2009 óta minden harmadik nap megölnek egy nőt az Egyesült Királyságban, az esetek 90 százalékában családtag vagy közeli ismerős a tettes, a meggyilkolt nők 61 százalékával pedig aktuális vagy korábbi partnere végzett. A legmegrázóbbak mégis azok az adatok, amelyek az anyagyilkosokat vizsgálják, de olyan statisztika is készült, amiből kiderül, hány alkalommal kellett végignéznie egy gyermeknek a saját anyja halálát.
Egy frissen közzétett jelentés megvizsgált 2000 olyan gyilkosságot az Egyesült Királyságban az elmúlt 15 évből, amikor nők voltak az áldozatok. A The Guardian által megvizsgált számokból többek között az derült ki, hogy 1422 nőt a saját otthonukban öltek meg: 1213 alkalommal aktuális vagy korábbi társuk, 173 esetben a saját fiuk, 113-szor pedig egyéb családtagjuk végzett az áldozattal.
Az adatok szerint az anyagyilkosságok 58 százalékában mentális problémák vezettek a tragédiához, amiért a brit kormányt is felelősség terheli a társadalmi problémák miatt Karen Ingala Smith szerint, aki társalapítója volt a jelentést készítő kezdeményezésnek.
A férfiak anyák elleni erőszaka nagyrészt fel nem ismert, de brutális valóság. Amit az ábrákon látunk, az csak a jéghegy csúcsa. Ők azok a nők, akiket megöltek, de rajtuk kívül sok a rejtett áldozat, akik teljes nyomorban élik le az életüket
– fogalmazott Karen Ingala Smith, aki szerint a nők „gyakran megfizetik az árát az állam kudarcai miatt”. A Femicide Census nevű kezdeményezésben részt vevők szerint a nyilvánosságra került statisztikák nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy teljesítse azt a korábbi ígéretét, miszerint 10 éven belül a felére csökkenti a nőkkel szemben elkövetett erőszakos tettek számát.
A 2000 nő halálával foglalkozó jelentés főbb számai:
A jelentés megemlít pár konkrét példát is: az 56 éves Mayawati Brackent 18 éves fia ölte meg az autójukban menet közben, majd a 18 éves Julian vonat elé vetette magát. A 76 éves Bhajan Kaurral szintén a fia végzett: a 48 éves Sundeep Singh azért gyilkolta meg az anyját, mert az apa halála után a családi ház tulajdonjoga miatt viták léptek fel. Az 55 éves Tina Bauldot a később skizofréniával diagnosztizált fia több késszúrással gyilkolta meg. A 44 éves Kelly Pitt azok után halt meg a fia keze által, hogy korábban többször is elítélték Lewis Busht az anyja és a nővére elleni erőszak miatt.
Jess Phillips, a nők és lányok elleni erőszakkal foglalkozó miniszter már reagált is a számokra. „A jelentés demonstrálja a nők elleni gyilkosságok elképesztő mértékét, és hangsúlyozza, tovább kell mennünk a férfiak által elkövetett halálos kimenetelű erőszakok megszüntetése érdekében” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, „egy halott nő is sok, de itt 2000-ről van szó”.
A megrázóan részletes statisztikákból az derül ki, hogy az Egyesült Királyságban 2009 óta háromnaponta meggyilkolnak egy nőt.