Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk kiléptetné az USA-t a NATO-ból – az új külügyminiszter ezt még szenátorként megnehezítette

2025. március 8., szombat 10:31

Elon Musk, az amerikai kormányzat kültagja támogatja az elképzelést, hogy az Egyesült Államok lépjen ki az Észak-Atlanti Szövetségből. Marco Rubio külügyminiszter azonban – még szenátorként – olyan rendelkezést fogadtatott el, amely alapján az Egyesült Államok csak a felsőház kétharmados támogatásával távozhat a védelmi szövetségből.

„Egyetértek” – így reagált Elon Musk saját közösségi oldalán egy politikai kommentátor azon felvetésére: elérkezett az ideje, hogy az Egyesült Államok faképnél hagyja az ENSZ-t és a NATO-t.

A jelenlegi amerikai külügyminiszter, Marco Rubio azonban tavalyelőtt – még szenátorként – alaposan megnehezítette egy ilyen történelmi lépés megtételét. Társkezdeményezője volt annak az elfogadott indítványnak, amely törvénybe foglalta az elnöki hatalom korlátozását ilyen esetben.

Donald Trump neve nem merült fel a törvény kapcsán, de eléggé egyértelmű volt, hogy mindkét párt képviselői a kiszámíthatatlan politikus megfékezésére törekedtek – írta a Business Insider.

A világ leggazdagabbjának, az elnök befolyásos tanácsadójának, Elon Musknak a megjegyzése kritikus pillanatban született.

Az Egyesült Királyság és Franciaország – a védelmi szövetség két vezető tagja – arról tárgyalt, hogyan folytassák Ukrajna támogatását az Oroszország elleni háborúban. Trump és Zelenszkij összecsapása után az ukrán elnök sietve távozott a Fehér Házból. Napokkal később az amerikai elnök bejelentette: felfüggeszti Ukrajna katonai támogatását.

Egy újabb fordulattal Zelenszkij visszakozott, és azt írta: kész arra, hogy „Trump elnök erős vezetése alatt” a tartós békére törekedjen.

Nem kizárt, hogy ezek után mégis aláírják a már korában tető alá hozott megállapodást a ritkaföldfémek közös, ukrán–amerikai hasznosításáról, amelynek fejében Kijev biztonsági garanciákat várt el Washingtontól.

Sok republikánus a NATO elkötelezett híve

Donald Trump korábban többször is fenntartással beszélt a NATO-ról és annak elhíresült 5. cikkelyéről, amely alapján még egy kis nemzet, például Montenegró megtámadása is háborúba sodorhatja az Egyesült Államokat.

Azzal fenyegetőzött: kilép a szövetségből, ha a többi tagország nem költ többet saját védelmére.

A Fehér Ház hivatalosan nem kommentálta Elon Musk véleményét, így nem tudni, hogy magánszemélyként lelkesedett az Egyesült Államok kilépéséért az ENSZ-ből és a NATO-ból, vagy az elnök egyik vezető tanácsadójaként.

A 2023-as, a többi között Marco Rubio nevével fémjelzett törvény kimondja, hogy az Egyesült Államok NATO-ból történő kilépésének feltétele az amerikai felsőház kétharmados támogatása vagy a Kongresszus külön rendelkezése.

A republikánus törvényhozók közül sokan a NATO elkötelezett hívei, így rendkívül valószínűtlen, hogy összejönne a kilépéshez szükséges többség.

Kilépés nélkül is aláásható a NATO működése

Jogtudósok azonban nem tartják kizártnak, hogy Trump egyszerűen figyelmen kívül hagyja a szabályozást. A Fehér Ház már most felvetette, hogy a szövetségi költségvetés kiadási tételeinek kongresszusi korlátozása alkotmányellenes.

Ebben az esetben a jogi csata a Legfelsőbb Bíróságon folytatódhat. Az igazságszolgáltatás hagyományosan tartózkodott attól, hogy belekeveredjen a hatalmi ágak – ebben az esetben a kormányzat és a törvényhozás – közötti vitákba.

Ugyanakkor az Egyesült Államok a kilépés nélkül is alááshatja a NATO működését.

A támogatások megnyirbálásával ugyanis alaposan megnehezítheti a nemzetközi szervezet és a védelmi szövetség tevékenységét egyaránt.

A NATO legerősebb tagja egyébként az egyetlen olyan ország, amely a szövetség nyolc évtizedes fennállása alatt élt a közös védelmet előíró 5. cikkellyel – a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után.

Az Egyesült Államok emellett az ENSZ nagy hatalmú Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának egyike. A testület a többi tagállammal szemben kötelező érvényű határozatokat írhat elő.

(Borítókép: Marco Rubio szenátor 2020. december 16-án Washingtonban. Fotó: Tasos Katopodis / Getty Images)

Rovatok