Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Unió minden idők legrosszabb formájában van, ennek következtében nem lesz képes kifizetni az Ukrajnának bejelentett támogatásokat. Emellett rosszallóan tekint azokra a törekvésekre, hogy gyorsított eljárásban próbálják felvenni Ukrajnát az EU-ba. Az unió fegyverkezését támogatja, azonban szerinte Oroszország nélkül nem lehet Európa biztonságát garantálni.
Az Európai Unió még a valaha volt legjobb formájában sem tudná jól kigazdálkodni a tervezett ukrajnai támogatások jelentette óriási terheket, nemhogy most, minden idők legrosszabb formájában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a további ukrán támogatásokkal óriási pénzügyi terheket akarnak az Európai Unióra helyezni Brüsszelből és Kijevből, miközben a blokk versenyképessége rendkívüli módon bezuhant, és újra fel kellene futtatni a gazdaságot.
Azt gondolom, hogy a minden idők legjobb formájában lévő Európai Unió sem tudná ennek töredékét sem kigazdálkodni, nemhogy a minden idők legrosszabb formájában lévő, ami sajnos most az aktuális helyzet. Óriási gazdasági tragédiával járna Európa számára, hogyha ezeket az elképzeléseket itt át akarnák ütni a brüsszeli vezetők
– emelte ki.
A miniszter sérelmezte azt is, hogy európai politikai vezetők Donald Trump amerikai elnök béketörekvéseit próbálják akadályozni. Ennek része volt szavai szerint az előző napi brüsszeli csúcstalálkozó előtt általuk köröztetett zárónyilatkozat-tervezet is, amelyről a magyar kormány azonnal világossá tette, hogy nem fogja megszavazni. Kifejtette, hogy folyamatos az egyeztetés az Egyesült Államokkal a jelenlegi béketörekvések minden aspektusáról, így az azt körülvevő európai viselkedésről is.
Szijjártó Péter problémásnak nevezte azt a törekvést is, hogy Ukrajnát minél előbb vegyék fel az EU-ba, vagy legalábbis gyorsítsák fel a csatlakozási tárgyalásokat. „A gabonapiac kapcsán már pontosan láttuk, hogy ez milyen drámai gazdasági hatással járna Európa számára” – figyelmeztetett.
Az ukrán EU-s tagságról tervezett véleménynyilvánító szavazás kapcsán rámutatott, hogy a csatlakozási tárgyalások most értek el a tartalmi kérdésekhez, így időszerű megkérdezni a magyar embereket arról, hogy indokoltnak látják-e ennek a megkezdését, az ország belépését.
A miniszter ezt követően kitért az európai védelmi képességek fejlesztésére is. „Ezzel mi is egyetértünk. Van még jó néhány részletkérdés, amit tisztázni kell. De ha csak abba belegondolunk, hogy Magyarországon hadiipari fejlesztésre milyen erőforrásokat mozgósítottunk az elmúlt időszakban, akkor, azt gondolom, világosan látszik, hogy Magyarország is hozzájárul ahhoz, hogy Európa meg tudja növelni a védelmi kapacitásait” – szögezte le.
A közös európai hadsereg felállítására vonatkozó tervekkel kapcsolatban megismételte, hogy sok még a tisztázásra váró részletkérdés. „Hogy az európai védelmi képességeket javítani, fejleszteni kell, az egész biztos, minden további kérdés nagyon fontos és alapos átgondolást igényel” – jegyezte meg.
Végezetül pedig közölte, ő továbbra sem hiszi, hogy Oroszország bármelyik NATO-tagra veszélyt jelentene. Ugyanakkor azon véleményének is hangot adott, hogy Moszkva nélkül nem lehet létrehozni egy eredményes új európai biztonsági architektúrát. „Rendkívül hiú ábránd azt gondolni, hogy Európa hosszú távú biztonságáról meg lehet úgy állapodni, hogy az arról szóló megbeszélésekből az oroszokat kirekesztjük” – jelentette ki.