Szíria legnagyobb tengerparti városában harcok robbantak ki a volt szír diktátorhoz hű csapatok és az új damaszkuszi vezetés erői között. Az összecsapások kiterjedtek a főleg alavita kisebbségek lakta tengerpart más településeire is, akik nem érzik magukat biztonságban a szintén alavita származású diktátor bukása óta.
A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontjának becslése szerint legalább 71 ember meghalt, amikor a megbukott Aszad-rezsimhez hű fegyveresek támadást indítottak az ország tengerparti régiójában – írta meg a BBC.
Mint megjegyzik, a térség az alavita – az iszlám siíta irányzatának egyik ága – vallás szíve, akikhez a korábbi szír diktátor is tartozott, ezért jelentős az Aszad-család támogatottsága a területen. A kisebbség tagjai többször is arról számoltak be, hogy a diktátor bukása óta támadásoknak vannak kitéve.
Az összecsapás úgy kezdődött, hogy a korábbi rezsim fegyveresei rajtaütésszerű támadást indítottak az új kormány erői ellen Lataikában, majd tűzharcba bocsátkoztak a segítségükre siető erősítéssel, valamint egyéb katonai egységekre, ellenőrzőpontokra és parancsnokságokra csaptak le a part mentén.
Az emberi jogi szervezet információi szerint 71 ember halt meg, akik közül 35 fő a kormányerők, 32 pedig a korábbi rezsimhez hű csapatok soraiba tartozott.
Szintén érkeztek hírek összecsapásokról Homsz és Aleppo városokból, ezekről a közösségi médiába azóta több videó is felkerült. A volt diktátor hadseregének tagjait több városban és faluba is bevetették, miközben az új kormány erőit az autópályákon lesből támadták.
A szíriai székhelyű Step hírügynökség közlése szerint a kormányerők 70 ellenséges fegyveressel végeztek és 25 másikat fogságba ejtettek Jablehben és a környező területeken.
A szíriai védelmi minisztérium szóvivője, Hassan Abdul Ghani ezredes az állami médián keresztül figyelmeztette a Latakiában harcoló Aszad-hű híveket, hogy tegyék le a fegyvert.
Ezrek döntöttek úgy, hogy leteszik a fegyvert és visszatérnek családjaikhoz, míg mások ragaszkodnak ahhoz, hogy elmenekülnek és meghalnak gyilkosok és bűnözők védelmében. A választás világos: tegyétek le a fegyvert vagy szembesüljetek elkerülhetetlen sorsotokkal
– fogalmazott a szóvivő.
A BBC megjegyzi, hogy a régió komoly biztonsági kihívássá vált Ahmed al-Sharaa ideiglenes elnök számára, aki ráadásul erős ellenállással néz szembe a déli határon a drúz kisebbség esetében is.
Ezen a területen ráadásul jelen van az Izraeli haderő is, akik nemrég közölték, egy demilitarizált övezet kialakítását akarják elérni a dél-szíriai határ mentén, valamint Aszad bukása után megsemmisítették a szíriai hadsereg fegyverzetének jelentős részét.
(Borítókép: Szíriai katonák Lataikában, Szíriában, 2025. március 7-én. Fotó: Karam al-Masri / Reuters)