljuk, ki a felelős. Senki sem menekül meg a felelősségre vonás alól” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy csak Donald Trump hatalomra kerülésével tűzték napirendre a háború leállításának kérdését.
Vlagyimir Putyin szándékairól szólva elmondta, hogy szerinte az orosz elnök nem számított ilyen méretű háborúra, és amikor látta a rengeteg áldozatot, azonnal tárgyalásokba kezdett. Kiemelte a 2022-es isztambuli békemegállapodási kísérletet, amelyet állítása szerint Boris Johnson brit miniszterelnök hiúsított meg az Egyesült Államok akkori adminisztrációjának utasítására. „Azután mindig nyilvánosan ösztönöztem az ukrán vezetést a békekötésre, de ők azt mondták, az utolsó ukránig harcolnak. A Nyugat is erre ösztönözte Ukrajnát. És most az utolsó ukránig harcolnak” – összegezte.
Lukasenka elutasította a nyugati békefenntartók Ukrajnába küldésének ötletét, mondván, „Oroszország soha nem fog beleegyezni”. Azt is elárulta, korábban figyelmeztette Zelenszkijt, hogy az Egyesült Államokban új adminisztráció kerül hatalomra, és a politika megváltozik: „Senki sem fog téged támogatni a háborúban. És pontosan ez történt” – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy Putyint „a nukleáris gomb megnyomására” hasonló mértékben tartja késznek, mint az Egyesült Államokat, Angliát vagy Franciaországot – szerinte „senki sem kap a nukleáris gomb után”, hacsak nem különösen nagy a fenyegetés.
Az Index folyamatosan követi az ukrajnai háború eseményeit, ide kattintva követheti percről percre tudósításunkat.