Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump levelet írt Iránnak, a nukleáris programjáról tárgyalna

2025. március 7., péntek 17:11

Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Fox Business Network hírcsatornának bejelentette, tárgyalni akar Iránnal az ország nukleáris programjáról, ezért levelet írt Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének.

Irán 2015-ben írt alá egyezséget nukleáris programjáról a nagyhatalmakkal, azonban ezt 2018-ban az Egyesült Államok, Donald Trump első elnökségének idején egyoldalúan felmondta, és visszaállította a Teheránt sújtó szankciókat. A megállapodás értelmében Irán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserébe a nemzetközi közösség enyhített az országot sújtó büntetőintézkedéseken.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az amerikai elnök minél hamarabb meg akarja kezdeni az „ellenőrzött nukleáris békemegállapodás” kidolgozását Iránnal, ebben pedig Vlagyimir Putyin orosz államfő is segédkezne. Most Donald Trump megtette az első lépést egy levél formájában.

Szerintem örülniük kellene ennek a levélnek, mert a másik lehetőség az, hogy csinálnunk kell valamit, mert nem engedhetünk meg még egy atomfegyvert

– fogalmazott az Egyesült Államok elnöke, majd hozzátette, hogy szerinte Iránt kétféleképp lehet kezelni: katonailag, vagy alkuval. „Jobban örülnék, ha alkut tudnánk kötni, mert nem szeretnék ártani Iránnak. Nagyszerű nép”. 

A teheráni külügyminisztérium egyelőre nem reagált a nyilatkozatra. A két ország között nincs hivatalos diplomáciai kapcsolat. Irán közel 20 éve állítja, hogy nukleáris fejlesztései kizárólag békés célokat szolgálnak, és nem akarnak atomfegyvert előállítani.

Rovatok