Felfüggesztették hivatalából Ekrem Imamoglut, Isztambul terrorizmussal és korrupcióval meggyanúsított és őrizetbe vett polgármesterét. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) „a leendő elnök elleni puccskísérletnek” nevezte a polgármester elleni hatósági fellépést. Mansur Yavas, Ankara CHP-s polgármestere Imamoglu őrizetbe vételét az igazságszolgáltatás szégyenének nevezte. Az ellenzéki politikai erő szerint Imamoglut azért vették őrizetbe, mert veszélyt jelent Recep Tayyip Erdogan török elnökre.
Felfüggesztették hivatalából vasárnap Ekrem Imamoglut, Isztambul korrupció és terrorizmus gyanújával őrizetbe vett ellenzéki polgármesterét – közölte a török belügyminisztérium. Az illetékes török törvényszék korábban vizsgálati őrizetet rendelt el Imamogluval szemben vesztegetés gyanúja miatt, így a tárgyalásáig rácsok mögött kell maradnia.
Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) politikusa időközben bejelentette, hogy nem fog meghajolni a nyomásnak. „Kéz a kézben fogjuk ezt a csapást, ezt a demokráciánkon ejtett fekete foltot kimetszeni” – írta az X-en. „Egyenesen állok, nem fogok meghajolni” – hangsúlyozta, és egyben felhívta követőit, hogy ne hagyjanak fel a reménnyel.
Imamoglunak korrupción kívül terrorvádak miatt is felelnie kell. Az illetékes bíróság azonban úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban a fegyveres terrorszervezet támogatása vádpontban még eltekintenek a letartóztatásától a sürgős gyanú ellenére, mivel már döntöttek letartóztatásáról pénzügyi bűncselekmény gyanúja miatt.
A várakozások szerint az isztambuli városi tanács, amelyben a CHP többséggel rendelkezik, a napokban ügyvivő polgármestert választ.
A török belügyminisztérium tudatta azt is, hogy két másik kerületi polgármestert is felmentettek.
A török elnök legfőbb riválisát, akit a vasárnapi előválasztáson jelöltek volna a 2028-ra tervezett elnökválasztásra, szerdán vették őrizetbe. A CHP „a leendő elnök elleni puccskísérletnek” nevezte a polgármester elleni hatósági fellépést. A Halk TV helyi televízió beszámolója szerint vasárnap hosszú sorok voltak Isztambul, Ankara, Izmir, Kahramanmaras és Adiyaman választóhelyiségei előtt, ahol nem csupán párttagok, de bármely török állampolgár leadhatja szavazatát a CHP leendő elnökjelöltjére.
Özgür Özel, a CHP elnöke további megmozdulásokat jelentett be vasárnap estére. Az ellenzéki politikai erő szerint Imamoglut azért vették őrizetbe, mert veszélyt jelent Recep Tayyip Erdogan török elnökre.
Mansur Yavas, Ankara CHP-s polgármestere Imamoglu őrizetbe vételét az igazságszolgáltatás szégyenének nevezte.
Az isztambuli kormányzóság március 26-ig meghosszabbította a szerda óta érvényben lévő gyülekezési tilalmat, és újabb beutazási korlátozásokat rendelt el a városba esetlegesen „gyülekezés céljából” érkezők számára.
Ali Yerlikaya belügyminiszter vasárnap arról számolt be, hogy a rendőrség 323 embert vett őrizetbe kilenc városban, így Isztambulban, Izmirben, Ankarában, Edirnében, Canakkalében, Adanában és Antalyában. Hangsúlyozta: nem fogják eltűrni a közrend megzavarását.
A rendőrség paprikaspray-vel, könnygázzal, illetve vízágyúkkal oszlatta a rendvédelmi szervek tagjaira petárdákat és más tárgyakat dobáló tüntetőket.