Az egyszerre csúcsmodern és gazdag civilizációs örökségét autentikusan megőrző Ománnak rendkívül pozitív a megítélése mind a helyiek körében, mind regionális és globális szinteken, ami a Szultanátust kiváló befektetési, turisztikai és letelepedési célponttá is teszi.
Az Arab-félsziget délkeleti csücskében fekvő Omán egy egzotikus úti cél sivataggal, hegyekkel, oázisokkal és homokos tengerpartokkal. Varázslatos földrajzi adottságain túl több szempontból is különleges és figyelemreméltó országnak számít.
Omán (hivatalos nevén: Ománi Szultanátus) a Trianon előtti Magyarországgal megegyező méretű, ám szerencsésebb történelmű ország. Alig több mint 5 millió ember lakja, akiknek mintegy 60 százaléka ománi. Területéhez tartozik a stratégiai Hormuzi-szorost ellenőrző, egykor Kalózpart néven ismert Muszandam-félsziget. Északnyugaton az Egyesült Arab Emírségekkel, délnyugaton Jemennel, nyugaton Szaúd-Arábiával és a Perzsa-öböllel, keleten az Arab-tengerrel, északon az Ománi-öböllel határos.
A mai Omán nem tartana ott, ahol ma tart, ha nem adatik meg számára a népe által szeretve tisztelt, 1970 júliusában trónra lépett Kábúsz bin Szaid Ál-Szaíd szultán, és ha nem követi őt halála után, 2020-ban az örökségét és irányelveit továbbvivő utódja, a szintén bölcs és jó uralkodó Hajszam bin Tárik Ál-Szaíd szultán. A 300 éve uralmon lévő dinasztia legutóbbi fél évszázados hatalomgyakorlása különösen sokat segített az országnak.
A korlátlan uralkodói hatalomgyakorlással korunk a demokráciát állítja szembe, ez utóbbi államformát szinte „istenítve”. Holott látjuk ennek vergődéseit és a nyugati demokrácia bölcsőjének tartott ókori Görögország egyik legmeghatározóbb filozófusa, Arisztotelész (Kr. e. 384 – Kr. e. 322) is megírta, hogy a demokrácia csupán egy „elfajzott változata a politeiának”, vagyis a cenzusra alapított köztársaságnak, ahol a tömeg, a közjó érdekében a sokaság gyakorolja a legfőbb hatalmat. A nagy görög tekintély szerint a közösség javára gyakorolt abszolút hatalom az ideális államforma, amelyben a király olyanképpen uralkodik a nép felett, mint ahogy a családfő irányítja a saját családja, egész háznépe életét. (Arist. Pol. III, 10, 2).
Mondhatnánk, átalakulás a középkori törzsszövetség alkotta államiságból a csúcsmodern XXI. századba. A tanulmányait Európában végzett Kábúsz szultán trónra lépése előtt egész Ománban mindössze egy kórház, három iskola és egyetlen postahivatal létezett.
A világ egyik legelmaradottabb országának számított akkor, és mindössze 10 kilométernyi közúttal rendelkezett. Az áruforgalom a tengeren vagy tevekaravánokkal zajlott, ahogyan az történt előtte már évszázadok óta. Ez az elzártság azonban egyúttal védőfalat is képezett az arábiai ország körül, megőrizvén annak egyedülálló társadalmi kultúráját, és megmenekítve a nyugati kultúra észszerűtlen átvételétől.
Az új szultán rendelkezéseinek hatására úgy jutott el a XXI. századba Omán, hogy közben gazdag civilizációs örökségét is megőrizte . Ma már 92 csúcsmodern kórház és 140 klinika áll az ott élők rendelkezésére. A lakosság várható átlagos élettartama 49 évről 77 évre nőtt. A magas színvonalú egészségügyben dolgozók száma pedig eléri 20 ezret.
Kábúsz szultán nagymértékben fejlesztette és modernizálta Omán infrastruktúráját. Uralkodása alatt az ország az elsődlegesen agrártársadalomból modern és ipari társadalommá alakult át. Míg GDP-je 1970-ben 256 millió USD volt, addig 2024-re 188 milliárd dollárra emelkedett, ami jól mutatja Omán modernizációjának mértékét és sebességét.
A kormány ma már számos szociális programot tud biztosítani állampolgárainak, beleértve az ingyenes egészségügyi ellátást is. Omán mentes a liberális demokráciától, e nélkül is képes maradéktalanul gondoskodni polgárairól. Igaz, hogy a Szultanátus hatalmas olajvagyonnal rendelkezik, de az is igaz, hogy összehasonlítva a többi Öböl menti államéval, az szerényebb, és önmagában nem lenne elegendő. Józanul, fejlesztésekre felhasználva, és egyúttal a hosszabb történelmi távlatokba tekintve tud fenntartható prosperitást és nyugodt társadalmi viszonyokat fenntartani a Szultanátus.
Az egytermékes gazdasággal járó függőség és ezen veszélyek mérséklése érdekében a szultán a gazdasági diverzifikáció politikáját kezdeményezte Vision2040 néven. Ennek a nemzeti projektnek az a célja, hogy csökkentse a gazdaság olaj- és gázfüggőségét különböző kezdeményezéseken keresztül, mint például a mezőgazdaság modernizálása, technológiai és start-up ökoszisztémák létrehozása, a turizmus fellendítése és a Duqm-i szabad ipari övezetek kialakítása Szalalah közelében. A fogyatkozó olaj- és gázkészletekre reagálva nem megszorító intézkedéseket vezetett be a kormány, hanem gazdasági diverzifikációs politikáját erősítette meg, e programok finanszírozását és ezzel a társadalom jólétét és biztonságát fenntartva.
