Lőfegyverrel próbált feljutni egy repülőgépre egy 17 éves fiú csütörtökön a melbourne-i Avalon Repülőtéren, de az utasok és a gép pilótája lefegyverezte – közölte pénteken az ausztrál rendőrség, miután az elkövetőt őrizetbe vették.
A tinédzser a kerítésen lévő lyukon keresztül jutott be a repülőtérre, és reptéri karbantartónak álcázva magát a Jetstar légitársaság egyik gépére akart feljutni – közölte az MTI.
A gép fedélzetén 160 utas tartózkodott. Az egyik szemtanú, aki részt vett a lefegyverzésében, az ABC melbourne-i rádiójának elmesélte, hogy a fiú egy puskával szállt fel. A fegyvert elvette és kidobta a gépből, aztán egy másik utassal és a pilótával a földre gyűrték a fiatalembert, és fogva tartották, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A járatot törölték.
Victoria állam rendőrségének közlése szerint pénteken a bíróságon több bűncselekmény miatt is vádat emeltek a fiú ellen, többek között repülőgép biztonságának veszélyeztetése és lőfegyver birtoklása miatt is felelősségre vonják, továbbá mivel azt állította a repülőgép legénységének, hogy bomba van a táskájában, hamis bombariadóval való fenyegetésért is felelnie kell.