Aláírta a boszniai szerb igazságügyi szervek szövetségitől történő elszakadásáról szóló jogszabályokat Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének az elnöke.
A boszniai szerb parlament február 27-én, két nappal azután fogadta el ezeket a törvényeket, hogy a szövetségi bíróság a boszniai nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta Milorad Dodikot.
Az új jogszabályok még a héten megjelennek a hivatalos közlönyben, és ezzel életbe is lépnek. Ezek értelmében a szövetségi igazságügyi intézmények, a bíróságok, az ügyészségek és a rendőrség sem illetékes többé a boszniai Szerb Köztársaság területén.
Milorad Dodik arra számít, a bosnyák politikusok az alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy megkérdőjelezzék az új jogszabályok alkotmányosságát és megakadályozzák azok életbelépését, illetve alkalmazását. Mint mondta, tárgyalt az országrész belügyminisztériumával, és bejelentette, hogy a boszniai szerb rendőrség meg fogja akadályozni, hogy a boszniai szerb képviselők ellen eljárás induljon a döntésük miatt.
Milorad Dodik három évtizede beszél arról, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia államként működésképtelen. A boszniai szerb parlament az utóbbi években megszavazta az entitás saját védelmi, igazságügyi és adórendszerének bevezetését, a szövetségi intézményrendszerből történő kilépését, valamint saját választási törvényt fogadott el, ami országos szinten súlyos belpolitikai feszültségekhez vezetett.