A francia bíróság előtt álló Joel Le Scouarnec 74 éves sebész beismerte, hogy státuszát kihasználva támadott meg 299 beteget, többségében gyermekeket, miközben „átlagos” orvosként dolgozott. A tárgyalás négy hónapig tart és Franciaország eddigi legnagyobb gyermekbántalmazási ügyének számít.
Joel Le Scouarnec esete az egyik legsúlyosabb orvosi visszaélési botrány Franciaország történetében. A 74 éves, korábban főként emésztőrendszeri megbetegedésekkel foglalkozó sebész ellen 299 páciens sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás vádjával folyik eljárás. Az áldozatok többsége 15 év alatti gyermek volt, átlagosan 11 évesek. A bántalmazások 1989 és 2014 között történtek, Franciaország különböző kórházaiban és klinikáin.
A hatóságok 2017-ben kezdtek nyomozni a férfi ellen, miután nyugdíjba vonulását követően nemi erőszak vádjával feljelentették. A nyomozás alatt a rendőrség kézzel írt jegyzetfüzeteket és számítógépes fájlokat talált a sebész otthonában, amelyekben részletesen dokumentálta az általa elkövetett visszaéléseket. Le Scouarnec már 2005-ben büntetett előéletűvé vált gyermekpornográfia birtoklása miatt, de meglepő módon továbbra is praktizálhatott. 2020-ban azonban már elítélték négy gyermek sérelmére elkövetett bántalmazás miatt.
A The Guardian azt írja, hogy a jelenlegi, 2025 márciusától zajló tárgyalás várhatóan júniusig tart, és Franciaország igazságszolgáltatásának egyik legnehezebb és legösszetettebb gyermekbántalmazási ügye.
„Sebész voltam, aki a státuszát arra használta, hogy gyermekeket támadjon meg, ezt nem tagadom” – vallotta be Joël Le Scouarnec a bretagne-i vannes-i bíróságon kedden. A 74 éves volt sebész, aki gyakran operált vakbélgyulladással küzdő gyermekeket, azt állítja, hogy szakmai tevékenységét a lehető legjobban végezte, miközben „szexuális támadásokat hajtott végre gyermek betegein”.
„A páciensek orvosi kezelése nem törli el azokat a bűncselekményeket, amelyeket ugyanabban az időszakban követtem el… Tudom, hogy ezt nehéz megérteni: a pedofil tevékenységem egy dolog volt, a szakmai tevékenységem egy másik, és ez a pedofil tevékenység nem volt hatással a szakmai tevékenységemre” – mondta a vádlott.
Le Scouarnec-t azzal vádolják, hogy 1989 és 2014 között Franciaország-szerte tizenkét kórházban összesen mintegy 299 pácienst támadott meg, túlnyomórészt 15 év alatti gyermekeket, átlagosan 11 éveseket.
A vád szerint néhány áldozatot altatás alatt, a műtét utáni lábadozás időszakában vagy kórházi ágyukban támadott meg.
A négy hónapos tárgyalás bizonyítékai között szerepelnek a sebész saját kézzel írott jegyzetfüzetei, amelyekben felsorolta a páciensek monogramjait és az ellenük elkövetett állítólagos bűncselekményeket. A rendőrség a jegyzeteket kórházi nyilvántartásokkal vetette össze az áldozatok azonosítása érdekében – sokan először a tárgyalás előtt értesültek a velük szemben elkövetett bűnökről.
Annak ellenére, hogy Le Scouarnec-t az FBI már 2004-ben jelentette a francia hatóságoknak, miután gyermekbántalmazást ábrázoló képeket nézegetett a darkweben – amiért 2005-ben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Franciaországban –, soha nem tiltották el a gyermekek közelében, gyermekekkel végzett tevékenységtől, és továbbra is tekintélyes állásokat kapott az ország kórházaiban, különösen Bretagne-ban és Franciaország nyugati részén.
Karrierje alatt soha nem indítottak ellene vizsgálatot, annak ellenére, hogy néhány kollégája jelezte gyanús viselkedését. 2017-es nyugdíjba vonulásáig praktizált. Le Scouarnec jelenleg börtönben van, miután egy korábbi, 2020-as tárgyaláson bűnösnek találták négy gyermek bántalmazásában.
A bíróságon arról is kérdezték, amikor egy klinika orvosai, akik tudomást szereztek a 2005-ös, gyermekpornográfia birtoklásával kapcsolatos ítéletéről és szembesítették vele. Le Scouarnec azt válaszolta: „Magyarázatot kértek tőlem. Természetesen hazudtam minden támadásról, amit elkövethettem, és nem mondtam semmit.” Elmondása szerint az orvosok utasították, hogy mindig legyen vele egy másik egészségügyi szakember, amikor betegeket lát el, különösen a sürgősségi osztályon.
Tudatosítottam bennük, hogy nem fogok lemondani… Mert meg akartam tartani az állásomat és a fizetésemet
– idézte fel.
A tárgyalást vezető bíró megkérdezte, hogy azért váltott-e rendszeresen kórházat, hogy elkerülje bűncselekményeinek felfedését vagy hogy új betegekhez férjen hozzá, de Le Scouarnec szerint nem ez volt az oka a váltásoknak.
Kiderült, és a vádlott beismerte, hogy miután felesége tudomást szerzett a korábban otthon tárolt jegyzetfüzetekről és adathordozókról, azután a férfi kórházi irodáiban rendre zárható szekrénnyel és zárható íróasztallal szerelkezett fel, ahol elzárva tartotta jegyzetfüzeteit és a visszaélésekről készült felvételeket, különböző adathordozókon.
A hét elején Le Scouarnec azt mondta a bíróságon:
Készen állok beismerni néhány olyan nemi erőszakot, amelyet el akartam rejteni, tagadni. Készen állok beismerni őket. Elegem van a hazugságokból
– fogalmazott.
Vallomásában részletesen beszélt perverz gondolatairól is. „Úgy éreztem, hogy elárasztanak a visszaélésekkel kapcsolatos rögeszméim” – vallotta be, és nyíltan „perverznek” nevezte magát. „Pedofil tevékenységem egy dolog volt, a szakmai tevékenységem egy másik” – próbálta magyarázni viselkedését, ami a bíróság szerint csak súlyosbítja a helyzet etikai vonatkozásait.
A legtöbb ember számára teljesen érthetetlen, hogyan lehet valaki aktív sebész, aki helyesen végzi szakmai tevékenységét, és ugyanakkor visszaéléseket követ el
– mondta, elismerve tetteinek szörnyűségét, de továbbra is különválasztva orvosi és bűnözői identitását.
A tárgyalás júniusig tart.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenes hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon (h., k, cs., p.: 18:00–22:00, k.: 8:00–12:00, sze.: 12:00–14:00). További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.