António Costa a csütörtöki rendkívüli EU-csúcs után tartott beszédében arról beszélt, hogy „Magyarország elszigetelődött”, miután a 27 tagállamból 26 aláírta az Ukrajna védelméről szóló konklúziót. Orbán Viktor rögtön az ülés után reagált a helyszíni tudósítóknak: szerinte az Európai Unió szigetelődött el. A magyar miniszterelnök Volodimir Zelenszkijről is elmondta a véleményét az újságíróknak.
Tiszteletben tartjuk Magyarország álláspontját, de ez csak egy ország a 27-ből. A huszonhat pedig több mint az egy – fogalmazott António Costa, az uniós állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács (ET) vezetője csütörtökön az Európai Parlamentben.
A portugál politikus szavai szerint „Magyarország elszigetelődött”, amivel ugyan Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnáról szóló határozatot, de ezzel csak annyit ért el, hogy egy 26 tagállam által elfogadott kivonattal folytatják. Miután Robert Fico az előzetes hírekkel ellentétben nem élt a vétójogával, a magyar kormányfő magára maradt, mire a teremben lévő európai vezetők úgy döntöttek, nélküle is elfogadnak egy ambiciózus tervet a katonai segítségnyújtásról.
„Ha itt valaki elszigetelődött, az az Európai Unió. Magyarországnak mind a három irányba jó kapcsolatai vannak, tehát nem vagyunk elszigetelődve” – reagált a kritikákra Orbán Viktor az ülésteremből kilépve az Euronews tudósítása alapján. A magyar miniszterelnök szavai szerint „az EU elszigetelte magát az Egyesült Államoktól, elszigetelte magát Kínától a kereskedelmi háború miatt, és elszigetelte magát Oroszországtól a szankciós politika miatt”.
Tudja, ő Ukrajna vezetője
– felelte arra az újságírói kérdésre Orbán Viktor, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij a megfelelő személy-e a tárgyalások lefolytatására. A kettejük kapcsolatáról pedig annyit mondott, hogy „minden szuverén ország vezetőjét tiszteli”, és ez nincs másképp az ukrán elnökkel sem.
Az egyhangúság hiánya ellenére António Costa „nagyon elégedett” volt az eredménnyel, és megígérte, hogy „az Európai Unió továbbra is vállvetve küzd Ukrajnáért”. Az ET vezetője az Oroszországgal szembeni következő szankciókat illetően sem fejezte ki aggodalmát, emlékeztetve rá, hogy Magyarország a korábbi 16, érvényben lévő korlátozásokat helybenhagyta.
Costához csatlakozva Ursula von der Leyen is megerősítette, hogy „soha nem volt még ilyen sürgős” az ukrán fegyveres erőknek nyújtott segítség növelése, miután az Egyesült Államok hivatalosan is felfüggesztette a katonai és hírszerzési támogatását.
Az Európai Tanács a zárónyilatkozatban felszólította az uniós bizottságot, Szlovákiát és Ukrajnát, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a gáztranzit kérdésének működőképes megoldása érdekében, figyelembe véve a Szlovákia által felvetett aggályokat.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor élt a vétójogával, miután nem teljesültek a feltételei, de erre a többi tagállam vezetője készült is. Ellenben Robert Fico szlovák miniszterelnöknek sikerült egy hatalmas engedményt kiharcolnia az Ukrajnán keresztül érkező gáztranzittal kapcsolatban, így ő az előzetes vétózási szándékával nem élt.