Amikor 2011-ben az „arab tavasz” a térség számos országában háborúkhoz is vezető belső zavargásokat okozott, annak rengései Ománt is elérték, de a már említett stablilizációs tényezők miatt nem rendítették meg. Igaz, hogy korlátozottan, de voltak tüntetések, mivel a modernizációval járó gyors növekedés mellett orvosolandó problémák is keletkeztek.
Eleinte külföldi szakemberekkel kellett fejleszteni az ország infrastruktúráját, és kiépíteni ipari ágazatait, lévén 1970-ben még egyetlen egyetem sem létezett a Szultanátusban. Az ezredfordulóra a magasan kvalifikált helyi fiatalok nagy része munka nélkül volt, és ezek ezrei vonultak az utcára munkát követelve.
Eltérően azonban az arab tavasz többi országától, a tiltakozók egyike sem követelte az uralkodó távozását, akire továbbra is szeretettel és tisztelettel néztek fel. A szultán válasza a tiltakozásokra a tekintélyelvű megbékítés tipikus példája volt.
A megmozdulások véget is értek, amikor a szultán úgy rendelkezett, hogy nemcsak a magasan kvalifikált, hanem az alacsonyabb képesítésű ománi polgárok számára is biztosítani kell munkahelyet a minimálbér növelésével együtt. Továbbá kegyelmet adott mindenkinek, akit addig a rendőrség az utcai zavargások során őrizetbe vett.
Az ománi fiatalok munkanélküliségi rátája jelenleg 8,3 százalék, ami jóval alacsonyabb a regionális átlagnál. Ez az alacsony arány közvetlenül összefügg a szultán tekintélyelven közjót szolgáló politikájával és az ománi „arab tavasz” tiltakozásaira adott válaszával. Ománban a közszférában foglalkoztatottság a jólét egyik formája lett, vagyis az ománi fiatalok mindig fordulhatnak a kormányhoz munkáért, különösen azután, hogy a szultán a tiltakozásokra válaszul több ezer új munkahelyet hozott létre.
Az ománi stabilitás másik komoly pillére az ottani iszlám vallás sajátossága.
Omán az egyetlen ország a Közel-Keleten, ahol többségben ibádita muszlim népesség él, és az omániak hetvenöt százaléka az iszlám ezen irányzatát követi. Sokan tévesen az ibáditákat a szeparatista és erőszakos háridzsita szektára vezetik vissza. A történelmi igazság az, hogy a háridzsiták békétlen szakadárok voltak, akik a semlegesség mellett határozozottan kitartó ibáditákból váltak ki, és nem fordítva. Mindkettőt jellemez egyfajta „szeparatizmus”, de míg az ibáditáknál békés és lelki az esetleges elkülönülés, az utóbbinál ellenséges és tettleges.
Az ibáditák mind a szunnita mind a síita muszlimokkal imádkoznak, és bármilyen vallású emberrel kapcsolatba lépnek, beleértve a keresztényeket és a zsidókat is. Az ibadizmus toleranciát, közös nevezőt hirdet, és kölcsönös előnyöket keres, ami sokkal nehezebbé teszi, hogy terrorista cselekmények platformjaként manipulálják. Így az ibadizmus Omán nagy fokú stabilitásának második pilléreként működik, pajzsként az iszlám szélsőséges értelmezései ellen, amik gyakran kapcsolódnak a közel-keleti dzsihadista terrorizmushoz.
Omán a semlegesség politikáját követi, ami az állam stabilitásának harmadik pillére. Az ország nem vesz részt a közel-keleti konfliktusokban, és gyakran közvetítő szerepet tölt be a rivális felek között. A semlegesség előnyei Omán számára nyilvánvalóak: mivel az országnak nincsenek ellenségei, elkerüli mind a közvetlen, mind a közvetett katonai konfrontációt.
Ráadásul Ománnak nincs oka felekezeti konfliktusokba keveredni, hiszen az ország se nem szunnita se nem síita, a Szultanátusnak külön vallási identitása van.
A politikailag instabili és konfliktusokkal terhelt térségében Omán sajátos példája továbbra is figyelemre méltó. Az állam hatalmas olaj- és gázkészleteit arra használja fel, hogy tekintélyelvű kormányzással előrelátó, társadalmilag is érzékeny politikát folytasson. A uralkodó tisztában van e programok finanszírozásának fontosságával, éppen ezért igyekszik diverzifikálni Omán gazdaságát, csökkenteni az egy nap biztosan kimerülő olaj- és gázkészletektől való függését.
A szultán iránti tisztelet és szeretet megkérdőjelezhetetlen, és a rendszer hosszú távú stabilitása miatt sem várható polgárháború. A fiatalok közötti alacsony munkanélküliség és az ománi ibádita iszlám miatt nagyon kicsi a terrortámadások kockázata az országban. Végül Omán semlegessége a régióban azt jelenti, hogy elkerüli a közvetlen és közvetett konfrontációt más államokkal, ami fenntartja az állam stabilitását.
Emellett Omán egy létfontosságú nemzetközi hajózási útvonalat is felügyel, így egy konfliktus ezen a területen tönkretehetné a világgazdaságot. Éppen ennek tudatában a világ vezető hatalmai is ügyelnek arra, hogy Omán továbbra is kimaradjon a közel-keleti háborús hírekből.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója.
(Borítókép: Dof / Getty Images)