Egyszer hét kilométeren keresztül vonszolta magával egy halott bajtársa testét az a kárpátaljai magyar katona, aki nemrég az Ukrajinszka Pravdának adott interjút. Géza egy Beregszász melletti faluból származik, és a 128. önálló hegyi rohamdandár gyalogosa. Anyanyelve magyar, nemzetisége magyar, de ukrán állampolgársággal is rendelkezik.

Elmentem, mert kötelességem volt

– mondta az interjúban a férfi, hozzátéve, hogy ő „nem ukrán nacionalista, hanem egy magyar ember, aki védi a hazáját”.

Géza már a háború első napjától az ukrán területeket védi. Elmondása szerint nagyon rosszul lát, de a katonai bizottságot ez nem érdekelte, amikor szolgálatra jelentkezett, elég volt nekik, hogy fitt, és meg akarja védeni az ukrán területeket. Mint fogalmazott, nem szerepel a közösségi oldalakon, nincs hazafias tetoválása, még a szakállából sem engedett, amit mindennap ápolni kell. „Csak” támadásokban vesz részt, és szemtől szembe találkozik az orosz katonákkal.

A férfi az interjúban elmondta, kezdetben a bajtársaival együtt árkokat ásott és árokpartokat épített, hogy elrejtőzzön a tüzérség és az orosz helikopterek elől.

Különösen emlékszem egy orosz csoportra. […] Úgy viselkedtek, mint Rambo – vagy azért, hogy lenyűgözzenek bennünket a rettenthetetlenségükkel, vagy azért, hogy felvidítsák magukat, teljesen vakmerően

– emlékezett vissza Géza a beszélgetés alkalmával.

Elmondása szerint a közelharc óvatossá és hidegvérűvé tette, megértette, hogy a túléléshez félre kell tenni az érzelmeket. A férfi beszélt a Bahmutban történtekről is, és elmondta, az oroszok gyakran halottnak tettették magukat, majd miután elmentek mellettük, felálltak és hátba lőtték azt, aki ott volt.

Olyanra is volt példa, hogy orosz foglyot ejtettek, aki a következőket mormolta: „öljetek meg, öljetek meg… Elegem van ebből.” Géza elmondása szerint gyakran vett részt fegyveres közelharcban is, de azt nem számolja, hány orosz katonát ölt meg, nem is akarja tudni. Mint fogalmaz, amikor ott áll szemtől szembe az orosz hadsereggel, akkor tudja, hogy bármelyik pillanatban meghalhat, ezért nem kezd el gondolkodni azon, hogy lőjön-e, vagy sem. Később azonban előtörnek az ezzel kapcsolatos emlékei.

Előfordult – emlékszik vissza az interjúban Géza –, hogy az állandó drónveszély miatt 3-4 napig kellett ülni egy tüzelőhelyen – ami mindössze tíz négyzetméter – anélkül, hogy elhagyta volna azt, még a lábát sem tudta kinyújtani. A drónokról dobták le az ellátmányt, lőszert, cigarettát, gázpalackot, gyertyát és egyéb tárgyakat, a harcosok pedig maguk készítették el az ételt.

Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?

– tette fel a kérdést Géza, aki elismerte, sokan nem értik, hogy miért ment el katonának, de nem érdekli, ki mit gondol róla.