Az amerikai elnök egy kongresszusi beszédében sorolta fel azon országok nevét, ahol csökkentik a kiadásokat. Ezek között szerepelt Lesotho, a rosszindulatú megjegyzés pedig felháborította az afrikai ország vezetőit.
Lesotho minisztere „sértőnek” nevezte Donald Trumpot, amiért azt feltételezte, hogy senki nem hallott az országáról – írja a Sky News. Az Egyesült Államok elnöke, miközben felsorolta azokat az országokat, ahol Amerika csökkentette a külföldi kiadásokat, Lesothót olyan helyként emelte ki, amelyről „még senki sem hallott”.
Nyolcmillió dollár az LMBT+ támogatására az afrikai Lesothóban, amelyről még soha senki nem hallott
– fogalmazott Donald Trump, mire a kongresszus nevetésben tört ki.
A Trump-kormányzat az elnök „Amerika az első” programjának részeként világszerte több milliárd dollárral csökkentette a külföldi segélyeket. A mintegy 2,3 millió lakosú Lesotho közel 20 éve kap támogatást a USAID-en keresztül, tavaly például több mint 44 millió dollárral segítették őket.
Lesotho külügyminisztere szerint megdöbbentő, hogy egy államfő így beszélhet bármilyen országról.
Meglepő és kiábrándító, hogy azt állította, senki sem ismeri Lesothót, különösen annak fényében, hogy az Egyesült Államoknak van itt nagykövetsége. A saját nevében kellene beszélnie, és nem általánosítania
– fogalmazott Lejone Mpotjoane.
Az Egyesült Államok lesothói nagykövetsége által finanszírozott civil társadalmi szervezetek az LMBT+-közösség támogatásán dolgoztak, illetve fontos finanszírozást nyújtottak az ország egészségügyi és mezőgazdasági ágazatának is. A megszorítások miatt Lesotho HIV-programja legalább 1500 egészségügyi dolgozó – az ország egészségügyi személyzetének mintegy 7 százaléka – elbocsátására kényszerült. A korábbi segélyezés révén több mint 200 ezer HIV-fertőzött kapott életmentő kezelést.
Lejone Mpotjoane elmondta, hogy noha fájó a támogatás megvonása, de ehhez joga van Donald Trumpnak. Azonban az országára így hivatkozni „elég szerencsétlen”.