Index Vakbarát Hírportál

Puccskísérlet miatt német szélsőjobboldaliak kaptak börtönbüntetést

2025. március 7., péntek 13:32

Elítéltek négy embert Németországban, amiért arra készültek, hogy erőszakos eszközökkel polgárháborúba taszítsák az országot. A bíróság szerint a csoport tagjai céljuk elérése érdekében káoszt akartak teremteni, és azt is elfogadták, hogy mindez emberéletekbe is kerülhet.

Kettő és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélt csütörtökön a németországi Koblenz bírósága öt embert a berlini kormány megdöntésére irányuló szélsőjobboldali puccskísérlet és az akkori német egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach elrablására irányuló tervek miatt – írta az MTI.

A tájékoztatás szerint a csoport négy vezetője – akik az „Egyesült Hazafiak” nevű terrorszervezetet alapították –, három, 46 és 58 év közötti férfi és egy 77 éves nő öt év és nyolc év közötti, ötödik társuk pedig két év 10 hónap börtönbüntetést kapott.

A vádhatóság szerint a csoport 2022 januárjának közepén alakult azzal a céllal, hogy „erőszakkal polgárháborús állapotokat teremtsen Németországban” (például áramszünetek, illetve a koronavírus-járvány idején szigorú korlátozásokat sürgető Lauterbach elrablása révén) a kormány és a parlamentáris demokrácia megdöntése érdekében. Hozzátette: a tagok

elfogadták, hogy mindez emberéletekbe kerülhet.

A szövetségi ügyészség a per során azt közölte, a vádlottak – akik kapcsolatban álltak a birodalmi polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalommal, illetve az egyesült államokbeli, összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalommal is – azt tervezték, hogy felszámolják a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezik át az országot.

Bár a nyomozás során nem találtak bizonyítékot arra, hogy az „Egyesült Hazafiak” közel jutottak volna ezen célokhoz, az ügyészség viszont rámutatott arra, hogy a csoport már szerzett fegyvereket, illetve pénzeszközökre is szert tett.

Rovatok